- A kinevezése óta időről időre felröppen, hogy lemond posztjáról. Bizonyára gondolkodott már azon, mivel magyarázható a hír terjedése.

- Nem gondolkodtam ezen, de ha akarja, most megtehetem. Felvetődik, hogy a kulturális miniszteri pozíció annyira vonzó, hogy sokan vágynak rá. De ezt szerintem nyugodtan kizárhatjuk. Másrészt talán néhány embernek csalódást jelentett, hogy engem kért fel a miniszterelnök erre a pozícióra. A legfőbb magyarázat szerintem mégis az, hogy Pesten vagyunk. Itt, nálunk mindig kombinálnak az emberek, kitalálnak mindenfélét. De hát ettől pezseg az élet. Én soha sehol nem mondtam, hogy idő előtt le akarok mondani. Amennyiben a miniszterelnök úr igényli, tehetségemnek és állapotomnak megfelelően végig szeretném csinálni a ciklus befejezéséig a megbízatásomat. Nagyon nehezen szántam rá magam, hogy elvállaljam a miniszteri posztot, de ha már igent mondtam, szeretnék valamiféle nyomot hagyni magam után.

- Ön sokat dolgozott színházban, mondta is többször, hogy otthonának tekinti a színházi világot. Erről a területről vett hasonlattal élve úgy tűnik, mintha...

- Arra gondol, hogy drámai alkat vagyok?

- Nem, hanem arra, hogy mintha a miniszteri szerepben nehezen találna önmagára, és ezt a feltételezést a népszerűségi listán elfoglalt helye is megerősíti.

- Semmifajta feszélyezettséget nem érzek ebben a szerepben, már csak azért sem, mert nem tekintem szerepnek. Az egészet úgy élem át, mint egy pasas, aki egész életét a kultúrában töltötte, hol íróként, közíróként, hol színházvezetőként, tévés igazgatóként, legfeljebb a mostani pozícióm egy kicsit magasabb, mint a korábbiak, de ettől nem vagyok meghatva, és nem tölt el megilletődöttséggel. Megtiszteltetésnek tekintem, de eszembe sem jut, hogy naponta odaálljak a tükör elé, és csodáljam magam. Organikusan és természetes módon illeszkedtem ebbe a munkába, és pontosan tudom, mit akarok.

- A belépője mindenesetre – gondoljunk csak a Nemzeti Színház körüli viharokra, Huszti Péter kinevezésére – furcsára sikeredett.
A Nemzeti Színház ügye volt az első, amivel kinevezésem után szembesültem, szerettem volna gyorsan és hatékonyan megoldani.

- Nem lehetséges, hogy amikor kinevezte Huszti Pétert a Nemzeti igazgatójának, bizonyos dolgokat rosszul mért fel? Azt hitte ugyanis, hogy Husztit a szakma egésze elfogadja, és mint tudjuk, nem ez történt.

- Amikor előzetesen tájékozódtam, akkor csak pozitív visszajelzést kaptam a szakmai és politikai partnerektől.

- Huszti lemondása után ön fogalmazott úgy, hogy Huszti Pétert felőrölték a szakmai és a sajtóban megjelent támadások.
Az az igazság, hogy egy pubertás demokráciában élünk, hol görcsösen igyekszünk minden szabályt betartani, hol gátlástalanul áthágjuk ezeket. Huszti kinevezése után a szakma és a sajtó egy része hisztériásan demokráciadeficitet vélt felfedezni, ezek a vádak Husztit meggyötörték, engem kevésbé, mert edzett vagyok, de most már kár ezen rágódni. Nagyon örülök Jordán Tamás mandátumának, és biztos vagyok benne, hogy szakmai értelemben nagyon érdekes és rendhagyó Nemzeti Színházat fog létrehozni.

- Az igazgatói pályázat kapcsán nem volt hiányérzete, hiszen hiányzott több jelentős színházi személyiség a pályázók sorából, gondoljunk csak Zsámbéki Gáborra, Székely Gáborra vagy Babarczy Lászlóra.

