Klasszikus

Puhafa-klarinét és balatoni táj a Müpában

2010.09.13. 14:00
Ajánlom
Az idei Budapesti Mahler-ünnep nyitókoncertjének első félidejében egy vitathatatlanul tehetséges, de nem különösebben jelentős komponista művét hallhatta a közönség, majd egy káprázatos klarinétvirtuóz szólaltatta meg Mozart klarinétversenyének vezérszólamát.

A kettő történetesen ugyanaz a személy: Jörg Widmann-nak hívják. Nem most járt nálunk először, múltkor (ha emlékezetem nem csal) a Nemzeti Filharmonikusok hívták meg. 37 éves, Con brio című koncertnyitányát két esztendeje komponálta, azóta vagy féltucatnyi európai és tengerentúli nagyvárosban aratott vele sikert. Nem nehéz megérteni, miért. A darab igen ügyesen kombinálja a hatvanas évek Varsói Őszein divatozó (egyes elemeiben már Webern korai alkotásaiban - Op. 5! - feltűnő), valaha roppant modernnek tartott hangzásvilágot Beethoven hetedik és nyolcadik szimfóniájából vett idézetekkel. Zizegnek, zörögnek, vinnyognak a vonósok, extrém, denaturált hangokat bocsátanak ki, a fúvósok olykor csak sóhajtanak, lehelnek, meghatározható hangmagasság nélkül, billentyűt csattogtatnak, a zörejvilágot erősítik az üstdobok - aztán megszólal egy A-dúr akkord, pontosan úgy hangszerelve, mint a hetedik szimfónia kezdetén, feltűnnek hosszabb részletek a Nagy Klasszikustól, általában nem fő- vagy melléktémák, nem a két szimfónia karakterisztikusabb szakaszai. Jé, de ismerős, mondhatja magában a hallgató, de kevésbé valószínű, hogy rájön, pontosan honnan, mely tétel mely részéből való az idézet. Mindez kétségkívül szórakoztató, játékos, kellemes, és ami a legfőbb: üdítően hiányzik belőle a világmegváltó fontoskodás. Bajom a ragyogóan hangszerelt mű formai felépítésével van, legalább is így, első hallásra. Eleinte úgy tűnt, a zene beethoveni módon „halad valahová", (vagyis nem „állapotot" jár körül, illetve nem úgy bánik az idővel, mint mondjuk Satie, Cage, egyes műveiben Stockhausen). Aztán mégsem haladt. Majd megint felkeltette ezt az ígéretet, s megint nem teljesítette. Egy-egy nagyobb nekibuzduláskor úgy érezhettük: ez a harc lesz a végső. De nem, újra kezdődött a csattogás, újra ismerős melódiát fújtak a kürtök. Arany középút a céltudatos, ún. „fejlesztéses" formálás és az efféle folyamatot szándékosan tagadó Momentform közt? Meglehet, az. Eszembe jut azonban Schönberg mondása: csak a középút nem vezet Rómába.

Inkább udvarias, mint lelkes taps után lépett Widmann pódiumra, immár klarinéttal a kezében. Bizonyára akadnak, akik nem ezt a fajta, többnyire halk, már-már finomkodó klarinétozást tartják ideálisnak, teltebb tónust, „feketébb" színt képzelnek el. Az Ebony Concerto esetében magam is csatlakoznék hozzájuk. Mozartnál azonban Widmann meggyőzött. Amikor a lassútételben visszatért a főtéma, csodás gyengédséggel, pianississimo, és mégis intenzíven, úgy éreztem, megáll az idő... A hamburgi vendégegyüttes, az NDR Szimfonikus Zenekara ideális hátteret teremtett a szólókhoz: finoman játszottak, bársonyos színnel, ugyanakkor markáns akcentusokkal. Lehet, hogy nem tartoznak a világ tíz legjobb együttese közé, de túl hátul sem lehetnek ezen a képzeletbeli listán.  (NB. az első tizet olykor közzéteszik. Örülök, hogy újabban magyar együttes is rákerült - alapjában véve azonban minden rangsorolással szemben szkeptikus vagyok).

