Klasszikus

Pierrot lánya

2013.04.03. 09:15
Ajánlom
Nem tudom, hogy volt-e rendező elv a Müncheni Kamarazenekar budapesti műsorában, Patricia Petibon viszont biztos, hogy rendezői közreműködés nélkül teremtett magának figurát és uralta a színpadot. KRITIKA

Az énekesnő műsorán egy - sajnos idehaza nagyon ritkán játszott - Britten-darab (Les Illuminations - Színvázlatok, szopránra és vonószenekarra, op. 18), valamint Dido nevezetesebb áriája (Purcell: Dido és Aeneas) szerepelt, mintegy reprezentálva az énekesnő régizene és klasszikus modernek iránti elköteleződését. A kritikai értékelés élén szögezzük le: érthetetlen pazarlás a Rimbaud-versekre írt, egyszerre tüneményes és hátborzongató dalciklust az ismeretlen remekművek közé száműzni. Magam egyetlen egyszer, 2008 februárjában hallottam koncerten. A Fesztiválzenekar délutáni(!) hangversenyén, a Zeneakadémián Kiss Noémi énekelte. Emlékeim szerint nagyszerűen. A mű - túl azon, hogy az invenció gazdagsága és a hatásos formai felépítés mozarti-mendelssohni karakterisztikájú tehetséget körvonalaz - egy hallatlanul kemény identitásproblémát vet fel, melyről a zeneszerző Sophie Wyss-hez (a darab dedikációja neki szól) írt levele tanúskodik. Az énekesnőnek címezett, „önvallomásszerű" szövegből egyértelműen kiderül, hogy Brittent a verseken túl a verseket teremtő költői személyiség is erősen foglalkoztatta. Gyanítom, hogy Petibon nemcsak a show kedvéért vett fel cilindert, nemcsak a show kedvéért választott egy erősen pantomimikus előadásmódot, s a legkevésbé sem a show kedvéért utalt egy negyed évszázaddal korábbi dalciklusra, Schönberg Pierrot lunaire-jére. E gesztusával ugyanis egyértelműen jelezte, hogy mennyire mélyen ismeri a Britten-művet belülről izzító identitás-kérdést. Mindez perfekt muzikalitással, adekvát hangszínnel, pontos intonációval valósult meg, s ezt legalább annyira természetesnek kell gondolnunk, mint a szövegartikuláció természetességét. Senkit se zavarjon, hogy mindez mérnökien eltervezett mozdulatokban és mérnöki módon felépített dramaturgia szerint valósult meg; s ha valaki ezt kimódoltságnak nevezi, valamit nagyon nem értett meg az előadóművészetből. Még az is mérnöki volt, hogy a nyolcadik dal tapsot provokáló gesztussal fejeződött be. Így a kilencedik, a valóban utolsó dal e közönségreakció révén is elkülönült a ciklustól, hogy epilógussá válhasson. Ez az epilógus végérvényesen zár le valamit és nyit utat „az új érzések és az új zaj felé" (Départ dans l'affection et le bruit neufs!); ám az epilógus elégikus hangját hallva nagyon is kétséges, hogy huszonöt évvel a Pierrot után a szerzőnek lesz-e kedve elindulni a „zaj" felé.

Az olvasó - ha nem volt jelen a koncerten - arra gyanakodhat, hogy ez így elég tömény lehetett, és hogy Petibon „jó alaposan" megnyomorította publikumát, miközben a valóság az, hogy Britten-tolmácsolása (nem eltagadva a fentieket) kifejezetten üdítő, görcsnélküli, egy szóval: szórakoztató volt. A zenés-színház (leginkább az opera) az ilyen kettőséget a maga természeténél fogva képes közvetíteni, Petibon pedig tiszta színházat teremtett - rendezői segédlet nélkül. Ugyanez a törekvés kevesebb eredménnyel járt Dido búcsújának tolmácsolásakor, nem volt pantomim, de drámai értelemben túlinterpretáltnak hatott éneke. Néhány hangja (például a kottában H-ként és esz-ként szereplő) kissé alacsonyra sikeredett: lehet, hogy az ária historikus hangolásban rögzült a gégeizomzatban?

