Klasszikus

Rácsodálkozni a mindenségre

2017.05.10. 15:40
Ajánlom
A viola da gamba és a lant párbeszédéről szól Szászvárosi Sándor és Nagy Csaba koncertje a BMC-ben május 13-án. A gambaművész mesterkurzust is tart a napokban, melyre elmondása szerint hatalmas szükség van a hazai zenei életben.

Mit, mikor, hol?

Barokk melakólia

Május 13. 18:00 Budapest Music Center. A belépés ingyenes.

Mesterkurzus május 12-13. között, melyre a BMC oldalán lehet jelentkezni.

1992-ben a Minden áldott reggel című film hatására kezdtél el gambázni, és több külföldi mesterkurzuson is részt vettél, hogy a gambajáték csínját megtanuld. Milyen lehetősége van most egy fiatalnak?

Eltelt néhány év, bővültek a lehetőségek, de ma sem rózsás a helyzet. Mi a középoktatásban tanítunk régizenét, de ha valaki egyetemi szinten akar régizenét tanulni, ahhoz külföldre kell mennie. Ami egyébként nem tragédia, sőt, hasznos, ha megismerik a nagyobb világot kis országunkon kívül. Azt is hadd tegyem hozzá, hogy a zenék nagy része úgyis külföldön fellelhető. Ez országunk történelmének hozadéka: miközben Nyugat-Európában virágozhatott a kultúra, mi az életünkért küzdöttünk a 16. századtól. Amikor Lipcsében töltöttem egy évet, tapasztaltam ezt a különbséget. Fantasztikus könyvtára volt az ottani egyetemnek, rengeteg régizenei kottát csak le kellett emelni a polcról.

Szászvárosi Sándor

Szászvárosi Sándor (Fotó/Forrás: BMC)

A régizene-játszás szinte elválaszhatatlan a tudós munkától. Te mennyire vagy tudós zenész?

Inkább aktív zenész vagyok, ha szabad ilyet mondani. Persze ez nem jelenti azt, hogy semminek nem nézek utána, és csak a kotta alapján játszom. Érdekel, hogy mi lehetett a szerző szándéka, mi lehetett az attitűd, amivel komponált, és amivel aztán megszólalt a mű. Szintén lipcsei élményt említenék: az ottani tanárom megkérdezte, hogy hogyan szeretném játszani. Most nem az az érdekes, feleltem, arra vagyok kíváncsi, hogy itt Lipcsében máshogy játsszák-e Bach zenéjét.

Nagy Csaba

Nagy Csaba (Fotó/Forrás: Holló Zsuzsa)

Mit játszotok május 13-án a BMC-ben?

Nagy Csaba lantművésszel felvettünk egy lemezt, amely még gyártásban van. Ennek az anyagát hallhatja a közönség. A Barokk melankólia cím nem a szomorúságot jelenti, hanem azt az érzést, amellyel egyébként az Erzsébet-kori Angliát jellemezték: ez a mindenségre való csendes, elmélyült rácsodálkozás. Fogunk játszani ismert és ismeretlen szerzőtől, többek között Matteistől, Ortiztól és Dowlandtól.

Hallgassa meg a két művész játékát! Rognoni Ancor che col partire című művét játsszák a felsőörsi műemléktemplomban.

Olvasson tovább! Márciusban a Recercare Régizenei Műhelyről írtunk, melyet másokkal együtt Nagy Csaba alapított.
A Recercare régizenével ünnepli Hamvas Béla születésnapját

Kapcsolódó

A Recercare régizenével ünnepli Hamvas Béla születésnapját

Néhány zenetanár és zenész régizenei együttest alapított a Balaton északi partján. Nincsen fotósuk, nincsen PR-menedzserük, de már négyszer rendeztek fesztivált Veszprémben, és folyamatosan koncerteznek. Az eredmény a korrumpálatlan, hamisítatlan zenei élmény. Hamvas Béla születésnapján végre fővárosi Nádor-teremben is felléphet a Recercare Régizenei Műhely.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Liszt Ferenc szépunokája ez a csodakamasz zongoraművész

Ahogy a középkorú és idősebb generációk birtokba vették a közösségi médiát, úgy futott fel Michael Andreas Häringer karrierje is. A most tizenhét éves zongoraművész nem csak ragyogó tehetség, de kivételesen népszerű is.
Vizuál

Mutatjuk, hol találja a ma 75 éve elhunyt Róth Miksa alkotásait!

Sőt, galériánkban azokat az enteriőröket is, amelyek már elpusztultak. Róth elsőként ismerte fel a monarchiában a Tiffany-üveg alkalmazásában rejlő lehetőségeket, és mesteri szintre emelte az üvegművészetet. 1944. június 14-én halt meg Róth Miksa üvegfestő és üvegmozaik-készítő.
Vizuál

Elhunyt Franco Zeffirelli

A hosszú betegség után elhunyt rendező 96 éves volt. Firenzében helyezik örök nyugalomra – számolt be róla a hvg.hu.
Könyv

12 izgalmas kötet a Könyvhétről

Mi ezeket a könyveket szeretnénk látni a könyvespolcunkon. Szubjektív válogatás a most megjelenő újdonságokból.
Könyv

Simon Márton nyitotta meg a 90. Ünnepi Könyvhetet Budapesten

Simon Márton költő ünnepi beszédével megnyílt a 90. Ünnepi Könyvhét és 18. Gyermekkönyvnapok csütörtök délután a Duna-korzón, Budapesten.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus koktélparti

Liszt Ferenc szépunokája ez a csodakamasz zongoraművész

Ahogy a középkorú és idősebb generációk birtokba vették a közösségi médiát, úgy futott fel Michael Andreas Häringer karrierje is. A most tizenhét éves zongoraművész nem csak ragyogó tehetség, de kivételesen népszerű is.
Klasszikus ajánló

Aranysárkány, vadméz és egy jótékony születésnap

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adását június 15-én sugározzák a 92.1-en, benne interjú hallható Meláth Andreával, Kaszap Gáborral, Tóth Viktorral és Znamenák Istvánnal.
Klasszikus hír

90 évesen visszavonul Bernard Haitink

A veterán karmester 65 év után hagyja ott a karmesteri pulpitust. Szeptemberben, Luzernben csíphetjük el utoljára.
Klasszikus fotó

Zenetörténeti pillanat: Arvo Pärt és Sting találkoztak

Tallinn közelében találkozott az egyik legnépszerűbb kortárs zeneszerző és a brit popcsillag. Szemmel láthatólag élvezték egymás társaságát.
Klasszikus virtuózok

Ajándék kottákat kaptak a Kamara Virtuózok kedvencei az Editio Musicától

Szerda délután átvették díjaikat a Kamara Virtuózok többszörös heti kedvencei, a Pontasto Gitárkvartett és a Flautica az Editio Musica Budapest zeneműkiadótól.