Klasszikus

Református énekek VII.

2008.05.29. 00:00
Ajánlom
Hetedik alkalommal rendezik meg a Református énekek elnevezésű koncertet június 29-én a Művészetek Palotájában. A fellépők között számos régi ismerős is szerepel, az orgonánál ezúttal Kéménczy Antal ül majd.

A 2002-ben indított Református énekek hangversenysorozatán eddig a református énekeskönyv 112 zsoltára és éneke szólalt meg. A júniusi rendhagyó koncert, amelyen 250 fős kórus, szólisták, orgona, improvizációs játék és a közönség bevonása is helyet kap, az V. Református Zenei Fesztivál részét képezi. Az idén ugyan kettéválik a hónap végi koncert, illetve a június 6. és 8. között rendezett fesztivál, de a résztvevők az egész júniust a Református Zene Ünnepének szentelik. Az elmúlt hat évben olyan ismert kórusok énekeltek, és énekelnek ez alkalommal is a Református énekek hangversenyén, mint a Debreceni Kollégiumi Kántus, a Pasaréti Palló Imre Énekkar, a Psalterium Hungaricum Kórus, a Soli Deo Gloria Kórus, valamint a Felvidék és Erdély református kórusai. Az orgona játszóasztalánál Pálúr János, Alföldy-Boruss Csilla, Draskóczy László és Fassang László után ezúttal Kéménczy Antal ül majd.

(2008. június 29. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Református énekek VII.; km.: Debreceni Református Kollégiumi Kántus, Dunántúli Református Kántorképző Énekkara, Gönci Református Vegyeskar, Kecskeméti Református Gimnázium Vegyeskara, Kecskeméti Református Általános Iskola Gyermekkara, KRE - Soli Deo Gloria Kórus, Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon Kórusa, Pasaréti Palló Imre Énekkar, Partiumi Keresztény Egyetem Vegyeskara, Pesterzsébet Központi Református Vegyeskar, Pécsi Református Kollégium Vegyeskara, Psalterium Hungaricum Kórus, Berkesi Boglárka, Basky István (ének), Kéménczy Antal (orgona); vez.: Arany János, Berkesi Sándor, Brugós Anikó, Cseri Zsófia)

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Vásároljon bérletet, mentse meg a Cirko Mozit!

A Cirko-Gejzír Mozi közönsége segítségét kérni, és egy olyan bérletet kínál, amely onnantól érvényes, amikor a tulajdonosa használni kezdi. De nagy segítség számukra, ha már most megveszi.
Színház

Megkezdte munkáját Antal Zsolt az SZFE Elméleti Intézetének élén

Sára Balázs és Bodolay Géza után újabb intézetvezető kezdte meg munkáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Zenés színház

75 éves a színpad és a filmvászon koronázatlan királynője, Bette Midler

December 1-jén ünnepli hetvenötödik születésnapját Bette Midler amerikai színésznő, énekesnő, aki több mint fél évszázados karrierje alatt négy Grammy-díjat, négy Golden Globe-díjat, három Emmy-díjat, két Tony-díjat vehetett át, emellett hatszor kapta meg a legjobb komikának járó American Comedy Award kitüntetést.
Jazz/World

Három napon át minden a jazz körül forog

A kilenc éve minden évben április 30-án megrendezett Nemzetközi Jazznap (International Jazz Day) magyar eseményeit a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, azonban a szervezők most online pótolják az elmaradt koncerteket, amiket három napon keresztül, öt budapesti és egy felvidéki helyszínről közvetítenek.
Színház

Online tartja legújabb bemutatóját a Pesti Színház

Elmesélhető-e a 20. század történelme egyetlen család, ház vagy kő történetén keresztül? Marius von Mayenburg A kő című drámájában generációról generációra hagyományozott titkok, falakba eltemetett történetek kerülnek felszínre, megértetve valamit saját múltunkból, de leginkább a jelenünkből. Michal Dočekal, a Prágai Városi Színházak igazgatójának rendezése december 5-én látható élő stream formájában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Közönség nélkül tartják meg a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét

Közönség nélkül tartják meg a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét, mivel Ausztriában január 7-ig tilos közönség előtt koncerteket tartani.
Klasszikus ajánló

30. születésnapját ünnepli az Orfeo Zenekar

A zenekar Haydn és Mozart-művekből álló koncerttel ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját 2021. január 19-én a Zeneakadémián.
Klasszikus mvm

A zeneművészet fiatal tehetségeit díjazta az MVM

A zeneművészet legtehetségesebb fiatal képviselői tizenharmadik alkalommal vehették át a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategóriájának elismeréseit. Az MVM Zrt. idén is tíz hazai tehetséget díjazott, ez alkalommal először bárki ingyenesen nyomon követhette az online megrendezett díjátadót és a fiatal zenei géniuszok gálakoncertjét 2020. november 26-án, az mvmjuniorprima.hu oldalon.
Klasszikus online közvetítés

Online koncertek a Filharmónia Magyarországtól

A 17 éves zongorista Bach, Beethoven és Schumann műveit adja elő a pécsi Kodály Központban. A Filharmónia Magyarország közvetítéseit ajánljuk.
Klasszikus hír

Japán zeneszerző nyerte idén a Zeneakadémia Bartók Világversenyét

Sinszuke Okamoto nyerte el idén a komponistáknak meghirdetett Bartók Világverseny első díját. A győztes mű szerepel majd a 2021-es, vonósnégyes formációknak szóló megmérettetésen is.