Elsőként üssük fel ismét Pandi Marianne Hangversenykalauz című művét, és nézzük meg, hogy mit ír Prokofjev egyik legnagyszerűbb alkotásáról, a Klasszikus szimfóniáról: "1917-ben írta Prokofjev első szimfóniáját. Célja az volt, hogy a korszerű zenei technika és kifejezőeszközök segítségével Haydn és Mozart szimfóniáinak nyomdokába lépjen. Ezért művét számozás helyett a "klasszikus" melléknévvel látta el. Ami a formát és a hangszerelést illeti - előbbinek arányossága, utóbbinak gazdaságossága, világossága révén -, ez valóban sikerült is a zeneszerzőnek. Természetesen a harmónia- és melódiavilág Prokofjev félreismerhetetlen sajátja. E kettősség révén a mű könnyen érthető és rendkívüli népszerűségre tett szert: ifjú és felnőtt hallgatóság körében osztatlan kedveltségnek örvend a Klasszikus szimfónia.

Az első tétel két témáját a hegedűk exponálják: ezek nem viszonyíthatók egymáshoz a klasszikus fő-, illetve melléktéma relációjában, mivel jellegük igen hasonló: eleven, sziporkázó, szellemes és vidáman gunyoros mindkettő. A fagott kísérete a második témának különösen humoros karaktert kölcsönöz. A lassú tétel ugyancsak hamisítatlanul Prokofjevre valló, karcsú és érzékeny dallamát - az elsőhöz hasonlóan - a hegedűk szólaltatják meg. A Gavotte feliratú harmadik tétel már címével is archaizál. Középső szakasza - a hagyományoknak megfelelően - Musette. Szikrázóan szellemes és virtuóz a finálé is. A Klasszikus szimfóniát 1918-ban a szerző vezényletével mutatták be Pétervárott."

Hallgassuk meg a teljes művet Carlo Maria Giulini karmester és a Chicago Symphony Orchestra előadásában:

Érdekes részletre leltünk Prokofjev életrajzi könyvében, amely az Önéletrajz és írások címet viseli: "Otthon, születésemtől fogva állandóan hallottam zenét. Amikor esténként lefektettek és nem volt még aludhatnékom, ágyamban heverészve figyeltem a Beethoven-szonáták elmosodó hangjaira, amelyek négy szobányiról szűrödtek be a gyerekszobába. Édesanyám többnyire az első kötet szonátáit játszotta." Ugyanezen könyvben egy másik oldalon így ír: „Szeretnék most egy kis szünetet tartani, hogy kellőképpen rámutathassak azokra az alapvető vonásokra, amelyek művészi fejlődésemet irányították. Az első a klasszikus irányzat, amely gyermekkoromig, az édesanyám játszotta Beethoven szonátákig nyomon követhető. Ez a hatás olykor neoklasszikus formákban jelentkezik (szonáták, versenyművek), néha pedig a XVIII. századi klasszikusok utánzásában nyilvánul meg (gavotte-ok, a Klasszikus szimfónia és részben Sinfonietta).

És hogy teljes legyen cikkünk, már ami a bécsi klasszikusokat és Prokofjevet illeti, lezásársként egy Schubert átirat:

 További kulturális érdekességeket talál Bécsből ide kattintva.