Klasszikus

Rekordokat döntött az idei Szegedi Szabadtéri Játékok

2005.08.31. 00:00
Ajánlom
A Szegedi Szabadtéri Játékok idei rendezvénysorozata a megújult művészeti koncepciónak, a számos népszerű produkciónak, valamint a jegyértékesítés területén bevezetett újításoknak köszönhetően közel 243 millió forintos rekordbevétellel zárult.

Idén július 1. és augusztus 21. között került megrendezésre a Szegedi Szabadtéri Játékok a város újjáépült, megszépült belvárosában. Az ország nagy hagyományokkal rendelkező nyári fesztiválja rekordbevétellel zárult: a szervezők az eredetileg tervezett 185 millió forint helyett közel 243 millió forintos bevételt értek el. Az idei fesztivál nem csak a pénzügyi eredmények, hanem a nézőszám tekintetében is csúcsot döntött: a Játékok programjaira minden előzetes várakozást messze meghaladva, összesen 68 ezren voltak kíváncsiak, amely 86%-os látogatottságot jelent.

A Játékok legsikeresebb produkciója a Budapesti Operettszínház népszerű előadói által bemutatott Rómeó és Júlia című musical volt Szinetár Dóra és Dolhai Attila főszereplésével: a zenés darab hét előadását összesen több mint 29 ezren látták. A Dóm tér széksorai a Csárdáskirálynő három előadásán is megteltek: az összesen 12 ezer néző előtt játszott, Alföldi Róbert rendezte, parádés szereposztású nagyoperett szintén hatalmas sikernek bizonyult, ezért a fesztivál vezetése az előzetes tervek szerint a jövő évben is műsorra tűzi a produkciót.

A Játékok előadásaira szóló belépők értékesítése márciusban kezdődött. Változás a korábbi gyakorlathoz képest, hogy a jegyeket a nézők nem értéklevélben kapták meg, hanem országszerte 3500 szerencsejáték-fogadóirodában, valamint az egyes települések teleházaiban is átvehették az internetről közvetlenül kinyomtatható belépőket. Az országos jegyértékesítési hálózat segítségével – beleszámítva az interneten keresztül történő jegyeladásokat is – összesen a jegyek mintegy 20%-a kelt el. A Játékok történetében első alkalommal került sor bérletes konstrukció bevezetésére, mely igen kedvező fogadtatásra talált: a Néptáncgála és a Rómeó és Júlia előadásaira szóló valamennyi, mintegy 1800 bérletet értékesítették.

A 2005-ös fesztivál széles programkínálatában mindenki megtalálhatta a kedvére való előadást. A szegedi Fiatalok Éve jegyében a szervezők külön hangsúlyt helyeztek a fiatal korosztály ízlésének leginkább megfelelő darabok kiválasztására is. Idén új helyszínnel is bővült a fesztivál: az Újszegedi Szabadtéri Színpad a Dóm téri produkciók közötti szünetekben kínált izgalmas programokat a nézők számára, így a közel két hónapos fesztivál ideje alatt folyamatosan zajlottak az előadások. A Játékok új helyszínén volt látható a fesztivál másik önálló produkciója, a János Vitéz Hegyi Árpád Jutocsa rendezésében.

A tavalyi sikerre való tekintettel a Játékok programjában immár második alkalommal szerepelt Verdi Nabuccója. A teltházas előadásokon a főszerepeket ezúttal Paolo Gavanelli, a világhírű olasz bariton, valamint Rálik Szilvia, a pályáját Szegeden kezdő fiatal operaénekesnő játszotta, akik kiváló produkcióval kápráztatták el a közönséget.

Szeged Város közgyűlésének 2004. évi novemberi határozata értelmében került szétválasztásra a Szegedi Nemzeti Színház és a Szabadtéri Játékok szervezése, a fesztivál körüli teendők elvégzésére pedig az Önkormányzat létrehozta a Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál Szervező Kht.-t. Az előzetesen elfogadott üzleti tervhez képest a Kht. a Dóm téren a Rómeó és Júlia musicalből plusz egy előadást hirdetett meg, valamint önálló produkcióként az Újszegedi Szabadtéri Színpadon műsorra tűzte a János Vitézt, mely három alkalommal volt látható a Játékok új helyszínén. A szervezők az előzetes vállalásaikon felül, az idei évadban a Dóm téri színpad bérbe adásával lehetővé tették, hogy George Benson, a jazz meghatározó alakja Szegeden lépjen fel. Az intézmény önálló működése révén lehetőség nyílik a hatékonyabb, gazdaságosabb munkára: a gazdasági társaság egyéb, későbbiekben tervezett vállalkozási tevékenységéből származó plusz bevétele is a Játékok szervezésére fordítható. A Játékok vezetése az idei többletbevételt a többi között műszaki felújításokra, a következő évi előszerződések megkötésére fordítja. A Kht. a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet a turizmus élénkítésére: ennek érdekében saját utaztatási hálózat kiépítését tűzte célul. Az intézmény a jövőben Szeged városmarketingjében is erőteljesebb szerepvállalást tervez – a szegedi fesztiválnyár koordinációs feladataiban kíván részt venni.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Tóth Krisztina és Az arany ember: Hogyan jutottunk idáig?

Be akarja tiltani Jókait? Ki a felelős azért, hogy most mindenki irodalom kapcsán „anyázik” az interneten? Megválaszolunk mindent, amit tudni akar, de eddig nem mert megkérdezni Tóth Krisztina és a Jókai-rajongók összecsapásáról.
Vizuál

Lenyűgöző és groteszk életképeken elevenedik meg a szocializmus Budapestje

Ezernyolcszáz fotó került fel a Fortepan archívumába, amiket Kereki Sándor fotós, újságíró készített a hatvan-hetvenes években. Nézze meg galériánkat!
Klasszikus

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.
Színház

Az Alkotmánybíróság elé kerül az SZFE modellváltásának ügye

A Fővárosi Törvényszék az SZFE modellváltását előkészítő törvény semmissé tételét indítványozza az Alkotmánybíróság előtt. Erről az SZFE HÖK tájékoztatta a nyilvánosságot péntek este.
Vizuál

Stork Natasa: „Eddig három olyan nemzetközi díjat kaptam, amit postán küldtek el”

Szerdán kezdetét vette a 71. Berlinale a European Shooting Stars 2021 Kick Off rendezvénnyel, amely azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa az adott év legtehetségesebb fiatal színészeit és színésznőit a filmvilág nagyjainak. Köztük van Stork Natasa is, aki budapesti otthonában ülve fogadja három napot át a világsajtót és a legnevesebb casting ügynökségeket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.
Klasszikus hír

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.
Klasszikus ajánló

Virtuóz fiatalokkal ad koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Online koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar február 26-án. A szólisták közül a legfiatalabb 11 éves, mindannyiukat számos díjjal ismerték már el, és van köztük, aki a világhírű Carnegie Hallban is fellépett.
Klasszikus ajánló

Feltörekvő magyar karmester a Müpa színpadán

A közelmúltban rangos karmesterversenyt nyert Hontvári Gábor, aki most a Nemzeti Filharmonikusokat vezényli február 25-én a Müpában. Az online esemény igazi zenei csemegének ígérkezik.
Klasszikus gyász

Elhunyt Magyar Gábor gordonkaművész

Életének 60. évében, 2021. február 23-án súlyos betegség után elhunyt Magyar Gábor, az Opera Zenekar gordonkaművésze.