Klasszikus

Prokofjev tragikus látomásai

2004.03.24. 00:00
Ajánlom
Nem az ifjú szerző sziporkázóan szellemes „tovatűnő látomásai” ezek: két súlyos és fajsúlyos zongoraszonáta és egy, a maga korában fiókba zárt remekmű, a Rómeó és Júlia című balett zongorára átmentett fragmentumai töltik meg az új korongot. Előadójuk egy moszkvai, gyermekeit otthon nevelő, szenvedélyesen sakkozó zongoraművész: Nyikolaj Luganszkij.

Tatjana Nyikolajeva osztályában az egykori tanítvány „csúfneve” – a Mária-Terézia méretű „anyacárné” hallgatólagos beleegyezésével – a „trónörökös” volt. Az orosz iskola egykori nagy reménysége mára beérett, beérkezett, felnőtt és „nagy” pianista.

A kiadványról

Ki ez a Lugansky? - írjuk le nevét úgy is, ahogyan a lemezborítón szerepel! Nicolai az új évezred egyik első nyertese: a Warner Classics-nál most jelenik meg ötödik CD-je. Most, amikor a Werato és a Teldec klasszikusait egyesítő világcég az ezredfordulós CD-válság legnagyobb leépítései után már megvált egykor exkluzív szerződéssel rendelkező világhírű művész-istállójától. Mikor szinte mindenkit menesztettek, ő volna a hatalom-átmentő? Három, még Erato-címkés lemezén dekadens-fiatal arckép: Chopin etűdjei, balladái, Rahmanyinov és Chopin prelűdjei. Arcát félbevágja a címlapfotó: ez már Warner márkájú Rahmanyinov-korong, az Első és a Harmadik zongoraverseny. Harci vörösben és gyászfeketében fenyeget az új album címlapja: tankok, repülők – utalással a szerző „háborús” zongoraszonáta-sorozatának első darabjára, a No. 6-os A-dúr darabra. Nagybetűs fehér név: PROKOFIEW.

Ez a Prokofjev nem az a Prokofjev – térjünk vissza a nekünk szokásos írásmódhoz –, aki zongorista képességeivel és zeneszerzői ambícióinak tetőpontján, közvetlen az „új kor hajnala” után, a ’17-es események után, külföldi koncertkörútra indult, világhódító reményekkel, táskájában jegyzetfüzetével, melybe minden jó ötletet rögzített – későbbi felhasználásra. Innen kerültek ki, illetve „beépítésre” a Negyedik szonáta „régi” témái, dallamfordulatai. És ugyanebben a táskában volt egy korszakalkotóan remek librettó, Meyerhold avatgarde bohózata Gozzi meséje nyomán, A három narancs szerelmese. Prokofjev, mondják, maga volt saját legnagyobb ellensége. A virtuóz hangszerjátékostól zeneszerzőként is olyan újabb mutatványokat vártak, mint a korai Toccata, az Ördögi sugallat vagy éppen A három narancs szerelmesének világhírű indulója. Kötelező ráadásszámok ezek, nem csak a szerzőjük, hanem minden Oroszországból, Szovjetunióból érkező zongoristánál, immár csaknem száz éve. A fenti „slágerek” alapgesztusa – avantgarde, furturista, ám jól és könnyen fogyasztható, „maximális mennyiségű hang minimális idő alatt”. Szerintem ezen még ma sem vagyunk túl, ez máig nincs túlszárnyalva. Ha azonban ezekből a darabokból, és a szerzői hozzáállásból próbáljuk ma hallgatni Prokofjev zenéjét, szükségszerűen csalódni fogunk. És ezt csak részben foghatjuk a szovjet hatóságokra … és elvárásokra, hiszen hazaszeretete, meggyőződés okán – tudjuk – szerzőnk hazakuncsorgott. S miután Sztálinék kibüszkélkedték vele magukat a nagyvilág előtt, még koncertezni sem engedték el újra. Öregedés, házassági problémák, depresszió, alkotói válságok sora gyötörte. A „háborús” szonáták hármas oltára már teljes egészében ezt tükrözi. A legismertebb közülük talán a Hetedik, a legriasztóbb a Nyolcadik. A Hatodik csak a kezdet: mindhárom darab más-más „egyéniség”. Másképpen folytatják a groteszk-avantgarde hangot, a feloldás is másmilyen – a ciklikus formán belül is, de egyes tételeken belül is hatalmas végleteket jár be az alkotó fantázia.

