Klasszikus

Rangos lemezdíjra jelölték Fischer Annie kalózfelvételeit, amelyeket Dévény Anna készített

2020.11.17. 12:00
Ajánlom
A magnetofonnal rögzített hangfelvételek a Hungarotonnál jelentek meg. Ahogy az elmúlt négy évben, úgy idén is több hazai kiadvány került fel az International Classical Music Awards (ICMA) jelöltjeinek listájára, köztük Vashegyi György együtteseinek két felvétele.

Megjelent az ICMA jelöltjeinek listája. A J. S. Bach szóló csellóra írt szvitjeit Perényi Miklós előadásában tartalmazó dupla album a Baroque Instrumental, a Fischer Annie kalóz koncertfelvételeit szintén két korongon megörökítő kiadvány a Historical, míg Balog József francia szerzők zongoraműveit tolmácsoló lemeze a Solo kategóriában kapott jelölést. A jelöltek listáját november 17-én Rémy Franck luxemburgi zenetörténész, a zsűri elnöke hozta nyilvánosságra a nemzetközi bírálóbizottság döntése alapján.

hcd32834-35_cover-3K-085526.jpg

Perényi Miklós: Bach csellószvitjei (Fotó/Forrás: Hungaroton 2020)

Perényi Miklós negyven év után másodszor rögzítette Bach hat csellószvitjétt a Hungarotonnál. „Több mint hatvan éve játszom ezeket a műveket, azóta is folyamatosan vizsgálom az összefüggések mélyebb rétegeit. Számos tanárnál tanultam a műveket, de akárhányszor elővettem és előveszem, mindig olyan szemmel foglalkozom velük, mintha újdon-ságok lennének. … Általában nem hallgatom meg a korábbi lemezeimet. A négy évtizeddel ezelőtti csellószvitek tempóira kíváncsi voltam, ezért a felvétel során kértem a stúdióban, hogy mutassák meg. A tempóknál az ember mindig arra törekszik, hogy megtalál-ja azt az eszményi pontot, ahol a legjobban „ül” a darab tempója, ami segít abban, hogy megjelenítse a tétel jellegét” – nyilatkozta a művész a Gramofonnak.

Megjelent Bach összes csellószvitje Perényi Miklós előadásában

Kapcsolódó

Megjelent Bach összes csellószvitje Perényi Miklós előadásában

Új felvétel jelent meg Bach összes gordonkaszvitjéből a 72 éves művész előadásában. Ezek azok a művek, amely minden csellóművész életét végigkísérik, Perényinek sem ez az első felvétele.

hcd32845-46_cover-3K-120525.jpg

Fischer Annie - Secrets

Fischer Annie hét évtizeden át volt a magyar zenei előadó-művészet meghatározó alakja. Dévény Anna (1935–2017) gyógytornász, művészi torna szakedző az 1950-es évektől követte pályafutását, majd az 1970-es évek elejétől egészen a zongoraművész haláláig rögzítette a hangversenyekeit egy magnetofonnal. A Secrets című kiadvány ezekből a felvételekből válogat, köztük Schubert a-moll és A-dúr szonátájával, valamint Schumann Fantasiestücke című gyönyörű opusával, melyeket – tudomásunk szerint – stúdiófelvételeken nem hallani Fischer Annie-tól.

A zongora nagyasszonya, a karmesterek rémálma: Fischer Annie

Kapcsolódó

A zongora nagyasszonya, a karmesterek rémálma: Fischer Annie

Huszonöt éve hunyt el Fischer Annie, egy korszak meghatározó zongoraművésze, akinek dicsőség volt lapozni, és aki soha nem játszott el darabot kétszer ugyanúgy.

hcd32843_booklet_nomarks1-page-001-091832.jpg

Balog József: The French Connection (Fotó/Forrás: Hungaroton 2020)

A kivételes kvalitású előadóművész, generációjának egyik legtehetségesebb zongoristája, Balog József előadásában szólalnak meg a három francia zeneszerző-óriás, Rameau, Debussy és Boulez művei a The French Collection című albumon.

A három szerző közötti kapcsolat látszólag lineáris, amennyiben közismert, hogy Debussynek mennyire fontos volt Rameau, és Bouleznek mennyire fontos volt Debussy.

Csakhogy Rameau-ban és Boulezben zenéjük felszíni különbségei és az őket elválasztó bő kétszáz év ellenére volt valami mély hasonlóság. Különösen szembetűnő a három szerző kapcsolata a lemezen szereplő művek fényében, illetve annak köszönhetően, hogy Rameau darabjai is zongorán szólalnak meg. A Liszt-díjas Balog Józsefet nem csak repertoárjának zenetörténeti szélessége, de a különlegességek iránti vonzódása is egyedivé teszi napjaink zongoristamezőnyében.

Francia szerzőktől játszik új lemezén Balog József

Kapcsolódó

Francia szerzőktől játszik új lemezén Balog József

Megjelent Balog József Liszt-díjas zongoraművész új albuma. Három francia zeneszerző művei szólalnak meg három különböző korból a Hungaroton kiadványán.

Az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus két lemezét is jelölték a lemezdíjra. A Vashegyi György vezényletével készült albumok egyike Montéclair francia barokk szerző Jephté című operájából készült a Glossa kiadásában.

GCD-924008-front-HD-110044.jpg

Montéclair: Jephté

Montéclair bár kevés művet hagyott maga után, de pedagógusként nagy érdemeket szerzett és előkészítette a terepet Jean-Philippe Rameau zenés színpadot megújító munkássága számára. A Jephté érdekessége, hogy Simon-Joseph Pellegrin librettója a bibliai tragikus vég helyett boldog befejezéssel zárul.

A másik lemez Jean-Baptiste Lemoyne Phèdre című operájának felvétele. A Bru Zane kiadványáról a Première Loge kritikusa így írt:

BZ-1040-Lemoyne-PHYSICAL-front-658x1024-1-110046.jpg

Lemoyne: Phedre

„Egy ilyen komoly színvonalú, ráadásul teljesen ismeretlen mű előadásához elengedhetetlen volt a műfaj legjobb szakértőiből összeállítani a zenészcsapatot. E téren ismét kimagasló munkát végzett a Francia Romantikus Zenei Központ.

Először is az Orfeo Zenekart és a karmestert, Vashegyi Györgyöt szeretnénk méltatni, akik a tragédia minden pillanatában képesek hibátlan precizitással és stílusérzékkel kifejezni az egyes jelenetek karakterét. A Purcell Kórusról is csak elismerően szólhatunk: minden szavuk érthető, és kiváló muzikalitásról árulkodik.”

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Zenés színház

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Klasszikus ajánló

Az opera ezer arca – fiatal énekesekkel koncertezik a Szent István Filharmonikusok

Varázslatos operavilág a Zeneakadémián: a Gaudeamus 2 – Az opera ezer arca című koncerten Mozart, Verdi, Donizetti és Rossini legismertebb áriái kelnek életre, hősies, komikus és tragikus pillanatokat tárva a közönség elé.
Klasszikus ajánló

Angol szerzőknek szenteli következő maratonját a Müpa

Február 15-én visszatér a Müpa közönségkedvenc, egész napos koncertsorozata, ezúttal három legendás angol komponista (élet)műveivel a középpontban. A részletes program már elérhető a Müpa honlapján.
Klasszikus hír

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.
Klasszikus hír

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.