Klasszikus

Régi és új bérletek a Miskolci Szimfonikusoknál

2014.06.26. 10:41
Ajánlom
A zenekar bérletei között a következő évadban is megmarad a Népszerű és a Gyöngy bérlet, ugyanakkor a miskolci Zenepalotában is rendeznek három hangversenyt egy új sorozat keretében - hangzott el az együttes június 25-i sajtótájékoztatóján.

Szászné Pónuzs Krisztina a zenekart működtető nonprofit kft. ügyvezetője kijelentette: biztos alapon áll a Miskolci Szimfonikus Zenekar, úgy fogalmazott: "arra törekszünk, hogy továbbra is Miskolc és hazánk kiemelkedő együttese maradjunk, amelynek szakmai munkáját nemzetközileg is elismerik". A 2014/2015-ös szezonban Schubert, Strauss, Brahms, Beethoven művei mellett az együttes repertoárjára tűzi Kodály, Mendelssohn, Mozart és Csajkovszkij darabjait is.

Gál Tamás Liszt-díjas karmester a zenekar közelmúltban kinevezett művészeti vezetője arról beszélt, hogy, egy rendkívül színes és változatos, szakmai szempontból pedig igényes évadot kínálnak a közönségnek, minden bérletes hangverseny egyedi lesz. Az alapításának félévszázados jubileumát idén ünneplő zenekart a következő évadban Medveczky Ádám, Perényi Miklós, Vásáry Tamás, Oliver von Dohnányi, Izaki Masahiro és Várjon Dénes is vezényli majd. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a következő évad elején két újabb lemezfelvételt készítenek, melyekkel teljes lesz a Dohnányi Ernő szimfóniáit felvonultató sorozat. Így a miskolci zenekar az első, amely a zeneszerző minden szimfóniáját lemezre rögzíti.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

A végzet asszonya élete végéig díva maradt

A magyar femme fatale emigráns éveiben ritkán mutatkozott, nem járt társaságba - saját, régi filmjei viszont hipnotikus erővel hatottak rá.
Klasszikus

Zaklatási botrány rázza meg a finn Sibelius Akadémiát

Egy finn lap szerint a helsinki zeneművészeti akadémia működéséhez tartozik a szexuális zaklatás és a növendékek megalázása.
Plusz

Megalakult a Nemzeti Kulturális Tanács

Megtartotta alakuló ülését az Országgyűlés által tavaly decemberben kihirdetett törvény alapján életre hívott testület.
Klasszikus

Börtönbe megy a nyugdíjas, aki túl hangosan hallgatott komolyzenét

A liverpooli nyugdíjas, aki túl hangosan hallgatta a ClassicFM-et, azt mondta a bírónak, verjék csak láncra. Huszonnégy hétre tették hűvösre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

Hegedűn játszott az agyműtétje közben, a sebész elveszett Mahlernél

Egy 53 éves brit muzsikus agyműtéten esett át. A hangszerét is vinnie kellett az operációra, hogy az orvosok ellenőrizni tudják, ne sérüljenek az agy más részei a beavatkozás közben.
Klasszikus bűnügy

Börtönbe megy a nyugdíjas, aki túl hangosan hallgatott komolyzenét

A liverpooli nyugdíjas, aki túl hangosan hallgatta a ClassicFM-et, azt mondta a bírónak, verjék csak láncra. Huszonnégy hétre tették hűvösre.
Klasszikus mozart

Egész nap Mozart zenéje szól a tavasz első napján

Egy nap, tíz koncert a Concerto Budapesttel! Március 1. vasárnap délelőtt 11-től este 10-ig kizárólag Mozart zenéje tölti meg a Zeneakadémia koncerttermeit.
Klasszikus hír

Zaklatási botrány rázza meg a finn Sibelius Akadémiát

Egy finn lap szerint a helsinki zeneművészeti akadémia működéséhez tartozik a szexuális zaklatás és a növendékek megalázása.