Klasszikus

Ravel: La Valse - Táncköltemény

2014.11.13. 17:40
Ajánlom
Ha az előző nap Satie-nál hagytuk abba, folytassuk most vele. Erik Satie így vallott Ravelről:"... olyan, mint Debussy, de sokkal csillogóbb!" Hallgassuk most Ravel La Valse című művét.

1919-ben ismét Gyagilev megbízásából írt tánckölteményt Ravel. Régebbi elképzeléseit váltotta valóra a cévennes-i magányos kis falusi házban, ahová a mű megírásához visszavonult. A darabot a bécsi keringő apoteózisának szánta, azzal a céllal, hogy e tánc változatos, sokszínű jellegét egyetlen, szilárd formán belül domborítsa ki.

A nagyzenekarra írt táncköltemény két hatalmas dinamikai fokozásra épül. Az elsőben a táncra kérés zajlik le, majd a keringők hosszú sora következik. Ezek a táncok híven adják vissza a bécsi valcer valamennyi sajátságát: hízelgő udvariasság, szédítő lendület, előkelőség és ünnepélyes pompa egyaránt megmutatkozik bennük. Helyenként Schubert és Johann Strauss emléke villan fel. A második nagy felfutás rövidebb, de annál féktelenebb iramban dolgozza fel az első részben bemutatott táncok zenei anyagát. A mű szédítő hatást vált ki a hallgatókból - bár Gyagilev nem kedvelte, és kritikus magatartása következtében végleg megromlott a zeneszerzővel való kapcsolata.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

„Nem hiszem, hogy Mozartnak könnyű volt” – interjú Pusker Júliával

Tehetségről, jelenről, jövőről beszélgettünk a fiatal hegedűművésszel. Sok éve ismerős világ számára a színpad, de az egészséges drukkot nem kell és nem is szabad kinőni. Mozart életét pedig nem tette könnyebbé, hogy csodagyerek volt. Pusker Júlia augusztus 4-én lép fel Balatonfüreden, a Klassz a pARTon fesztiválon.
Klasszikus

Egy éjszaka a hangszerek királynőjével

Nagy öröm, hogy a bezártság után a Filharmónia Magyarország szervezésében több száz programon vehetünk részt a nyáron. A fesztiválok mellett országos programokkal, nyáresti kikapcsolódással várják a közönséget. Több mint 60 városban, több mint 100 koncerttel érkezik idén az OrgonaPont sorozat, augusztus 7-én pedig az Orgonák éjszakáján népszerűsítik tovább a hangszerek királynőjét. Különlegesség, hogy Ferenc pápa énekeggyüttese, a világ legrégebbi kórusa is csatlakozik a programhoz.
Zenés színház

A férfi és a női lélek mélységei

Mester Viktória és Molnár Levente művészházaspár előadásában szcenírozott, vizuál-operakoncert formájában elevenedik meg Bartók Béla egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára.
Színház

Nem akarta, hogy bárki lássa hanyatlani – Sződy Szilárd emlékére

81. életévében elhunyt Sződy Szilárd rendező, dramaturg, oktató, Sződy Szilárd szobrász- és éremművész unokája. Bicskei Kiss László színész, rendező emlékezett meg róla.
Vizuál

L. Simon László a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója

A korábbi kulturális államtitkár megbízatása öt évre szól.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Nem hiszem, hogy Mozartnak könnyű volt” – interjú Pusker Júliával

Tehetségről, jelenről, jövőről beszélgettünk a fiatal hegedűművésszel. Sok éve ismerős világ számára a színpad, de az egészséges drukkot nem kell és nem is szabad kinőni. Mozart életét pedig nem tette könnyebbé, hogy csodagyerek volt. Pusker Júlia augusztus 4-én lép fel Balatonfüreden, a Klassz a pARTon fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Egy éjszaka a hangszerek királynőjével

Nagy öröm, hogy a bezártság után a Filharmónia Magyarország szervezésében több száz programon vehetünk részt a nyáron. A fesztiválok mellett országos programokkal, nyáresti kikapcsolódással várják a közönséget. Több mint 60 városban, több mint 100 koncerttel érkezik idén az OrgonaPont sorozat, augusztus 7-én pedig az Orgonák éjszakáján népszerűsítik tovább a hangszerek királynőjét. Különlegesség, hogy Ferenc pápa énekeggyüttese, a világ legrégebbi kórusa is csatlakozik a programhoz.
Klasszikus magazin

Ismeretlen ismerősök: Mexikó klasszikus zeneszerzői

María Granillo Reflejos-Tükröződések című művét hallgatva úgy érzékeltem, hogy ez az alkotás számos kulturális utalást vet fel. Jó példája ez a mexikói zeneszerzők tradícióból inspirálódó, de szüntelen az új hangzásokat kereső alkotói szemléletének.
Klasszikus ajánló

Összművészeti esttel emlékeznek a legendás bűvészre

Rodolfo születésének 110. évfordulója alkalmából, augusztus 8-án Zene+Bűvölet címmel rendeznek összművészeti estet a Várkert Bazárban, ahol fellép a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Junior Prima Díjas zongoraművész, Vida Monika Ruth.
Klasszikus interjú

A szaxofon ismeretlen hangja – interjú Szepesi Bencével

A Budapest Saxophone Quartet alapítója úgy véli, van a szaxofonnak egy klasszikus hangja, amelyet alig ismerünk, de szépséggel kecsegtet. Beszélgetésünkben annak eredetéről és komolyzenei szerepéről mesélt, aztán kiderült, hogy még a szaxofonnál is jobban szereti másik hangszerét.