Klasszikus

Pedálparádé is volt

2013.02.26. 07:10
Ajánlom
A historikus muzsikusként Európa-szerte jegyzett szlovén Dalibor Miklavčič orgonakoncertje a több mint öt éve töretlen sikerrel zajló MüPa-beli orgonás sorozat idei nyitányaként nagyszerű alaphangot adott a 2013-as évhez.

A Fassang László művészeti vezetése alatt megvalósuló sorozat koncertjeit mindig is jellemezték a kísérletező, szokatlan együttműködésekben, technikai különlegességekben, vagy éppen stilisztikai kontrasztokban bővelkedő műsorösszeállítások. A PedálParádé cím ezúttal azonban némi aggodalomra adott okot. Talán nem csak e sorok írójában merült fel a félelem: netán valamiféle akrobatikus hangszerbemutatóra számíthatunk? Nos, hangszerbemutató valóban volt (a koncert előtti közönségtalálkozón) és némi akrobatika is (az előadó Bach BWV 564-es C-dúr toccata, adagio és fúgáját vezette fel egy sztepptáncversenyen is nevezhető, a pedálcsembalón bemutatott előjátékkal); a végeredmény azonban semmiképp sem cirkuszi mulatságnak, üres virtuózkodásnak, hanem komoly zenei élménynek bizonyult.

De miképpen is épült fel az est dinamikája? A koncert két része két eltérő zenei korszak muzsikájából válogatott: előbb barokk (Weckmann és J. S. Bach), utóbb pedig modern (értsd romantikus és 20. századi modernista) zene szólalt meg (Schumann, Chopin és Petr Eben). Ezt a kettősséget még egy hármasság is megfejelte: az orgona mellett jobbra egy csodálatos, barokk pedálcsembaló, bal felől pedig egy még különösebb, igazi ritkaságnak számító pedálzongora (valójában pedálpianínó) foglalt helyett. A megszólaló darabok közötti stilisztikai kontrasztokat a három hangszer váltogatása révén az előadó rendkívüli hatékonysággal fokozta fel, a ráadásban pedig azt a kötelező magas labdát is leütötte, hogy a korábban csembalón megszólaltatott Bach-tételt orgonán, merőben más jellegű karaktert vázolva ismételte meg.

Noha e beszámoló szerzője Miklavčičet elsősorban barokk előadóként zárta a szívébe, valójában nem lehet különösebb panasza a modern művekkel kapcsolatos felfogását illetően sem. A koncert színvonala ugyan némileg ingadozott, ez azonban semmiképp sem feleltethető meg a korszakok és stílusok váltakozásának. Ami nagyon jól sikerült, s ami kevésbé, nem ilyesminek, hanem sokkal inkább a mű és az előadó közötti viszony minőségének volt betudható.

A közönség látható elégedettségét kivívó estről elgondolkodva - és Miklavčič munkásságának egésze szempontjából is - egy fontos alapelv látszik kirajzolódni: a hangszerek új, az akadémikus hagyomány felől tekintve minden bizonnyal riasztóan „szabados", valójában historikusan tájékozott pluralizmusa (ez esetben a modern orgona, a barokk csembaló és a 19. századi pedálzongora triásza) megfelelő kezek között megtermékenyítően tud hatni az előadóművészet fejlődésére. Az, amit a könnyűzene területén „cover"-nek neveznek, s ami az utóbbi évtizedben a „YouTube-generáció" színrelépésének egyik legizgalmasabb zenei fejleménye volt, láthatóan messze többre hivatott annál, semmint, hogy egy ismert zeneműnek a sajátos (általában redukált) előadói, technikai feltételekhez kötött másodlagos verziója, absztrakciója vagy éppen felvizezése, tupírozása legyen. A jó „cover" ugyanis visszahat a műről kialakult korábbi ideákra, egyenesen konkurrál azokkal. Az elektromos hegedűk, szintetizátorok, poposított Monti-csárdások, crossover libertangók korában üdítően hat a hangszeres transzferálás Miklavčič által bemutatott kulturált, tudós, de érzelmileg is elkötelezett megvalósítása.

Van azonban a szóban forgó „áthangszereléseknek" egy másik, nem kevésbé jelentős eredménye is - ez jól ismert a historikus gyakorlat barátai számára - nevezetesen, hogy igazságot képes szolgáltatni olyan daraboknak, amelyek kevésbé meggyőző hangszerelésben honosodtak meg (és ezért marginalizálódtak). Schumann pedálzongorás művei (opp. 56 és 58) az eredeti hangszerelésben például e tekintetben ma is revelációként hatnak, de éppígy fenséges zenei csemege Bach hegedűpartitáinak (ez esetben az E-dúrnak) akárcsak egy tételét meghallgatni egy képességes pedálcsembalójátékos előadásában.

