Klasszikus

Plácido Domingóval és a magyar zenei élet nagyságaival lépnek fel a Virtuózok művészei

2024.03.20. 12:35
Ajánlom
A tíz esztendeje tartó televíziós tehetségkutató rendszeres fellépési lehetőséget biztosít felfedezettjeinek, ezek közül a legfontosabb az idén május 23-án immár harmadik alkalommal megrendezett Mesterek és tanítványok koncert.

Ezeken az alkalmakon ahol a fiatal tehetségek neves mentoraikkal, a zsűri tagjaival közösen állhatnak pódiumra – mindezt a műsorban nyújtott kiváló teljesítményükkel, különdíjként érdemelték ki. Az első ilyen nagyszabású koncertet 2018. december 30-án rendezték a zsúfolásig telt Müpában, tavaly márciusban pedig Plácido Domingóval léphettek fel a műsor győztesei az MVM Dome csaknem tízezres közönsége előtt. A sikerre való tekintettel idén május 23-án ismét Maestro Domingo és a mentorok közreműködésével hasonlóan rangos program részesei lehetnek a fiatal művészek, szintén a Müpa színpadán.

A tavalyi koncert online visszanézhető:

„Mi tényleg egy nagy család vagyunk, egymást tiszteljük, szeretjük, és mind szeretnénk továbbadni a fiatal tehetségeknek azt a tudást, melyet mi is mestereinktől kaptunk. Nagyon jó érzés, hogy részese lehetek ennek a folyamatnak” – nyilatkozta az esemény kapcsán Balázs János, a verseny egyik zsűritagja. „Nagy öröm, hogy Plácido Domingo, aki hosszú évek óta támogat, segít minket és a fiatalokat, ismét elfogadta a meghívásunkat. Amikor a mesterekről beszélünk,

ne feledjük, hogy a gyerekeknek vannak házi mestereik is, zenetanáraik, akiknek szintén nagyon sokat köszönhetnek, ezért is adjuk át minden évben a Legjobb Zenetanár Díjat.

Mellettük azonban a zsűri tagjait is elvarázsolják ezek a fiatalok. A műsor pedig megadja a lehetőséget arra, hogy kiemeljük és menedzseljük a nagy tehetségeket” – tette hozzá Peller Mariann, a Virtuózok ötletgazdája és producere.

A koncerten fellép Keller András, Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima díjas hegedűművész, karmester, Klenyán Csaba klarinétművész, valamint a műsor felfedezettjei közül Abouzahra Amira és Mariam hegedűművészek, a Virtuózok korábbi győztese és különdíjasa, Balogh Ádám és öccse, Máté, Lugosi Ali, a Virtuózok kétszeres győztese, Evelin és Valerij Greblo hárfás testvérpár és Teo Gertler hegedűművész, a Virtuózok korábbi győztese.

A koncertről további információ itt érhető el. >>>

Fejléckép: Plácido Domingo a tavalyi koncerten (forrás: Virtuózok)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Berlinben most a valóság a főszereplő

A berlini filmfesztivál idén többet árul el a világ állapotáról, mint bármely esti híradó. A 76. Berlinale filmes programját végignézve elég hamar kiderült, hogy a szemle 2026-ban sem csillogni szeretne, sokkal inkább a szerzői filmekre és az alkotások mondanivalójára helyezi a hangsúlyt.
Színház

A Tovább című előadással zárul Márfi Márk önvallomásos sorozata, a Telik-trilógia

Február 18. és 22. között, egy bemutató hétvége keretében debütál Márfi Márk harmadik drámája a Lóvasúton. A Telik-trilógia befejező része a Tovább címet kapta.
Színház

Sötétben mindent látni – Black Comedy a Thália Színházban

A vaksötét ellenére látványos belépővel érkezett meg a Thália Színház utolsó nagyszínpadi bemutatója, a Black Comedy a nagyközönség elé. A vígjáték már az első estén bebizonyította, hogy garantáltan sodró lendületű színházi élményt kínál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Klasszikus zene gyerekeknek – ismét jön a Kalandra Fül Fesztivál

Március 7-én ismét a BMC-ben rendezik meg a Danubia Zenekar egész napos klasszikus zenei gyerekfesztiválját. A Kalandra Fül sok játékkal, zenei érdekességekkel és kreatív foglalkozásokkal vár kicsiket és nagyokat.
Klasszikus magazin

Minta és mérce – búcsú Somfai Lászlótól

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem részéről Dr. Péteri Lóránt muzikológus, a Zenetudományi Tanszék vezetője búcsúzott a közelmúltban kilencvenkét éves korában elhunyt zenetörténésztől.
Klasszikus ajánló

Más tollával ékeskedő zeneszerzőkkel indul az idei Pastorale-sorozat

A Szent István Filharmonikusok családi koncertsorozatában idén is kiváló szólisták, műfajokon és stílusokon átnyúló élmények, kultúrtörténeti érdekességek és persze csodás zenék várnak kicsiket és nagyokat a Pesti Vigadóban.
Klasszikus gyász

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Klasszikus hír

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.