The Beatles – Blackbird

Talán nem is vennénk észre, ha maga Paul McCartney, a dal szerzője nem hívta volna fel rá a figyelmet, hogy a White Albumon (1968) szereplő „Blackbird”-öt Johann Sebastian Bach inspirálta. McCartney 1997-ben elmondta: „A kezdő inspiráció egy jól ismert Bach-darab volt, aminek nem tudtam a címét. George és én mindketten tanultuk gyerekkorunkban; igazából ő jobban játszotta, mint én. (…)

Valamiért úgy véltük, a zenénk között vannak hasonlóságok…” A Bach-mű, amiről McCartney beszél, minden bizonnyal az e-moll lantszvit Bourrée tétele (BWV 996). A „Blackbird” másik fontos ihletforrása a brit folkzenészek által alkalmazott fingerpicking technika volt, ami a hatvanas évek végén, az áram nélkül gitározó hippikkel egyre gyakrabban használt pengetésmód lett a rockzenében is.

Paul Simon – American Tune

A Simon & Garfunkel önjáróbb tagjának harmadik, 1973-ban kiadott There Goes Rhymin' Simon című albumán szerepel ez a dal, amely ugyan nem protest song, de nem független a politikai történésektől: a szerző azután írta, hogy Richard Nixont megválasztották.

A dal, ahogy az a címből is kiderül, reflektálás az amerikai élet perspektíváira. Megjelenik benne a kisember küzdelme, munkában való fáradtsága, honvágya és zavarodottsága: „Még jól vagyok, jól vagyok, de a fáradtságom csontig hatol.” A verze dallama egy 16. századi lutheránus éneken, Paul Gerhardt korálján alapul, amely Bach Máté-passiójában is szerepel. Az „O Haupt voll Blut und Wunden” (Ó, megszentelt fej, most sebekkel borított) című korál egyébként egy még korábbi világi dal átdolgozása, mindenesetre hosszú útja volt, mire Luther templomaitól Bach passióján át megérkezett Paul Simon politikai dalába. Az „American Tune”-t a 2008-as amerikai elnökválasztási kampányban is használták, egy Barack Obamát támogató filmben a „what's gone wrong”-sor szólt John McCain és George W. Bush fotója mellett.

Procol Harum – Whiter Shade of Pale

A brit rockegyüttes, a Procol Harum a szerelem nyarán, 1967 májusában adta ki egyik legismertebb dalát, amely hat héten át vezette a slágerlistát szigetországban, és ötödik volt a Billboard Hot 100 listáján is az Egyesült Államokban. A szöveg erősen pszichedelikus, a benne felvonuló történet a szerző, Keith Reid szerint csak egy szokásos „lány elhagyja a fiút”-sztori. A hippikorszak emblematikus dalában a plafon elrepül, a szoba egyre hangosabban zümmög, a lány arca pedig a sápadtságnál is fehérebb. A szöveg meglehetősen enigmatikus, de ha az ember jól bogarássza, egy szexuális aktus leírását találhatja benne egy mitikus, mágikus utazás metaforáival. Reid úgy nyilatkozott: „A könyvek hatottak rá, nem a drogok” – amit megerősít, hogy A molnár meséjére is történik utalás benne.

Listánkra a Hammond orgonával játszott intro miatt került, amely erősen emlékeztet Bach Airjére a D-dúr zenekari szvitből (BWV 1068). Gary Brooker, a banda énekese azt mondta róla, egy-két ütemben valóban megtaláljuk a barokk zeneszerző hatását: „Ez volt a szikra.”

The Beatles – In My Life

A Rubber Soul című albumon szereplő nosztalgikus-melankolikus dal Liverpoolt idézi meg, ahol a szerző, John Lennon és a Beatles tagjai felnőttek. Lennon kifejezetten büszke volt a szövegre, első komoly munkájának tartotta addigi szerelmes dalai után, s valóban: abban a visszaemlékezés és a halál egészen természetesen, stilizáció nélkül bukkan fel.

A dal hangszeres szólója miatt került fel a listánkra, amelyet a legendás producer, George Martin játszott fel elektromos zongorán. A Bach-stílusban írt négytagú motívumot is a producer írta – a „Yesterday” után ez volt a második eset, hogy Martin hozzáírt valamit a fiúk munkájához. A barokkos, táncos dallam az együttes tagjainak is tetszett, holott egészében a producer ötlete volt.

Jethro Tull – Bourrée

Ian Anderson a hatvanas-hetvenes évek rockszcénájának különleges színfoltja volt, akinek Bach-feldolgozása máig az egyik legnépszerűbb szólószáma. A „Bourrée” ugyanaz a darab a BWV 996 jegyzékszámú e-moll lantszvitből, amely Paul McCartney-t a „Blackbird” írására ihlette.

A skót Ian Anderson nem fuvolásként kezdte, első zenekaraiban énekelt, szájharmonikázott és gitározott, de aztán rájött, hogy soha nem lesz belőle Eric Clapton. A fuvolát vette kézbe, amin néhány hét után már egészen jól játszott, és amikor a ’68-as This Was című albumot felvették a frissen alakult Jethro Tull zenekarral, alig néhány hónapja játszott a hangszeren. Gyakran játszott egyébként egy lábon, ahogy egykor az udvari bolondok, bár saját bevallása szerint a pozíció teljesen ösztönösen jött.

A Bourrée 1969-ben jelent meg a Stand Up című albumon, és kislemezen is kiadták.

The Toys - A Lover's Concerto

Több mint kétmillió példányban kelt el 1965-ben a Toys „Lover’s Concerto” című száma, csak a Beatles Yesterday című dala előzte meg. Alaptémája Bach G-dúr menüettje, amely a feleségének, Anna Magdalenának írt füzetben található; egy fontos különség azonban van a két szám között: Bach menüettje természetesen ¾-ben szól, a „Lover’s Concerto” viszont 4/4-es lüktetésű.

– és így talán cikkünkben sem kellene, hogy helyet kapjon. A dallam a 20. században újra szárnyra kapott, amikor Freddy Martin feldolgozta az „A Lover’s Concerto” című darabjában. Ezt vette alapul aztán a Toysnak dalt író  Sandy Linzer és Denny Randell.

Jem – They

A walesi énekesnő, Jem első single dala 2004-ben jelent meg az USA-ban, és a Swingle Singers 1963-as, Jazz Sebastian Bach című lemezéről használ egy sample-t (hangmintát). A swing énekegyüttes dala a Wohltemperiertes Klavier második kötetének f-moll prelűdjén alapul.

Jem „They” című dalát valószínűleg azért ismerik azok is, akik nem járatosak a trip hop vagy a breakbeat műfajában, mert Magyarországon listavezető volt 2005-ben, miközben a világ többi táján legfeljebb az első tíz-húsz helyig jutott a slágerlistákon. Hogy a dal jó vagy rossz, azt nem mi fogjuk eldönteni; a 2000-es években készült, amely alapvetően a jó ízlést mellőző évtized volt sokak szerint, szóval hátrányból indul.

+1 Tingvall Trio - Den gamla eken

Listánk bónusztrackje nem popdal, hanem a német jazzegyüttes, a Tingvall Trio egyik szerzeménye a 2014-es Beat című albumról. A trió egy svéd, egy kubai és egy német zenész közös csapata (Martin Tingvall, Omar Rodriguez Calvo, Jürgen Spiegel). A „Den gamla eken” című számban olyan könnyedséggel rejtenek el egy Bach-stílusú futamot, hogy öröm hallgatni.