Klasszikus

Remekművek és újrafelfedezett különlegességek – jön a III. Haydneum Egyházzenei Fesztivál

2024.05.27. 09:50
Ajánlom
A hazai régizenejáték legnagyobbjait hallhatja a közönség a Haydneum immár harmadik alkalommal megrendezett Egyházzenei Fesztiválján. A július 7. és 15. között az Egyetemi templomban tartott eseménysorozaton számos művet évszázadok óta most először hallhat a közönség.

2024 júniusában immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Haydneum Egyházzenei Fesztiválja, amelynek idei öt koncertjén a Vashegyi György által alapított és vezetett Purcell Kórus és Orfeo Zenekar mellett ott szerepel majd a hazai zenei élet több izgalmas és átütően fiatalos formációja: az Anima Musicae Kamarazenekar, a Budapest Sound Collective, a Gemma Énekegyüttes és az Oriolus Kamarakórus. Az Egyetemi templomban kínálkozó magasztos utazás zenetörténeti korszakok során fogja végigvezetni a közönséget.

Gemma-fotoSzucsAgnes-095020.jpg

Gemma Énekegyüttes (Fotó/Forrás: Szűcs Ágnes / Haydneum)

A gregoriántól Liszt Ferencig ívelő programsorozat nagy- és kismesterek alkotásait, rendíthetetlen rangú remekműveket és az újrafelfedezés pillanatában megismerhető különlegességeket egyaránt ígér. Megannyi olyan kompozíciót, amely Isten dicsőségét zengi, egyszersmind feltár előttünk seregnyi izgalmas összefüggést: motívumok, hatások, zene- és kultúrtörténeti vonatkozások garmadáját. A Németh Pál által vezényelt nyitókoncerten Jan Dismas Zelenka Misereréje mellett

felhangzik majd Michael Haydn életművéből az a Missa Hispanica is, amelynek kottájából egy zenekedvelő császárné kért magának másolatot.

A Gemma Énekegyüttes programja Szűz Mária kultuszának vokális bizonyságait, közelebbről Salve Reginák egész sorát fogja egymás mellé rendezni, olyan alkotók felvonultatásával, mint Lassus, Tallis, Purcell vagy Charpentier. Az Anima Musicae Kamarazenekar, majd a Budapest Sound Collective és az Oriolus Kamarakórus közös – Dubóczky Gergely vezényletével felhangzó – koncertje egyaránt a „nagy” Haydn életművének legjavából kínál számunkra egyházzenei, illetve szimfonikus istenbizonyságokat. Végül a zárókoncertre szinte kivétel nélkül olyan különlegességeket válogatott össze Vashegyi György a 18. század első felének kápráztatóan gazdag egyházzenei terméséből, amelyek keletkezésük évszázada óta tudomásunk szerint most fognak legelső ízben megszólalni a nagyközönség előtt.

III. Haydneum Egyházzenei Fesztivál
Június 7-15., Budapest, Egyetemi templom

További információ itt érhető el. >>>

Támogatott tartalom.

Fejléckép forrása: Pilvax Films / Haydneum

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Vámos Miklós: Régi szöveg, leporolva

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatából William Somerset Maugham Színház című regényét ajánlja. Gondolataira kötet fordítója, Schmal Alexandra reagál.
Vizuál

Élje át újra nagyvásznon Milos Forman filmjeit!

Február 12. és március 26. között a cseh újhullám emblematikus rendezője, a kétszeres Oscar-díjas Milos Forman legismertebb filmjeit vetítik eredeti nyelven a Puskin moziban.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Klasszikus gyász

Elhunyt Zimán János hegedűművész

Fájdalmas veszteség érte a Szegedi Szimfonikus Zenekart: február 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Zimán János, a zenekar második hegedű szólamának szólamvezetője – adta hírül az együttes. A művész hatvanhat évet élt.
Klasszikus ajánló

Szenvedélyes olasz melódiákkal tér vissza Budapestre Vittorio Grigolo

Olasz dalesttel készül operaházi bemutatkozására Vittorio Grigolo. A világhírű olasz tenor partnere a Sztárestek zongorával című sorozat február 16-i estjén Cristiano Manzoni zongoraművész lesz.
Klasszikus ajánló

Lunchtime koncertek indulnak az ELTE Bölcsészettudományi Karán

Az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetének művészeti instruktor mesterképzési szakos hallgatói 2025 februárjától egyedülálló koncertsorozatot indítanak: zeneművészeti egyetemek hallgatói kapnak fellépési lehetőséget a Trefort-kertben.
Klasszikus ajánló

Az élő zenei hagyomány megünneplésével jubilál a Cziffra Fesztivál

Fazil Say estjével, hazai sztárokkal, tudományos előadással és határátlépő zenei programokkal várja a közönséget a 10. Cziffra Fesztivál, amelyet idén február 13. és 23. között rendeznek meg.