- Amikor 1973-ban végzett a Zeneakadémián, a korszak nagy zongoristái közül néhányan - Fischer Annie, Szvjatoszlav Richter, Emil Gilels - annyi idősek voltak, mint most Ön. Hallhatta, láthatta őket, volt egy képe a pályájuk, s általában a zongoraművészi pálya alakulásáról. Hogyan képzelte el az Ön előtt álló évtizedeket?
- Soha nem voltam tervezgető típus. Az, hogy zongorázni kezdtem, majdnem a véletlenen múlott, de aztán elég hamar kiderült, hogy valószínűleg érdemes tanulnom. Annyira magától értődően indultam errefelé, hogy fel sem merült más út. Terveket több évre előre csakis a beszerzendő kottákkal és könyvekkel kapcsolatban készítettem, minden egyéb a maga természetes útján haladt előre. Hogy mit fogok évek múlva megtanulni, játszani, milyen számomra új stílusú zenék fognak később érdekelni, egyáltalán, hogy mit szeretnék csinálni - ilyesmiről ritkán gondolkodtam és szerencsére nem is volt rá szükségem. A zenészpálya talán nem is tervezhető előre. Nekem már az is nehéz feladat - de persze gyakran rákényszerülök -, hogy egy-másfél évvel előre megadjam a koncertműsorokat. Nem tudhatom előre, hogy akkor éppen mihez lesz majd kedvem. Bár szerencsés alkat vagyok: amikor néha előfordult régebben, hogy olyasmire kértek fel, amihez nem vonzódtam, de valamilyen okból mégis elvállaltam, vagy el kellett vállalnom, a tanulás, elmélyedés időszakában megszerettem ezeket a darabokat is. Így voltam például Bernstein II. szimfóniájával (The Age of Anxiety), mely lényegében egy nagyszabású zongoraverseny, és a Karintiai Fesztiválra tanultam meg. Nehezen barátkoztam meg vele, de a koncerten már szívesen játszottam.
- Bernsteinnek nem lett folytatása, esetleg más alkalmi kirándulásnak igen?
- Kevés volt az alkalmi kirándulás, mindig természetes módon - ahogy az ember egy ismeretlen palotában járva lép be újabb és újabb termekbe - jött valami számomra új, például Stravinsky, Debussy, Ravel, sok olyan zene, ami tervszerűség nélkül, szinte magától vált a koncertműsoraim részévé. Több mint huszonöt éve, hogy Klukon Edittel elkezdtünk négykezesezni, majd két zongorán is játszani, ehhez kapcsolódik egy ugyancsak nem előre tervezett, teljesen új irány a pályán. Felkérést kaptunk 2002-ben egy duóestre, Messiaen- (Visions de l'Amen) és Debussy-darabok (Six épigraphes antiques) mellé kerestünk kortárs kétzongorás művet, és barátunk, Gémesi Géza javasolt egy régebbi Dukay-darabot. Megtanultuk, és azóta szoros kapcsolatban vagyunk Dukay Barnabással, sorra írja a két-, sőt most már néha háromzongorás darabokat - talán mondhatom, hogy nekünk; csodálatos zenék, nagy örömmel és gyakran is játsszuk őket.
- A muzsikus megérzi, ha egy feladatra - akár technikailag, akár szellemileg, érzelmileg - még nincs felkészülve?
- Szerintem húsz éves kor alatt semmiképpen, s később, huszonöt felé járva sem érzi, tudhatja biztosan, hogy mit képes igazán jól eljátszani. Én például tizenhét évesen tanultam meg Liszt h-moll szonátáját, amikor erre a feladatra biztos, hogy nem voltam még készen, de teljesen hatalmába kerített a mű, és hajtott a vágy, hogy játszhassam.
- Nem veszélyes ez?
- Lebeszélni nem nagyon lehet, de talán nem is kell senkit ezekről a nagy darabokról, bár ez néha később nehezen kijavítható hibákhoz vezet. Még sok mindent nem tud az ember ilyen fiatalon maradéktalanul megoldani, fizikailag sem, és ebben a fogékony korban könnyen rögzül a rossz is. Elég korán, tizenhét éves korban tanultam meg például az 1. Mefisztó-keringőt, néhány rossz beidegződéstől máig sem tudtam teljesen megszabadulni.
- Beszélgetésünk apropója, hogy idén szeptemberben ünnepli 60. születésnapját. Számomra ez annyira hihetetlen, hogy nem is nagyon tudok ezzel kapcsolatba értelmes kérdést feltenni.
- A 60 év nagyon szép kerek szám, szeretem a vonalait, de ezen túlmenően nem foglalkozom vele. Az ember halad az egyirányú úton, és megpróbálja minden percét értékelni. A születésünk előtt már volt a tudósok szerint 14 milliárd év, utánunk is lesz még legalább ennyi; ilyen kicsiségekkel, hogy 60, nem érdemes törődni.
- Milyen feladatok várják?
- Tennivalóban nincs hiány, koncertek, új darabok. De rengeteg minden más is érdekel, otthonszerető ember vagyok, nagy kertünk van, rengeteg könyv, lemez, unalomra nincs esély. És akkor sem unatkozom, ha semmit sem csinálok, csak együtt vagyunk otthon, és például hallgatom a madarakat. Körültekintően, koncepciózusan tervezni - ugyanúgy, mint az elmúlt négy évtizedben - valószínűleg most sem fogok, várom és élem az előttem, előttünk álló hónapokat, éveket.
hírlevél