A strófabasszus áriákban Purcell - javítsanak ki, ha tévedek - egy negyed századdal korábbi olasz kompozíciós technikának (a franciák is átvették) hódol, ettől még Dido két áriáját az egyetemes zenetörténet ékességének tekinthetjük. Mindezt csak azért említem meg, mert a koncert Mendelssohn h-moll vonósszimfóniájával, ezzel az egyértelműen Carl Philipp Emanuel Bach előtt tisztelgő darabbal kezdődött, a második részben pedig Verdi e-moll vonósnégyese hangzott el vonószenekari formában, s a darab Julian Budden szerint is Mozartnál és Mendelssohnnál veszi fel a kamarazene elejtett fonalát. S ha már Britten ifjúságát mozarti és mendelssohni jelzőkkel illettük, nyomatékosítsuk, hogy a koncert minden egyes darabja (vagy előadásmódja) korábbi generációkra utalt. Kell-e ennél rafináltabb rendező elv?

S hogy teljes legyen a beszámoló, jegyezzük meg, hogy mind a Mendelssohn-, mind a Verdi-művet hallottuk már jobb előadásban, s minden bizonnyal lesz is még szerencsénk jobb előadásokhoz. Aki netán azt gondolja ezek után, hogy a kritikus végigszenvedte e műveket, téved: istenien szórakozott.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Új kezdet – a Hungarian Quartet első koncertje Perényi Miklós közreműködésével

Keller András - világhírű hegedűművész, a Keller Quartet alapítója és a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója által frissen életre hívott, egész pontosan újjáalakított Hungarian Quartet első koncertjét hallhatja a közönség 2019. január 4-én a Zeneakadémia nagytermében.
Zenés színház

Amikor a közönség elé lépek, csak a zene marad

A fiatal magyar drámai szoprán második helyet érdemelt a III. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen, és elnyerte a Fidelio különdíját is. Ádám Zsuzsannával az eddigi pályájáról, a kecskeméti Kodály-hatásról beszélgettünk, illetve arról, hogy honnan tudja, hogy neki operát kell énekelnie.
Vizuál

Ezeket nézze meg a gyerekkel decemberben!

Mutatjuk milyen gyerekfilmek érkeznek a magyar mozikba decemberben, akár az ünnepekre készülésként, akár arra, hogy lekösse a kicsiket az iskolai szünetben.
Klasszikus

Baráth Emőke női zeneszerző műveiből készített új lemezt

A 17. velencei énekes-zeneszerzőnő művei szerepelnek Baráth Emőke és az Il Pomo d’Oro új lemezén, amely az Erato kiadásában jelenik meg.
Klasszikus

Yo-Yo Ma követte Joshua Bell példáját, és egy montreali metróban adott koncertet

Egy Bach-darab mellett Leonard Cohen Hallelujah című dalát is eljátszotta, a közönség vele énekelt.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Rabul ejtette a franciák szívét, most Carreras partnere: Pasztircsák Polina

Violetta szerepében óriási sikert aratott a Toulouse-i Operaház szezonnyitó Traviata előadásában Pasztircsák Polina. A fiatal szopránnal beszélgettünk, aki titkos álmát és zenei idolját is elárulta nekünk.
Klasszikus ajánló

Remény és Győzelem

A világsztárokkal is dolgozó Ács János karmester december 15-én az Olasz Kultúrintézetben ezúttal a Nemzeti Énekkart fogja dirigálni.
Klasszikus lemez

Baráth Emőke női zeneszerző műveiből készített új lemezt

A 17. velencei énekes-zeneszerzőnő művei szerepelnek Baráth Emőke és az Il Pomo d’Oro új lemezén, amely az Erato kiadásában jelenik meg.
Klasszikus cselló

Yo-Yo Ma követte Joshua Bell példáját, és egy montreali metróban adott koncertet

Egy Bach-darab mellett Leonard Cohen Hallelujah című dalát is eljátszotta, a közönség vele énekelt.