Klasszikus

Rachmaninov Kocsis Zoltán emlékére

2016.11.27. 08:05
Ajánlom
„Az örökérvényűségre kell törekedni, nem a véglegességre. Arra, hogy az adott pillanatban a lehető legőszintébben és leghitelesebben átadhassuk a közönség számára azt az élményt, amely a művel való első találkozáskor és a darabbal foglalkozás során folyamatosan ér bennünket. Nem tudok elképzelni ennél magasabb célt.” – Kocsis Zoltán

Fél évszázados, kivételes karrierjére reflektáló koncerttel emlékezik Kocsis Zoltánra a Nemzeti Filharmonikusok és a Müpa december 10-én este fél 8-kor. A kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész és zeneszerzőhöz közel álló komponisták – Mozart, Rachmaninov és Bartók – jelentőségteljes alkotásai csendülnek fel Kocsis Zoltán fia, kortársai, művésztársai, és az általa közel két évtizeden át vezetett Nemzeti Filharmonikus Zenekar, valamint a Nemzeti Énekkar előadásában.

Kocsis Zoltán

Kocsis Zoltán (Fotó/Forrás: Müpa)

Az emléke előtt tisztelgő koncert az ő zeneszerzőkhöz, kompozíciókhoz és előadókhoz fűződő egyedülálló kapcsolatait mutatja be. A közreműködő Nemzeti Filharmonikus Zenekar vezetését 1997-ben vette át és újította meg, a Nemzeti Énekkarral pedig számos nagyszabású produkciót jegyzett. Fia, Kocsis Krisztián, az új magyar zongorista generáció egyik legígéretesebb képviselője Mozart különös hangulatvilágú d-moll zongoraversenyével hajt főt.

Perényi Miklós gordonkaművész egyike volt Kocsis kedvenc kamarapartnereinek, a Rachmaninov művéből készült, most is elhangzó Vocalise-átiratát nem egyszer játszották ők ketten. Kovács János karmesterrel kiváló szakmai kapcsolatot ápolt, sokat dolgozott vele a zenekar, különösen az utolsó együtt töltött évben. Rachmaninov Vesperas című darabja szintén egyike volt Kocsis Zoltán kedvenc műveinek. Tervei közt szerepelt, hogy a Nemzeti Énekkarral egy egész estés koncert keretében bemutatja a teljes művet. Az emlékhangversenyen részletek csendülnek fel az énekegyüttessel Somos Csaba karigazgató vezényletével. A barát-pályatárs Eötvös Péter egy, jelentőségében csakis az előbbiekhez mérhető Bartók-kórusművel, a Cantata profanával, valamint a Négy zenekari darabból idézett Gyászindulóval búcsúzik tőle megrendülten.

„Sokat tanultunk tőled, hogy sejtsük, merre menjünk, de nem eleget ahhoz, hogy bátran lépjünk. Életem egyik legnagyobb kitüntetése, hogy két évtizedet szoros emberi és munkakapcsolatban együtt tölthettünk. Távoztával mintha testemből hasítottak volna ki egy darabot, itt, koporsójánál megfogadom, hogy nem hagyom elkopni azt a kérlelhetetlen igényességet, mellyel a Nemzeti Filharmonikusokat a legmagasabb művészi csúcsok ritka levegőjének világába elvezette. Zoli, köszönünk neked mindent, köszönjük, hogy művészeteddel jobbá tetted életünket.” – mondta Kocsis Zoltán búcsúztatóján Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója.

Kocsis Zoltán csaknem fél évszázadon át hódított előadó művészetével a zongora mellől és a karmesteri pulpituson. A legrangosabb magyar és nemzetközi díjak, kitüntetések birtokosát a Bartók-életmű kiemelkedő interpretátoraként tartják számon, Debussy-lemeze számos díjat nyert, kortárs magyar komponisták, köztük Kurtág György zenéjének legavatottabb előadója volt, a világhírű magyar zeneszerző számos darabját dedikálta neki. Kocsis nevéhez fűződik Richard Strauss színpadi műveinek sokat méltatott újrafelfedezése, Schönberg Gurre-dalainak és a torzóként ránk maradt, általa befejezett Mózes és Áronjának, Debussy Pelleas és Mélisande-jának nagysikerű előadása.

„Kocsis Zoltán személyében nemcsak a világhírű karmestert és vezetőt gyászoljuk, hanem a barátot, művésztársat is, akihez közös emlékek, feledhetetlen előadások kötődnek. Öröksége mindnyájunkat kötelez.” – mondta Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója Kocsis Zoltán halála kapcsán.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Az interneten közvetítik a János-passiót a lipcsei Tamás-templomból

A koronavírus-járvány ellenére fel fog csendülni Johann Sebastian Bach János-passiója a lipcsei Tamás-templomban nagypénteken, az eseményt az interneten élőben közvetítik, és együtt éneklésre biztatják a nézőket.
Klasszikus

Ez az időszak próbatétel, nem büntetés

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás nagycsaládi körben töltik az önkéntes izoláció idejét: fiuk, Gáspár oktatóvideókat készít, ők Leclair-műveket tanulnak. Ez az időszak próbatétel és kihívás, mondják.
Színház

Gálvölgyi János: „Nem engedheti el magát az ember”

Azt mondja Gálvölgyi János, a korlátozás világában sem engedheti el magát, s ha most bármelyik reggel kapna egy telefont, hogy este előadása van, nem kezdene el kapkodni, készen állna. Interjúnkban arról is beszél, a színháznak az online tér igazából a karantén.
Vizuál

A népharag miatt nem pótolta a Milói Vénusz karjait a Louvre restaurátora

A karokon kívül ékszerek és festék is volt eredetileg a szobron. Kétszáz éve, 1820. április 8-án fedezte fel az alkotást egy földműves.
Klasszikus

Passiók, minden mennyiségben!

A húsvéti ünnepek alatt Johann Sebastian Bach több műve is felcsendül az online térben. A Máté-passiót a Concertgebouw Zenekar szólaltatja meg, a János-passiót pedig két előadásban is élvezhetjük.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus Nők a zenében

A zongora nagyasszonya, a karmesterek rémálma: 25 éve hunyt el Fischer Annie

Huszonöt éve hunyt el Fischer Annie, egy korszak meghatározó zongoraművésze, akinek dicsőség volt lapozni, és aki soha nem játszott el darabot kétszer ugyanúgy.
Klasszikus ajánló

Passiók, minden mennyiségben!

A húsvéti ünnepek alatt Johann Sebastian Bach több műve is felcsendül az online térben. A Máté-passiót a Concertgebouw Zenekar szólaltatja meg, a János-passiót pedig két előadásban is élvezhetjük.
Klasszikus hír

Az interneten közvetítik a János-passiót a lipcsei Tamás-templomból

A koronavírus-járvány ellenére fel fog csendülni Johann Sebastian Bach János-passiója a lipcsei Tamás-templomban nagypénteken, az eseményt az interneten élőben közvetítik, és együtt éneklésre biztatják a nézőket.
Klasszikus portré

A japán, akit szívébe zárt Magyarország: 80 éves Kobajasi Kenicsiró

Április 9-én ünnepli 80. születésnapját Kobajasi Kenicsiró japán karmester, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar örökös elnök-karnagya, a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyének győztese.
Klasszikus Művészi szabadság

Ez az időszak próbatétel, nem büntetés

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás nagycsaládi körben töltik az önkéntes izoláció idejét: fiuk, Gáspár oktatóvideókat készít, ők Leclair-műveket tanulnak. Ez az időszak próbatétel és kihívás, mondják.