Klasszikus

Pretty Yende, Emmanuel Pahud és Matthias Höfs is fellép jövőre a Rádiózenekarral

2024.03.26. 16:40
Ajánlom
Meghirdette 2024/25-ös évadát a Magyar Rádió Zenei Együttesei. Jövőre is kerek évfordulót ünnepelnek: a Magyar Rádió Gyerekkórusának hetvenedik születésnapját. Folytatja a munkát az együttessel Riccardo Frizza vezető karmester, és számos kiváló hazai és külföldi szólista is velük muzsikál majd.

Devich Márton, az MRME ügyvezető igazgatója és a Bartók Rádió csatornaigazgatója az évadot bemutató sajtótájékoztatón, a Zeneakadémián elmondta:

új korszakba lépnek az együttesek, hiszen az új évadot a tervek szerint már a VI. kerületi Jókai utcai próbateremben kezdik,

amelynek munkálatai ütemterv szerint haladnak. A zenei bázist Dohnányi Ernőről fogják elnevezni. Az igazgató kifejtette: az új próbateremben korszerű, minden szempontból kielégítő új hangversenystúdió épül, amely koncertek befogadására is alkalmas lesz. Az énekkarnak is lesz önálló próbaterme, amelyet kamarakoncertek előadására és felvételére is tudnak használni.

Az új évad műsorával kapcsolatban Devich Márton elmondta, az MRME életében a kortárs zene mindig is kiemelkedő helyet foglalt el. Így az évadot nagy kortárszenei koncerttel indítják a Pesti Vigadóban, amelyen három ősbemutató is elhangzik, Kecskés D. Balázs, Bánkövi Gyula és Kutrik Bence egy-egy műve. Az erre az alkalomra írt hegedűverseny szólistája Langer Ágnes, a zenekar új koncertmestere lesz. A koncertet a zenekar korábbi első karmestere és azóta is visszatérő vendége, Vajda Gergely vezényli.

Az ifjúsági koncertek közül felhívta a figyelmet Vivaldi A négy évszak című művére a Magyar Zene Házában, itt Kelemen Gáspár játssza majd a zeneirodalom egyik legismertebb versenyművének hegedűszólóját. A Hajnaltól estig a Városligetben című műsorban kicsik és nagyok nemcsak a Magyar Zene Házával, de környezetével is megismerkednek, a nemrég Bartók–Pásztory-díjjal kitüntetett Beischer-Matyó Tamás idén nagy sikerrel bemutatott gyerekdarabját pedig jövőre a Müpában játsszák majd. Az együttesek idén is közreműködnek a Budapesti Wagner-napokon, és a Fischer Ádám tiszteletére rendezendő születésnapi koncerten is ők fognak muzsikálni.

MRZEVasary-151623.jpg

Vásáry Tamás és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara (Fotó/Forrás: Magyar Rádió Művészeti Együttesei)

Kutnyánszky Csaba, a Zeneakadémia rektorhelyettese az MRME és az egyetem közötti együttműködésről elmondta, nagy értéket képvisel számukra, hogy legtehetségesebb növendékeik egy ilyen kiváló együttessel dolgozhatnak.

Kiemelte az Újévi nyitányt, amelyen hagyományosan fellépnek a Zeneakadémia hallgatói is.

Jövőre a hangverseny karmestere Héja Domonkos lesz, a koncertet a Duna és a Bartók Rádió élőben közvetíti.

Riccardo Frizza vezető karmester az évadban egyebek mellett Verdi Requiemjét dirigálja, ami elmondása szerint különösen nagy örömet jelent neki, hiszen Verdihez ezer szállal kötődik. Felhívta a figyelmet két hangversenyre, az egyiken Brahms, a másikon Gershwin-, Barber- és Dohnányi-műveket adnak elő. Olyan sztárok érkeznek a zenekarhoz, mint Simon Trpčeski és Jeneba Kanneh-Mason zongoraművészek vagy Pretty Yende szoprán. Az évad során egy angliai és egy olaszországi turnén is részt vesznek majd a zenekarral, mivel fontosnak tartja, hogy a nemzetközi zenei élet felfigyeljen rá:

a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara semmivel sem marad el más, híresebb rádiózenekarok, a bécsi, a frankfurti vagy a párizsi mögött.