- Az pályázott, aki akart. Semmiféle prekoncepcióm nem volt. Voltak olyan hírek, hogy Jordán Tamást előzetesen felkértem, hogy pályázzon. Ez ebben a formában nem igaz, az viszont tény, hogy biztattam őt. De ugyanígy jártam el még rajta kívül négy-öt emberrel a szakmából, mindannyiuknak azt mondtam, hogy pályázzanak nyugodtan. Végül a szakmai kuratórium javaslata szerint döntöttem. Az ön által említett nagyszerű szakemberek nem pályáztak, hiszen többségüknek kiépített színházi birodalma van. Nem csodálkozom, hogy nem akarják feladni. Talán a leglogikusabb az lett volna, ha az Erzsébet térre tervezett Nemzeti korábbi igazgatója, Bálint András pályázik, de nem tette. Ezért kértem fel, hogy vegyen részt a pályázatot elbíráló bizottságban. De nála is hasonló a helyzet, hogy van egy remek birodalma, a Radnóti Színház, és ezt annyira jól csinálja, hogy kár lenne őt onnan kimozdítani. Jordán Tamás alól viszont éppen mostanában húzták ki a Merlin Színházat, és bizonyára az ott szerzett tapasztalatait is kamatoztatni tudja a Nemzetiben.

- Jordán Tamás a pályázatában leírta, hogy befedné a Nemzeti szabadtéri színpadát, és a jelenlegi épülethez integrálna egy másikat. A minisztérium támogatná ezt az elképzelést?
Ezt a kérdést Jordánnak elsősorban az épület tervezőjével, a szerzői jogokkal rendelkező Siklós Máriával kell egyeztetnie. Logika mindenképp van abban, amit Jordán szeretne.

- Több szervezet vizsgálta a Nemzeti beruházásának részleteit és a korábbi igazgató, Schwajda György által kötött szerződéseket. A vizsgálat eredményét azonban a mai napig nem tették publikussá. Miért?

- Bizonyára azért nem vált publikussá, mert a vizsgálatok nem találtak olyan momentumot, mint például a Bánk bán-film pénzei vagy a Vagabunds Kft.-vel kapcsolatos vizsgálatok esetében, amelyekből botrány kerekedett. A Schwajda által kötött szerződések furcsaságairól sokat írt a sajtó, mert az Orbán-kormány által kinevezett igazgató saját temperamentuma és kézi vezérléses hajlamai szerint vezényelte a Nemzeti Színház építését. De bűnügyet nem találtak.

- A vizsgálatokat befolyásolta, hogy korábban, még Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltsége előtt, Schwajda Medgyessy cégét kérte fel, hogy kontrollálja a beruházást?

- Természetesen nem befolyásolta, s remélem, a múltamból adódóan van annyi hitelem, hogy ezt nekem el is higgyék.

- A korábbi kulturális tárca kényes ügyeit vizsgálva mi az, ami különösen meglepte önt?

- Semmi. Amikor az elmúlt években kívülről figyeltem az eseményeket, evidens volt számomra, hogy bizonyos ügyek nincsenek rendben.

- Mi lehet a végeredménye a kulturális tárca és az Ezüsthajó Kft. közötti vitának?

- Továbbra is próbáljuk érvényre juttatni a követeléseinket, a minisztériumot szinte üres kasszával vettem át, így nagyon jó lenne, ha ezeket a pénzeket sikerülne visszaszerezni.