Kortársak

Milyen egyszerű is a kortárs interpretáció: azonosak az élmények, a fájdalmak, az örömök. Az értelmezésben minden leegyszerűsítés megengedhető, hisz nincs kialakult előadói hagyomány. Prokofjevtől ezekről a darabokról nem maradt fenn a hangfelvétel, sőt általában a szonátákról sem. Kivétel a Negyedik, melynek Andante assai feliratú tételét gépzongora-bejátszás őrizte meg. A szerző körül felnövekvő, dicsőségéből-megalázottságából részt vállaló akkori fiatalok tanúságtétele viszont ránk maradt. Richter és Gilelsz. Az előbbi különösen szerette, életének különböző korszakaiban gyakran játszotta a Hatodik szonátát. A háború vagy béke kétpólusú, fekete-fehér felvetése a személyesen megélt fájdalmaktól hiteles, a remény színei is kortárs köntösben jelentkeznek. Az utókornak másnak, tudatosabbnak, áttételesebbnek kell lennie. Szükségszerűen más is a nagyok „örökösének” 2003-as előadása is. A Hatodik szonáta előadásának „új paradigmája” már a hetvenes évtized során készen állt: Kiszin (BMG) és Luganszkij korábbi felvétele (1975 – Melogyija-Triton) új mércét állított.

Új előadásmód

A szubjektív, személyiségből eredő különbségeken túlmenően a művészi árnyalás, a nyers és direkt színek tudatos kerülése tűnik közösnek. Az „avatgarde” mára történelem, zenetörténeti, előadóművészet-történeti tény. Luganszkij tudatosan kezeli. Az Allegro moderato első tétel az új felvételen minden, csak nem jólnevelt. A gesztusok primér jelentése helyett reflektált formák hódítanak. Szerintem nem nagyon lehet kivonni magunkat a groteszk-szenvedélyes nyitótéma ambivalenciája alól. Hol nevetünk a szemünk előtt megjelenő csetlő-botló hősön, hol megsajnáljuk erőfeszítését. Van egy szakasz, a melléktémához vezet át talán, ahol mintha gólyalábon táncoló figurák furcsa lendülete vinné tovább az eseményeket. Nem kell kötelezően a tankok fenyegetésére gondolnunk, félretehetjük zenetörténeti ismereteinket. A zenében megbúvó szörnyűség, embertelenség a maga elvont borzalmában is átélhető. Luganszkij mintha nem is tenne mást, mint az áradó közlést mondatjelekkel értelmezné és tagolná. Három pont, kérdőjel, felkiáltójel! Kettőspont: magyarázat, értelmezés, kommentár. Elsősorban a szélső tételekben érvényesül ez az előadói hozzáállás. Nem okoskodik, de mintha mindent tudna a záró Vivace-ban.

