Klasszikus

Pege Aladár koncertje a Bécsi Kávéház teraszán

2005.07.12. 00:00
Ajánlom
Tavaly nyáron első alkalommal szórakoztatták kiváló dzsessz zenészek a közönséget a Bécsi Kávéház teraszán, s a sorozat rendkívül hamar népszerű lett. Így idén ismét hallgatható dzsessz a hangulatos környezetben: június 30-a óta minden második csütörtökön, 18 és 20 óra között sokféle zenei világ elevenedik itt meg, hallhatók kiemelkedő fiatal tehetségek és már nevet szerzett, befutott zenészek egyaránt.

Az idei első koncerten Pecek Lakatos László és zenekara idézte fel a dzsessztörténet legszebb dallamait, legközelebb pedig, július 14-én Pege Aladár Kossuth-díjas nagybőgőművész játszik zenész társaival.

Pege Aladár gordonkaművész, zeneszerző és tanár 1969-ben végzett a Zeneművészeti Főiskolán, később, 1975-től ’78-ig tanult Nyugat-Berlinben Rainer Zepperitz professzornál, aki Herbert von Karajan szólóbőgőseként játszott a Berlini Filharmonikusoknál. 1963 óta koncertezik. Igaz, akkor még a Zeneakadémián tanult, de rendszeresen fellépett az Egyetemi Színpadon, valamint vidéken. Már akkoriban párhuzamosan játszott klasszikus zenét és dzsesszt. 1978 óta a Zeneművészeti Főiskola docense, ma már nyugdíjas docense. 1982-ben a New York-i Carnegie Hallban vendégszólista volt Herbie Hancock együttesében. 1964-ben a Prágai Jazz Fesztivál virtuóza, 1970-ben a Montreux Jazz Fesztiválon a Legjobb európai szólista címmel ismerték el. Főbb hazai elismerései: Liszt Ferenc-díj, érdemes művész, Budapestért Díj és Kossuth-díj. 1964 óta rendszeresen ad klasszikus zenei koncerteket is.

A ’90-es évek eleje óta folyamatosan készít klasszikus és dzsessz CD-ket, a klasszikus album élő felvételek eredményeképpen születik, a dzsessz CD hol koncerten, hol stúdióban. Mindenesetre Pege Aladár 20-25 éve kizárólag a saját szerzeményeit játssza. A kompozíciók a mainstream dzsesszhez sorolhatók, az egyedi és egységes hangzású zene – úgy tetszik – bevált, hiszen a Pege Quartet már a harmadik CD-t jelentette meg ebben a felállásban.

A Pege Quartet tagjai: Pege Aladár (nagybőgőművész, a zenekar vezetője), Koloncsák Zsolt (zongora), Kothencz Tamás (dob), Nagy Balázs (szaxofon).
Helyszín: Rózsakert Bevásárlóközpont Bécsi Kávéház ((1026 Budapest, Gábor Áron u. 74.)

A további két koncert időpontja és fellépői:

2005. július 28.
Szakcsi Jr. Bop -bee Trió
Tagjai: Ifj. Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Orbán György (nagybőgő), Lakatos Peczek András (dob); vendég: Lakatos Erika (ének)

2005. augusztus 11.
Vukán György és a Creative Art Trio
Km.: Vukán György (zongora), Balázs Elemér (dob), Egri János (nagybőgő)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Színház

Koncz Andrea: „Könnyen azonosulok a beatnemzedék lelkületével”

Koncz Andrea tizenhárom éve erősíti az Újszínház társulatát. A színésznővel új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán színpadi időutazásról, a határon átnyúló pályakezdésről, Jack Kerouac-ról és a támogató családi háttérről is beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

A szélességi körök visszhangjai – spanyol vonósnégyes kalauzol az európai és amerikai zene világában

A Cuarteto Matrice programja északról dél felé haladva navigál keresztül a 20. századi Európán és Amerikán. A spanyol kvartett a hiánypótló MERITA – európai kamarazenei együttműködés keretében érkezik Magyarországra, és ad koncertet a BMC-ben, április 7-én.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sofia Gubaidulina zeneszerző

Napjaink egyik legjelentősebb orosz zeneszerzőjét, aki élete utolsó évtizedeit Németországban töltötte, kilencvenhárom éves korában, március 13-án érte a halál.
Klasszikus ajánló

Végh Sándor egykori tanítványa tart kamarazene kurzust a Concerto Mesteriskola keretében

A kamarazenei élet egy újabb kiválósága, Arvid Engegård tart ingyenes, nyilvános, angol nyelvű mesterkurzust március 17-én, a zenekar Páva utcai székházában.
Klasszikus hír

Még lehet jelentkezni a Kocsis Zoltán-díjra!

A Kocsis–Hauser Alapítvány idén is meghirdette a Kocsis Zoltán-díjat, amelyre a Magyarországon és külföldön élő magyar állampolgárságú, valamint Magyarországon élő vagy tanuló külföldi, nem magyar állampolgárságú zongoristák jelentkezését várják. Jelentkezési határidő: április 10.
Klasszikus ajánló

Haydn alakját járja körül a Metrum Ensemble koncertszínházi előadása

A zeneszerző titokzatos élete, a zseni és a külvilág kapcsolata, valamint a Haydn körüli nőalakok állnak a Haydn out, muse in – múzsadilemmák – című előadás fókuszában, amely legközelebb április 4-én látható a Jurányi Házban.