Hallgassuk meg a közel két évtizede hazánkban működő karmester interpretációját Liszt Hungaria című szimfonikus költeménye kapcsán.
Liszt 1840-ben, magyarországi látogatása után írt egy Heroisher Marsch im ungarischen Styl című zongoradarabot. Vörösmarty Mihály a pesti hangversenyek hatása alatt megírta Liszt Ferenchez című ódáját, amely 1841. január 3-án jelent meg az Athenaeumban. Liszt erről csak késve értesült, és csak 1843-ban köszönte meg egy német nyelvű levélben. Liszt a verset 1846. május 6–án, a Pesti Körben, a tiszteletére rendezett banketten hallotta először, Egressy Gábor előadásában. A Hősi induló szimfonikus átdolgozásának gondolata – újabb köszönetként – ekkor merült fel benne. Az első partitúravázlatokkal 1848-ban készült el, de jó szokásához hűen folyamatosan dolgozott rajta, így csak 1854-ben fejezte be. Folytatást is tervezett hozzá, mégpedig a Himnusz témájára, de ez nem valósult meg.
A cikksorozat megjelenését a Rigips támogatta.