Közjátékok

A középtételek sem könnyen adják meg magukat. A harmadik például a Tempo di valzer lentissimo feliratával – újabb közhely magyarázatot igényelne. A zene, hála Istennek, sokkal jobb, gazdagabb, mint egy-egy verbális magyarázat. Sejtünk valamit a valcer felszínéről, érezzük persze a mögötte rejlő fenyegetettséget. Nem tudok szabadulni a képtől, hogy az első tétel gólyalábas bohócai a másodikban új instrukciót kaptak: ők a „szentivánéj” tündérei, leginkább persze az Allegretto négy percében, amikor mintha labdáznának a lelkekkel, dallamokkal, emberekkel. A lassú keringő leküldi őket talajközelbe: csúszva-mászva valceroznak, s csak pillanatokra veszi észre a hallgató ruhájukon a flittert, a tüllt, a fénylő szaténszalagokat. S közben a keringő ritmusa mélybe zuhintja őket vagy épp felemeli: félelmetesen, mint a körhinta. A zárótétel megint személyesebb és emberközpontúbb. A motorikus mozgás során lefelé zuhannak és futnak a glissandók. Kérdőjelek a mélyben. Nincs itt semmi más, mint lassú és gyors, ördögien felpörgő és bénultan lefékezett. A futurista gesztus elszabadul, pörög, felszabadul. Micsoda borzalmas tetőpont! Szinte tetszik. Élvezetet nyújt. Koncerten egyszerűbb lenne: tapsolnék az előadó virtuozitásának. Erre persze CD-lemez is jó megoldás, van rajta még vagy negyven perc további zene. Az is Prokofjev. Majd az meghozza a feloldást.

Kiegészítés vagy a másik pólus?

A Negyedik szonáta is a remekművek közé tartozik, mondják. Illetlenség tőlem, hogy csak úgy elhallgatom. Az is háborús zene, a „régi” feljegyzések még egy másik, az Első világháború idejéből datálódnak. A Hatodik szonáta katartikus hatása miatt talán nincs erőm újabb pokol újabb bugyraiba betekinteni. A Rómeó-balett tíz részlete ugyancsak a Szovjetunióról szól: a táncba, művészetbe feledkező művész, az extázist teremtő varázsló megaláztatása, hogy a balett csak külföldön került bemutatásra, Brno-ban. Azóta persze megismerte a világ, a zongorára feldolgozott karakterdarabok is slágerek lettek. Ha ezeket hallgatja az ember, megérti, hogy az állandó mozgás-képzeteket keltő „abszolút zenék” miben különböznek a valódi táncmuzsikától. Szinte érzi a hallgató, főleg ha karakterek iránt is ennyire érzékeny a zongorista, hogy mozogni kell. Nem csak lélekben, testben is. Luganszkij lemeze abban is virtuóz, hogy visz magával, és végig elhisszük, hogy mi is jelen vagyunk a nagy expedícióban: új világokat fedezünk fel testünkkel és testünkben, mozdulatainkkal, érzéseink kifejezésével. Állást foglalunk és száguldunk. Ha meg valami megbénít, akkor éppen a kín és a fájdalom jelzi, hogy az ember nem szabad lény. És nekem ez a lemez éppen a szabadságvágyról szól.

(Prokofjev: 2 Szonáta, Rómeó És Júlia – Nikolai Lugansky; Warner Classics 2564 61255-2)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Rendeltek egy pepperonit, a pizzafutár egy Beethoven-szonátát is eljátszott ráadásként

Íme egy sztori arról, hogy az is arany lehet, ami nem fénylik. A tizennyolc éves Bryce Dudal pizzát kézbesített Detroitban, amikor észrevette, hogy a házban egy zongora áll. Nem tudott ellenállni.
Vizuál

24 óra alatt eltűnt a legújabb utcai Banksy-mű

Az egyik legismertebb kortárs művész minden munkájának feltűnése eseményszámba megy. Ilyen hamar viszont ritkán tűnnek el alkotásai.
Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Klasszikus

Ma kezdődik a Kaposfest

A kamarazenei irodalom alapműveire helyezik a hangsúlyt a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), amelyre augusztus 13. és 19. között kilencedik alkalommal kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.
Klasszikus

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.
Klasszikus óbudai társaskör

Óbudai Társaskör Művészeti Munkáját Támogató Egyesület

A pártoló tagsággal nemcsak a kedvezményeket veheti igénybe, de tagdíjával hozzájárulhat a hosszabb távú tervezéshez, a minőségi előadások létrejöttéhez.
Klasszikus hír

Ma kezdődik a Kaposfest

A kamarazenei irodalom alapműveire helyezik a hangsúlyt a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), amelyre augusztus 13. és 19. között kilencedik alkalommal kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.