Szünet után Mahler negyedikje hangzott el. Mahler minden művét csodálom, de töredelmesen bevallom, némelyikkel úgy vagyok, mint Petőfi a zordon Kárpátokkal. A nyolcadikat és másodikat például minden fenyvesekkel vadregényes részletszépsége, ötletgazdagsága ellenére máig nem érzem igazán közel magamhoz. Utóbbit éppen pár nappal korábban hallottam az Operaházban - nem tört meg a jég. Az első középső tételei, a harmadik, úgy, ahogy van, az Adagietto az ötödikből, a tizedik nyitó lassúja (az egyetlen, amit a szerző még gondosan végig tudott írni) és szinte az összes zenekarkíséretes dal viszont számomra az egész európai zeneművészet csúcsteljesítményeihez tartozik. (Listát nem készítettem).  És mind közül különös kedvencem a negyedik első két tétele. Nem az Alföld „tengersík" vidéke ugyan (ezer bocsánat, hogy nagy költőnknek ellentmondani merészelek), inkább balatonfelvidéki táj. Szelíd lankák, szinte bizarr vulkáni kúpok (jártak már Hegyesden?), néha vad kőrengeteg, máskor gyümölcsfák, szőlők. S mindehhez az az utánozhatatlan könnyedség, báj, amit utólag hajlamosak vagyunk bécsinek tekinteni (örök kérdés marad, vajon valóban olyan kedélyes volt-e Ferenc József Bécse, mint amilyenre nagy kataklizma, a Monarchia bukása után a túlélők nosztalgikusan emlékezni véltek). A harmadik tétel kezdete talán az egész mű legpoétikusabb része - az Adagietto közeli rokona. Később azonban egy kissé terjengőssé válik. A finale a szopránszólóval pedig nem igazi kulmináció (noha Mahler annak szánta). Meglehet, persze, azért tűnt itt és most számomra egysíkúbbnak, halványabbanak, mert Christiane Oelze énekhangja nem nyűgözött le. Semmi hibát nem vétett ugyan, tisztességesen tudta szólamát, de valami mégis hiányzott. Az a megnevezhetetlen többlet, ami viszont a picit lötyögős kezdetet leszámítva oly varázslatossá tette a zenekari tételeket. 

A 83 éves Michael Gielen állt a karmesteri dobogón. Jó múltkorában Schönberg hatalmas művét, a Gurre-dalokat dirigálta a Müpában, felejthetetlenül. Olyan, mint egy sebészprofesszor. Pontos, szakszerű. Egészen apró mozdulatokkal irányít. Semmi teátralitás, semmi handbanda. Csak a lényeg. Amit tévedhetetlenül érez. Leheletfinom agogikai árnyalást tud közvetíteni zenészeinek. Röviden szólva: nagy muzsikus. Köszönet a Mahler-ünnep szervezőinek, hogy ismét találkozhattunk vele.

NDR Szimfonikus Zenekar
2010. szeptember 9. 19:30

Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Budapesti Mahler-ünnep

Km.: Jörg Widmann (klarinét), Christiane Oelze (szoprán)
Vez.: Michael Gielen


Jörg Widmann: Con brio - koncertnyitány (magyarországi bemutató)
Mozart: A-dúr klarinétverseny, K. 622
Mahler: IV., G-dúr szimfónia

www.mupa.hu

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Klasszikus

Kelemen Barnabás és Kokas Katalin a Gramophone díjazottjai között

Kihirdették a rangos brit zenei szaklap 2020-as győzteseit.
Jazz/World

„Gyakran maga a hangszer ihlet meg" – Bögöthy Ádámmal beszélgettünk

Bár Bögöthy Ádám zenei tanulmányait gitáron kezdte meg, hamar kiderült, hogy a nagybőgő hangja is közel áll a szívéhez. A Kodolányi János Főiskolán és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is jazz tanszéken tanult – a két képzést párhuzamosan végezte el –, azóta pedig számos versenyen bizonyította tehetségét. Három éve csatlakozott a Modern Art Orchestrához, ennek kapcsán beszélgettünk vele a zenekarról, jazzről, vallásról.
Vizuál

Horvát Lili új filmjét dicséri a rangos Variety

Szeptember 24-én mutatták be itthon Horvát Lili megjegyezhetetlen című filmjét. A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotásról a Variety közölt méltató kritikát.
Könyv

Feleannyian olvasnak rendszeresen könyvet, mint 15 éve

A Tárki kutatása szerint 2005 óta majdnem megfeleződött a rendszeres könyolvasók száma. Átlagosan 37 könyvet olvasnak évente azok, akik olvasnak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Kelemen Barnabás és Kokas Katalin a Gramophone díjazottjai között

Kihirdették a rangos brit zenei szaklap 2020-as győzteseit.
Klasszikus magazin

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Klasszikus hír

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.
Klasszikus kritika

A hang szépsége – A Pannon Filharmonikusok Bécsi barátok című koncertjéről

Szeptember 19-én a pécsi Kodály Központban egy tavaszról elhalasztott hangversenyt hallhatott a közönség: a Pannon Filharmonikusok vendégeként Baráth Emőke adott elő Haydn- és Mozart-áriákból összeállított, súlytalannak nem mondható hangszeres számokkal gazdagított programot. A zenekart Vass András, a zenekar állandó karmestere vezényelte.
Klasszikus hír

Költözni kényszerül a Rádiózenekar

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez kerül a Magyar Rádió által használt három épület, a Rádiózenekar viszont még nem szolgál közzétehető információkkal az ügyben. Az biztos, hogy költözniük kell.