Kovács János karmester három koncertet emelt ki: a zene világnapján Elgar és Holst műveit dirigálja a Müpában, ahol Truls Mørk csellóművész lesz a szólista, novemberben Vivaldit és Bachot adnak elő a Zeneakadémián Matthias Höfs trombitaművésszel és – állítása szerint – „a világ legszebb hangú szopránjával”, Pasztircsák Polinával. Áprilisban pedig francia szerzők műveit játsszák a Müpában, azon a koncerten Emmanuel Pahud fuvolaművész lesz a sztárvendég.

Dinyés Soma a gyermekkórus programjai közt említette, hogy meghívást kaptak egy kínai nemzetközi kórusfesztiválra, ahol a Kodály-kultúrát és a magyar zenét népszerűsítik. Nagyszabású születésnapi koncertet adnak a La Maitrise de Radio France közreműködésével márciusban a Zeneakadémián. Idén júliusban Kolonits Klára, jövőre pedig Cser Krisztián lép fel a kórussal egy-egy koncerten.

Pad Zoltán vezető karnagy a vendégművészek között említette Peter Dijkstra holland karnagyot, aki az Énekkar októberi estjét dirigálja.

Az évad egyik különlegessége az a kóruskoncert a Mátyás-templomban, amely Bruckner a cappella műveit illeszti a szintén kerek évfordulós szerző, Palestrina miséjének tételei közé.

A Szilágyi Dezső téri templomban pedig Szabó Barna A keresztút szélén című passiója szólal meg.

Vásáry Tamás elnök-karmester kiemelte az évadból azokat a zeneakadémiai koncerteket, amelyeknek egyik részét ő, a másikat pedig egy-egy fiatalabb karmesterek, Cser Ádám, Erdélyi Dániel, Hontvári Gábor, illetve Dubóczky Gergely dirigálja majd.

Zárszóként Devich Márton hangsúlyozta, hogy az évad során a hazai zenei élet nagyságai is az együttessel muzsikálnak, így koncertet dirigál Rajna Martin, illetve Madaras Gergely, a hangszeres és énekes szólistákat illetően pedig olyan kiváló művészekkel és tehetséges fiatal előadókkal lépnek majd fel, mint Pusker Júlia, Fejérvári Zoltán, Kelemen Barnabás, Magyar Valentin, Ránki Fülöp, Tuznik Natália.

Az évad részletes programja itt érhető el. >>>

Fejléckép: Riccardo Frizza és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Mahler 8. szimfóniájában (fotó/forrás: Magyar Rádió Zenei Együttesei)

„A zenekar a hangszerem” – interjú Riccardo Frizzával

Kapcsolódó

„A zenekar a hangszerem” – interjú Riccardo Frizzával

Az idei évadtól Riccardo Frizza a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek új vezető karmestere. A világhírű dirigens lelkesen mesélt a Fideliónak a Rádiózenekarral végzett munkájáról, operai tapasztalatairól és természetesen jövőbeli terveiről is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Színház

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Könyv

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Vizuál

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Magasztos zenei élmények a Concerto Budapesttel

Május 14-én az éteri hangzású modern kórusműtől Beethoven énekkart is szerepeltető monumentális 9. szimfóniájáig emelkedett hangulatú alkotások meghallgatására hívja a közönséget a Müpába a Kossuth-díjas Keller András vezette szimfonikus zenekar.
Klasszikus hír

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Klasszikus ajánló

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Klasszikus ajánló

Leonidasz Kavakosz lép fel a Cziffra Fesztiválon

Igazi szenzáció, hogy tíz év után újra hazánkban koncertezik Leonidasz Kavakosz: május 25-én a Cziffra Fesztivál keretében a muzsikus Enrico Pacéval ad koncertet.
Klasszikus hír

Ismét a Világom Alapítvány támogatására buzdítanak a zeneakadémisták

Az idei évben is folytatódik a Diplomázók a Világom Alapítványért című kezdeményezés, amelynek során a Zeneakadémia végzősei arra kérik diplomakoncertjeik közönségét, hogy egy koncertjegy árával támogassák az alapítványt.