Mai választásunkból, ahogy Csáth Géza folytatja: "... ki lehet ábrándulni. Sőt ki kell ábrándulni, mert a kiábrándulások: a bölcsesség útjának mérföldjelző kövei. De azoknak a majdnem testi élvezeteknek, amelyeket Puccinitól kaptunk, emléke bennünk marad." Ez pedig olyan előadóknak is köszönhető, mint az 1935-ben ezen a napon született Luciano Pavarotti.
A művészre egykori impresszáriója Herbert Breslin így emlékszik vissza: "Pavarotti!? Első találkozásunkkor izmos, fiatal énekes, akit 1967-ben, New Yorkban ismertem meg, egy repülőtéri taxiban, hogy megbeszéljük, hajlandó lennék-e menedzselni? Aztán emlékszem a verejtékező tenorra a vastag szmokingban, kezében gyűrött zsebkendővel, amint lehunyt szemmel fürdőzik első amerikai előadóestje sikerében. Később már felkapott énekes, aki napjában többször is hív, hogy a karrierjét tervezgessük, vagy arra kéri a titkárnőmet, hogy fusson már át a lakására fél kiló friss paradicsommal. Olykor önelégült sztár, aki a koncert után a limuzinban a következő hetekre szervezett fellépéseiről faggat, és minden alkalommal ragyogva lecsap, ha eltévesztem a dátumokat. Néha pedig felsült szerelmes, aki öngyilkossággal fenyegetőzik, amikor sok nője közül az egyik szedi a sátorfáját, vagy ravasz üzletember, aki tőlem tanulta meg becsülni a pénzt." Hallgassuk együtt a Bohémélet híres áriáját:
hírlevél
