Klasszikus

Rangos nemzetközi versenydíjat nyert Benyus János kürtművész

2019.09.26. 10:00
Ajánlom
A Magyar Állami Operaház első kürtöse lett a Nemzetközi Amerikai Kürtverseny profi kategóriájának győztese.
BenyusJanos_001-203805.jpg

Benyus János

Kétévente rendezik meg a Nemzetközi Amerikai Kürtversenyt (International Horn Competition of America) a Colorado állambeli Fort Collins városában. A versenynek idén magyar díjazottja is van. Benyus János a profik kategóriájának győztese lett.

Benyus János a Zeneakadémián, Friedrich Ádám keze alatt végzett. Amellett, hogy 2014 óta a Magyar Állami Operaház kürtszólamának első kürtöse, szólókoncerteket is ad, valamint az In Medias Brass tagja. A 2010 óta működő rézfúvós kamaraegyüttes Junior Príma-díjat is nyert, és szintén számos versenyen aratott sikert. Idén a Kaposfesten is felléptek, legutóbb Csehországból tértek haza, ahol nemcsak koncertet adtak, hanem mesterkurzust is tartottak. Benyus János is sokat utazik, nyáron a VI. Pekingi Kürtfesztivál közönsége hallotta játékát.

Az alábbi, vizuálisan is gyönyörködtető felvételen Piazzola Libertango című örökzöldjét halljuk az In Medias Brass előadásában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Cate Blanchett a Zeneakadémián járt

A világhírű színésznő nem először fordul meg az intézményben, nemrég azonban egy koncerten fedezhették fel a szemfülesek: Baráti Kristófot és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát hallgatta meg.
Vizuál

Fotókiállítás nyílik a Magyarázat mindenre című film forgatásáról

A Képek, szavak című tárlaton különleges egységet képeznek a film forgatásán készült képek, valamint Reisz Gábor személyes, kézzel írt versei. A december 16-ig látogatható kiállítás valamennyi képe megvásárolható.
Színház

Dupla előadásokkal ünnepli utolsó karácsonyát a Kultúrbrigád az Átriumban

A Kultúrbrigád csapata utolsó átriumos decemberében sem pihen: karácsonyi hangulattal, forralt borral, finom süteményekkel és természetesen rengeteg izgalmas programmal, a nézők kedvenc előadásaival várja közönségét.
Színház

Háromszázadik alkalommal játszották Az utolsó órát a Rózsavölgyi Szalonban

December 3-án délután került sor a Rózsavölgyi Szalon Mark St. Germain darabjából készült produkció, Az utolsó óra jubileumi előadására: Jordán Tamás és Alföldi Róbert háromszázadik alkalommal álltak a közönség elé.
Jazz/World

Flavia Coelho napfényt hoz a szürke télbe

Brazíliában színpompás kulturális hatások érték, de végül Párizsban talált rá arra az egyedi zenei stílusra, amelyben jól megfér egymással a pop, a jazz, a rock, a funk és a tradicionális brazil műfajok.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Díjfelhívást tett közzé a Cziffra Fesztivál

A Cziffra György Fesztivál Balázs János művészeti vezető kezdeményezésére 2024 februárjában nyolcadik alkalommal adja át díjait Tehetség és Életműdíj kategóriában, valamint második alkalommal ítélik oda a Kreatív Művész díjat.
Klasszikus interjú

„Része vagyok egy nagyobb egésznek” – interjú Bucz Magorral

Immár tizenhat éve, hogy Junior Prima Díjjal jutalmazzák a fiatal tehetségek munkáját, az MVM Zrt. jóvoltából pedig jelentős anyagi támogatás és publicitás is jár az eszmei elismerés mellé. Ezúttal Bucz Magor zeneszerző mesél magáról.
Klasszikus hír

Cate Blanchett a Zeneakadémián járt

A világhírű színésznő nem először fordul meg az intézményben, nemrég azonban egy koncerten fedezhették fel a szemfülesek: Baráti Kristófot és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát hallgatta meg.
Klasszikus hír

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.
Klasszikus hír

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.