- A különböző vizsgálatok pikantériája, hogy továbbra is a minisztériumban vezető beosztásban dolgozik például Baán László és Ács Tamás, akik korábban több vitatott szerződést aláírtak.
Nyugat-Európában a közigazgatás folyamatosságát az biztosítja, hogy kormányváltás esetén sem cserélik le a szakembereket. Ez persze nem jelenti, hogy ha kiderül valami disznóság, akkor arra fátylat kellene borítani. A feltételezhető visszaélések esetében ez nem úgy ment, hogy valamelyik államtitkár elrendelte, hogy tessék kérem hamisan számlázni, hanem egyesek meglátták ennek a lehetőségét, s olykor meg is tették. Egyébként a kulturális tárcánál a szükséges személyi változások nagyjából megtörténtek, de én nem szerettem volna boszorkányüldözést.

- Ha már a kivételezettségnél tartunk, ön korábban azt mondta, "nem fáradozom azon, hogy udvari kultúrát hozzak létre, nálam csak a tehetség és a kvalitás számít”, azt is hozzátette, hogy nem fog kegyúri adományokat osztogatni. Ehhez képest például Koltai Tamás színikritikus éppen a Magyar Hírlapban publikált egyik cikkében BKÖM-mé, vagyis "barátok közt minisztériumává” keresztelte a kulturális tárcát. Az átkeresztelés apropóját Huszti kinevezésén túl az adta, hogy több televíziós szakember, akivel ön korábban az MTV-ben együtt dolgozott, komoly pozícióba került, gondoljunk csak Bosnyák Miklósra, a Nemzeti Színház megbízott vezérigazgatójára, vagy Hámori Tamásra, a millenniumi városközpont kulturális blokkjának miniszteri biztosára.

- Egyrészt nem kívánok Koltai Tamás hivatásszerűen űzött kellemetlenségeivel foglalkozni. Másrészt mindenki tudja, hogy Nyugat-Európában és Magyarországon is egy politikus viszi magával a saját bizalmi csapatát, a titkárnőtől a kabinetfőnökig. Az ember azokkal dolgozik, akiket ismer, és bízik a tudásukban.
Bosnyák Miklós nem a barátom, de amikor az MTV művészeti igazgatója voltam, kiváló gyártásvezetőként ismertem meg. Egyébként örülnék, ha a baráti körömhöz tartozna, mert rokonszenves ember. Huszti Péter mellé választottam ki gazdasági szakembernek. Miután Huszti lemondott, valakinek tovább kellett vinni a színházat, át kellett hidalni az interregnumot, miért mozdítottam volna el Bosnyák Miklóst? És örülök, hogy Jordán Tamás maga mellett tartja.

- Egyesek azt is tudni vélik, azért, mert ez az ön feltétele volt.
Ismerem ezeket a vádakat, nem szeretnék foglalkozni velük.

- Említette Hámori Tamást. A Millenniumi Városközpont felépítése az egyik legfontosabb teendő a következő években. A Nemzeti Színház közelében épülő koncertterem, a Hagyományok Háza és a Modern Magyar Művészeti Múzeum olyan nagyságrendű beruházás, hogy egy miniszteri biztost kellett kineveznem az építkezés koordinálására. Hámori Tamást is ismertem, együtt dolgoztam vele a Magyar Televízióban, remek gyártási és pénzügyi szakember. Hangsúlyozom, az ember azokkal dolgozik szívesen, akikben megbízik. Kinevezésének már most is sok pozitív hozadéka van.

- Nyilatkozatot mindenesetre még nem sikerült kicsikarni tőle egy lapnak sem.

- Szerény ember, ha akar, majd nyilatkozik.

- A Millenniumi Városközpontban épülő koncertterem esetében korábban arról volt szó, hogy a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kapja meg, de ön ragaszkodik ahhoz, hogy ne csak az NFZ otthona legyen, hanem befogadóteremként működjön. Ki dönt majd arról, hogy éppen melyik zenekar játsszon a koncertteremben?

- A koncertterem nem lehet egyetlen zenekaré, az ország valamennyi együttese kell hogy játsszon ott. De helyet kap majd megfelelő próbateremmel a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. A hármas funkciójú épületet valószínűleg egy közhasznú társaság üzemelteti majd.

