Klasszikus

Peter Gülke kapja a Siemens zenei díjat

2014.02.02. 11:00
Ajánlom
Peter Gülke német karmester és zenetudós kapja idén a nagy összeggel jutalmazott, rangos Siemens zenei díjat.

A Szász Művészeti Akadémia elnöke a 250 ezer euróval (78 millió forinttal) járó díjat „a zene szolgálatában eltöltött életéért" kapja - fogalmazott az Ernst von Siemens Zenei Alapítvány pénteken. Gülke a díjat május 24-én veheti át a müncheni Cuvilliés Színházban.

A karmester és zenetudós 1934-ben született Weimarban. Már Weimarban, Jénában és Lipcsében folytatott tanulmányai alatt adott koncerteket. Karmesterként az 1950-es évek végétől dolgozott több kisebb városban, majd 1976-tól a drezdai operaház vezető karmestere, öt évvel később pedig a weimari Staatskapelle fő-zeneigazgatója lett.

A Siemens zenei díjat először negyven éve, 1974-ben adták át. A korábbi díjazottak között szerepel Kurtág György és Ligeti György mellett Benjamin Britten, Herbert von Karajan, Yehudi Menuhin és Daniel Barenboim neve is.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Psotás fények és árnyak

Öt évvel ezelőtt, 2016. február 25-én, 86 éves korában hunyt el a magyar színházművészet egyik legegyedibb és utánozhatatlan alakja, Psota Irén, akinek neve már életében fogalommá vált. Utolsó éveiben visszavonultan élt, elzárkózott a nyilvánosság elől, emiatt is különleges ez a 2009-ben készült beszélgetés, amelyben bepillanthatunk egy nagy művész hétköznapjaiba. Egy valódi, megismételhetetlen legendára emlékezünk ezzel az írással.
Klasszikus

Virtuóz fiatalokkal ad koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Online koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar február 26-án. A szólisták közül a legfiatalabb 11 éves, mindannyiukat számos díjjal ismerték már el, és van köztük, aki a világhírű Carnegie Hallban is fellépett.
Könyv

Dragomán György Máglya című regényét méltatja a New York Times

Elbűvölőnek nevezi a rangos amerikai napilap kritikusa Dragomán György regényét. Ottilie Mulzet fordításában angolul is megjelent a Máglya, és máris dicsérő recenziót kapott.
Könyv

Innentől nem a gyerek hibája lesz, ha nem olvas

Az irodalom a szabadságról szól. Ha ezt a szabadságot nem adjuk meg az oktatással, ha nem mutatjuk meg a gyerekeknek, hogy talán éppen az olvasás az, amire ebben a számára is megterhelő, felgyorsult világban szüksége van, akkor tényleg nem az ő hibája lesz, hogy nem olvas. VÉLEMÉNY.
Klasszikus

Feltörekvő magyar karmester a Müpa színpadán

A közelmúltban rangos karmesterversenyt nyert Hontvári Gábor, aki most a Nemzeti Filharmonikusokat vezényli február 25-én a Müpában. Az online esemény igazi zenei csemegének ígérkezik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.
Klasszikus hír

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.
Klasszikus ajánló

Virtuóz fiatalokkal ad koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Online koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar február 26-án. A szólisták közül a legfiatalabb 11 éves, mindannyiukat számos díjjal ismerték már el, és van köztük, aki a világhírű Carnegie Hallban is fellépett.
Klasszikus ajánló

Feltörekvő magyar karmester a Müpa színpadán

A közelmúltban rangos karmesterversenyt nyert Hontvári Gábor, aki most a Nemzeti Filharmonikusokat vezényli február 25-én a Müpában. Az online esemény igazi zenei csemegének ígérkezik.
Klasszikus gyász

Elhunyt Magyar Gábor gordonkaművész

Életének 60. évében, 2021. február 23-án súlyos betegség után elhunyt Magyar Gábor, az Opera Zenekar gordonkaművésze.