Klasszikus

Rakovszky Zsuzsa kapja az idei AEGON Művészeti Díjat

2007.04.04. 00:00
Ajánlom
A költő és műfordító Visszaút az időben című verseskötetéért veheti át a rangos elismerést, amelyet ma este adnak át az AEGON Magyarország székházában. Tavaly ezt a díjat Spiró György kapta Fogság című regényéért, a társdíjas Jeney Zoltán volt.

Az elismerést tavaly adták át először, így idén már nagy várakozás kísérte az idei díjazott nevének bejelentését. Az AEGON Magyarország Zrt. azzal a céllal hozta létre a díjat, hogy elismerje a kiemelkedő irodalmi teljesítményeket, s a díjjal is felhívja a közvélemény figyelmét a jelentős művekre és alkotóikra. A díjat élő magyar író kaphatja az előző évben napvilágot látott, kiemelkedő magyar szépirodalmi kötetéért. A zsűriben idén Babarczy Eszter kultúrtörténész és publicista, Széchenyi Ágnes irodalomtörténész, kritikus, Lévai Balázs a Magyar Televízió szerkesztője, rendező-műsorvezetője, Margócsy István irodalomtörténész, kritikus, az ELTE-BTK 18-19. századi magyar irodalomtörténeti tanszékének tanszékvezető egyetemi docense és Radnóti Sándor Széchenyi-díjas esztéta, kritikus, egyetemi tanár, a Holmi társszerkesztője ült.

Rakovszky Zsuzsa nevét Margócsy István jelentette be tegnap az AEGON sajtótájékoztatóján. Mint elmondta, 2006-ban sokkal több nagyrabecsülendő mű jelent meg, mint két évvel ezelőtt. Radnóti Sándor hozzátette, hogy míg két éve két nagyregény uralta az irodalmi életet, addig tavaly helyreállt az egyensúly. Az idei jelöltek között volt Barnás Ferenc: A kilencedik, Békés Pál: Csikágó – gangregény, Garaczi László: Metaxa, Ficsku Pál: Gyerekgyár, Háy János: Házasságon innen és túl, Kemény István: Élőbeszéd, Kovács András Ferenc: Hazatérés Hellaszból – Kavafisz-átiratok, Kőrösi Zoltán: Milyen egy női mell? – Hazánk szíve, Parti Nagy Lajos: A fagyott kutya lába, Rakovszky Zsuzsa: Visszaút az időben, Sándor Iván: Követés, Szabó T. Anna: Elhagy, Térey János: Ultra és Tóth Krisztina: Vonalkód című alkotása.

A díjhoz egy társdíj is tartozik az AEGON Művészeti Társdíj, amelyet a már díjazott író jelölhet meg más kortárs magyar művészeti ágak képviselői közül. Az alapító társaság csak annyit kér, hogy a díjazott író tartson laudációt a jelöltjéről, azaz indokolja meg a döntését. Spiró György javaslatára az első AEGON Művészeti Társdíjat Jeney Zoltán zeneszerző vehette át Halotti szertartás című zeneművéért. Az idei társdíj átadása szeptemberben lesz.

Rakovszky Zsuzsa Sopronban élő költő és műfordító, aki Visszaút az időben című művét összegyűjtött versekként határozta meg. A cím megegyezik a kötetben szereplő egyik vers címével is. Rakovszky Zsuzsa 1950. dec. 4-én született Sopronban. 1970-75 között az ELTE magyar-angol szakára járt, majd 1975-82-ig a Gorkij Könyvtár, 1978-tól az ELTE angol tanszékének könyvtárosa lett. 1982-86-ig a Helikon Kiadó szerkesztőjeként, 1986-tól szabadfoglalkozású költő és műfordítóként dolgozik. 1988 és 89 között a Soros Alapítvány költészeti ösztöndíjasa volt Londonban. 1990-ben az Iowai Nemzetközi Írókongresszus, 1994-ben pedig a Poetry International vendége volt. Elnyerte a Graves-díjat (1980), a Déry Tibor-díjat (1986, 1991), a József Attila-díjat (1988), Az Év Könyve jutalmat (1989), a Soros Életműdíjat (1992), a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díját (1997), a Magyar Irodalmi Díjat (2003) és a Márai-díjat (2003) is.

Az AEGON Művészeti Díjat (az első fotón a nagyobb méretű szobrocska) és Társdíjat (az első fotón a kisebb méretű alkotás) Molnár Levente szobrász készítette. A mai ünnepélyes díjátadón köszöntőt mond Dr. Kepecs Gábor, az AEGON Zrt. elnök-vezérigazgatója, az AEGON Közép-Kelet-Európai régiójának igazgatója. A zsűritagok nevében laudációt mond Margócsy István irodalomtörténész. Közreműködik a Sopianae vonósnégyes és Bertalan Ágnes színművész, aki a Visszaút az időből című verseskötetből fog előadni részleteket, az est házigazdája Lévai Balázs lesz.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Zenés színház

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg augusztusban!

Júliusban indult sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent vagy megjelenés előtt álló magyar és külföldi kiadványok közül. Augusztusi válogatásunk már jellemzően az őszi hangulatra készít fel bennünket.
Jazz/World

Elhunyt Aretha Franklin

76 éves korában elhunyt Aretha Franklin, a soul legendás királynője, akinél nyolc éve állapítottak meg rákot.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.