Klasszikus

Plácido Domingo mellett újabb befektetője van a Virtuózoknak

2018.10.19. 10:20
Ajánlom
A nemzetközi piacon is hódít a Virtuózok; a magyar komolyzenei tehetségkutató újabb befektetőkkel gyarapodott, hamarosan pedig az amerikai és az angol nézők is megismerkedhetnek országuk legfiatalabb komolyzenei tehetségeivel.

Két nemzetközileg is ismert befektető csatlakozik a Virtuózok stábjához. A komolyzenei tehetségkutató a nemzetközi piacon egyre nagyobb eredményeket ér el, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság után több ázsiai ország is érdeklődik a magyar műsor iránt - közölték.

Peller Mariann, a Virtuózok alapítója, a Virtuosos Holding Ltd. vezérigazgatója elmondta: az a céljuk, hogy megtalálják azt a 2-3 nagy tehetséget - akiket Magyarországon is megtaláltak - a világ többi országában.

"Ez tíz országban harminc, húsz országban hatvan, harminc országban kilencven tehetség. Azt gondolom, hogy ezek a nagy célok" - fogalmazott.

A tehetségkutató megjelenését külföldön a magyar műsorhoz hasonlóan, de az adott országok kultúrájára szabva szeretnék kialakítani. Peter Draper, a Virtuosos Holding Ltd. alelnöke elmondta: lehet, hogy nem pontosan ugyanaz a műsor lesz, de meglesznek benne az eredeti műsorhoz hasonló összetevők.

Elvinni innen olyan helyekre, mint Kína, az Egyesült Királyság vagy az Egyesült Államok, elképesztő lenne

- tette hozzá.

 

Peter Draper, a Virtuózok alelnöke

Mától hivatalos: a Virtuózok nemzetközi fejlesztésért felelős alelnöke lett Peter Draper angol szakember, aki többek közt az Umbro, a Manchester United és a Valencia CF marketing és kersekedelmi igazgatójaként szerzett hírnevet magának szakmai körökben. Ebben az interjúban a műsor fináléja előtt beszélt terveiről.

Posted by Virtuózok on Thursday, October 18, 2018

Bárdossy Mária de Weisz magyar származású venezuelai üzletasszony és Latin-Amerika szerte ismert filantróp is befektetőként csatlakozott a Virtuózok csapatához, Dél-Amerikában szeretné népszerűsíteni a komolyzenei versenyt. Mint kiemelte, szegény országokról van szó, amelyeknek sokat kell segíteni, de rengeteg a tehetség, és boldog lenne, ha őket is segíthetné.

A közelmúltban a világhírű operaénekes, Plácido Domingo, valamint az amerikai showman, James Corden is meghatározó tagja lett a Virtuózok csapatának, így a jövőben az amerikai, illetve angol televíziók nézői is megismerkedhetnek a komolyzene legfiatalabb képviselőivel.

 

Plácido Domingo bevásárolta magát a Virtuózokba

Kapcsolódó

Plácido Domingo bevásárolta magát a Virtuózokba

A világhírű operaénekes részvénytulajdonosként igyekszik segíteni a magyar klasszikus zenei tehetségkutató nemzetközi sikerét.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Könyv

„És akkor ott álltam a reflektorfényben, apám helyett” – interjú Grecsó Krisztiánnal

Az Egy életem című stand-upban Grecsó Krisztián önironikusan mesél a sikerhez vezető kudarcokkal teli útjáról, leszámol az irodalmi toposzokkal, és rámutat, miért fontos, hogy a humor segítségével beszéljünk a legnehezebb kérdésekről. Az előadás az ötvenedik esthez közelít, ennek kapcsán kérdeztük.
Színház

Színpadra viszi a Csengetett, Mylord?-ot az Orlai Produkció

A tervek szerint 2026 februárjában mutatja be Csengetett, Mylord?-előadását az Orlai Produkció. A Magyarországon évtizedes népszerűségnek örvendő sitcom először kerül a deszkákra.
Klasszikus

Fiatal művészeket díjaztak a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén

José Cura, Miklósa Erika és Balázs János hangversenyével zárult a Cziffra Fesztivál 10. jubileumi sorozata november 5-én a Müpában. Az ünnepi hangversenyen átadták a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díját és az Innovatív Zenei Projekt díját.
Klasszikus

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Angol szerzőknek szenteli következő maratonját a Müpa

Február 15-én visszatér a Müpa közönségkedvenc, egész napos koncertsorozata, ezúttal három legendás angol komponista (élet)műveivel a középpontban. A részletes program már elérhető a Müpa honlapján.
Klasszikus hír

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.
Klasszikus hír

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Klasszikus hír

Fiatal művészeket díjaztak a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén

José Cura, Miklósa Erika és Balázs János hangversenyével zárult a Cziffra Fesztivál 10. jubileumi sorozata november 5-én a Müpában. Az ünnepi hangversenyen átadták a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díját és az Innovatív Zenei Projekt díját.
Klasszikus ajánló

Gyöngyösi Levente új művével ünnepli születésnapját a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara fennállásának 172. évfordulója alkalmából november 17-én, a Zeneakadémia Nagytermében három korszak, három zeneszerző és három különböző zenei világ találkozik.