Fontos kiegészítés persze, hogy Miklavčič esetében éppen nem arról van szó, hogy a zongorista, az orgonista és a (pedál)csembalista szerencsés perszonálunióra lépett volna, hanem arról, hogy a billentyűs hangszerek kortárs és történeti példányai egyenlő alternatívákként állnak a muzsikus rendelkezésére, aki a darabok felfedezése, (át)értelmezése és a koncertműsorban történő elrendezése szempontjából is egyaránt nagy haszonnal veszi igénybe a hangzásbeli sokféleség adta lehetőségeket. Tulajdonképpen az orgonazene logikájának konzekvens továbbfejlesztéséről van szó: hiszen az orgona, egészen pontosan a 19. századi koncertorgona, a zenekari hangzás egy személyben történő egyesítésére és kontrolljára irányuló igény kifejeződése. Miklavčič előadóművészete pedig ezt az igényt az orgona fizikai keretein túlra is kiterjeszti: ahol a regisztráció és az orgonamanuálok további expanziója már nem lehetséges, ott egyszerűen átül egy másféle hangszertest manuáljához, miközben a kifejezés, a megszólaltatás feletti uralma tökéletesen fennmarad, előadóművészetének birodalma pedig kibővül.

Az expanziós igény másik végén a szintetizátorok ennek a gyakorlatnak épp ez ellenkezőjét kínálják: technikai-akusztikai többleteredményt egy lényegében változatlan zenei tudás számára. Ezzel szemben Miklavčič nem bízza magát a technika szellemére, hanem a hangszerpark kibővítése révén saját magának állít kihívást és önnön tudását bővíti. Közönsége örömére. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Veszélyben van a szimfonikus zenekar intézménye?

Számos veszély fenyegeti a szimfonikus zenekarokat, de ha túlélik, az biztos, hogy a jövő zenekara nem olyan lesz, mint a mai. Fischer Iván szerint ideje megreformálni a zenekarok működését, hogy megfeleljen a következő generációk korszakának.
Klasszikus

Rácz Ödön nagybőgős rekordot döntött A dongóval

Rimszkij-Korszakov eredetileg hegedűre és zongorára írt darabját már majd' minden hangszercsoport képviselői eljátszották, most egy extra gyors nagybőgő verziót mutatunk. Videó!
Vizuál

Sikerfilmek unalmas leírásai

Kitalálod, melyik filmet foglalták össze a netezők egyetlen mondatban? A jellemzésekben csak valós információk szerepelnek - abból viszont a lehető legérdektelenebbek.
Zenés színház

Élő közvetítések sorozata New York-i Metropolitan Operából

Tizenkét élő közvetítésből álló sorozatot indít a New York-i Metropolitan Opera (MET) festői európai és amerikai helyszínekről olyan világsztárok szereplésével, mint Anna Netrebko, Diana Damrau vagy Jonas Kaufmann.
Színház

Idén is vár kicsiket és nagyokat a balatonszárszói Csukás Színház

Sorban érkeznek a szárszói teátrumba az elismert művészek és a minőségi gyerekprogramok.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Domingo fia írta a Virtuózok új évadának főcímzenéjét

A spanyol zeneszerző egy hollywoodi stílusú, erőteljes és nemes, klasszikus dallamot komponált a műsorhoz.
Klasszikus lemezajánló

„Rondo alla Mambo!” – Mi lett volna, ha Mozart Kubában születik?

A Mozart y Mambo című lemez egy berlini kürtművész és egy kubai ifjúsági zenekar szerelemprojektje, amelyben a zenélés öröme köt össze két világot.
Klasszikus ajánló

Ismét lesz OrgonaPont koncertsorozat és Orgonák éjszakája

Augusztusban tizenkét városban rendezi meg a Filharmónia Magyarország az OrgonaPont koncertsorozatot, augusztus 8-án pedig második alkalommal tartják meg az Orgonák éjszakáját.
Klasszikus galéria

Koncertek erdőben és tavon

A hétvégén több szabadtéri koncertet is adtak. Gyönyörű képeket mutatunk az eseményekről készült galériánkban.
Klasszikus rácz ödön

Rácz Ödön nagybőgős rekordot döntött A dongóval

Rimszkij-Korszakov eredetileg hegedűre és zongorára írt darabját már majd' minden hangszercsoport képviselői eljátszották, most egy extra gyors nagybőgő verziót mutatunk. Videó!