Klasszikus

Régi Zenei Napok Sopronban

2011.06.11. 14:10
Ajánlom
A historikus zene legkiválóbb magyar és külföldi előadóinak valamint együtteseinek fórumán az egyetemes zenetörténet elfeledett rétegeiről törlik le a port.

A júniusi egy hét alatt pályakezdők kapnak bemutatkozási lehetőséget, miközben világhírű professzorok mesterkurzusain vehetnek részt. Az idei kurzusok és fesztiválkoncertek a Bécsi klasszika mottóhoz igazodnak, így Simon Standage, Malcolm Bilson, Nancy Argentina és Ingrid Attrot, Vashegyi György, Széll Rita a 18. század zenéjével foglalkoznak majd kiemelt jelentőséggel, de természetesen az utódok művészete (például Schuberté) sem esik ki a látókörből.

Sopron, június 18-25.

További információ: www.filharmoniabp.hu/regi_zenei_napok_sopron

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Ők az évad legjobbjai a kritikusok szerint

A Színházi Kritikusok Céhe idén 40. alkalommal ismeri el az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit. A díjátadót szeptember 22-én tartják a Katonában.
Tánc

Novák Ferenc "Tata": Egyszer csak rájöttünk, hogy a Táncszínház nem a miénk

Elkészült a Nemzeti Táncszínház épülete, aztán kiderült, hogy nem is az övék. „Megalázó volt” – mondta az ügyről Novák Ferenc „Tata” Kossuth-díjas koreográfus.
Klasszikus

Hiphopra gyúrja a zongorát, és kavicsot dob a klasszikus zene állóvizébe

Chloe Flower az idei Grammy-gálán tűnt fel, most pedig leszerződtette a Sony. Nem, nem klasszikus zenész a szó szoros értelmében, de a hiphopban is előny lehet, ha egy zongoraművész a Juilliard Schoolban tanult.
Vizuál

14 érdekesség Rembrandt épp restaurálás alatt álló Éjjeli őrjáratáról

A Rijks Múzeum július elején megkezdte a festmény nyílt színi restaurálását. A projektet online és a helyszínen is nyomon követhetik az érdeklődők. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány izgalmas tényt a képről.
Klasszikus

Légy világsztárok tanítványa!

A Fesztivál Akadémia egyik elsődleges célja a jövő muzsikusainak nevelése, ezért a programok között központi szerepet kapnak az előadások, a mesterkurzusok és a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny. A verseny július 17-én kezdődik, és a nagyközönség számára is nyitott.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Hiphopra gyúrja a zongorát, és kavicsot dob a klasszikus zene állóvizébe

Chloe Flower az idei Grammy-gálán tűnt fel, most pedig leszerződtette a Sony. Nem, nem klasszikus zenész a szó szoros értelmében, de a hiphopban is előny lehet, ha egy zongoraművész a Juilliard Schoolban tanult.
Klasszikus ajánló

Sok Bachot hallhat majd a Veszprémi Régizenei Napokon

Idén is a veszprémvölgyi jezsuita templom lesz a Veszprémi Régizenei Napok helyszíne, ami július 22-én kezdődik, és öt napon át tart.
Klasszikus ajánló

Beethoven Tajvanon

Tajpeji zenekar érkezik a Duna Palotába, hogy Beethoven Sors-szimfóniája mellett klasszikus tajvani zeneszerzők műveiből játszanak.
Klasszikus orgona

Egy este a hangszerek királynőjével: jön az Orgonák Éjszakája

Első alkalommal lesz olyan, hogy Orgonák Éjszakája. Mégpedig július 20-án, országszerte, és a Filharmónia Magyarország szervezésében.