- Míg az előző kormány egyetlen együttes – a Nemzeti Filharmonikus Zenekar – mellett kötelezte el magát, addig önök például beszálltak a Fesztiválzenekar finanszírozásába is. Ezzel a gesztussal az esélyegyenlőséget szeretnék megteremteni?
Az esélyegyenlőtlenséget az előző kormány hozta létre, s ezen változtatni kellett. Ez nem azt jelenti, hogy a Nemzeti Filharmonikusokat ne tartanám európai hírű zenekarnak, s ne értékelném Kocsis Zoltán tevékenységét. A pénzt nem tőlük vesszük el, az ő támogatásuk is változatlan marad.

- Nem új elképzelés, hogy privatizálni kellene az állami filmvagyon egy részét. Ez a terv hamarosan újra napirendre kerül. Nem lenne egyszerűbb és konfliktusmentesebb, ha az állam végre belenyúlna a pénztárcájába, és néhány milliárd forintért felújítaná és külföldi megaprodukciók számára is vonzóvá varázsolná a Mafilmet s a többi állami céget, és a majdani haszon így visszakerülne az állam zsebébe?

- Közgazdasági közhely, hogy a legrosszabb tulajdonos az állam. A jól működő piacgazdaság ezt már rég bebizonyította. A film az a művészeti ág, ahol joggal lehet számítani üzleti sikerre. A filmipar esetében ezért indokolt a privatizálás szándéka, természetesen a lehető legbiztonságosabb garanciák beépítésével. A nemzeti filmvagyon nem kerülhet veszélybe. A magyar filmgyártás feltámasztásának egyetlen módja, hogy magántőkét vonjunk be az ágazatba.

- Az Orbán-kormány alatt elindult egy program, melynek a keretében nagy magyar történelmi filmeket hoztak volna létre. Folytatni kívánják ezt az elképzelést?

- Tematikailag megrendelőként semmiképpen. Minden ilyen törekvés mögött ideológia áll.

- Úgy tűnik viszont, hogy a Sorstalanság megfilmesítéséhez hozzájárul az állam is.

- A filmes költségvetésből egy fillér sem megy a Sorstalanságra. De Kertész Imre Nobel-díja olyan történelmi pillanat, melynek világraszóló kiaknázása nemzeti ügy. Ha úgy tetszik, kormányzati kötelesség.

- Ön szerint Kertész Imre Nobel-díját az országimázs szempontjából a kulturális tárca jól kihasználta?

- Azt hiszem, amit lehetett, megtettünk. Inkább amiatt vagyok szomorú, hogy kialakult egy nem nagy, de annál hangosabb ellentábor. Felháborítanak az olyan jellegű cikkek, mint például az, amelyiknek az volt a címe, hogy Auschwitz Nobel-díjat kapott. Amikor 1944 márciusában Hitlerék megszállták Magyarországot, a Gestapo tisztjei ámuldoztak, hogy egyik országban sem akadt annyi feljelentő, mint nálunk. Én azokat, akik most a Nobel-díj-bizottsághoz tiltakozó leveleket írnak, hogy miért egy zsidó író kapta meg az első magyar Nobel-díjat, a Gestapo-feljelentőkkel azonos színvonalú gazfickóknak vélem.

- Egy interjúban azt mondta, sajnálja azt a három évet, amit a Magyar Televízióban töltött ahelyett, hogy írt volna. Most hogy áll az írással?

- Sehogy. De számítottam erre, és remélem, még lesz elég időm írni, amikor majd visszatérek írói életembe. A televíziós éveimet csak azért sajnáltam, mert 1997 után különböző elnökök porig rombolták, amit egy kultúracentrikus televízióban felépítettem. Remélem, nem járok így mint kulturális miniszter. Azonkívül sorra jelennek meg most is s könyveim – pár napja a Tiszta ország –, és itthon meg külföldön több színházi bemutatóm is lesz. Ezek emlékeztetnek rá, hogy változatlanul író vagyok.