A kedd esti Háttér vendége volt Hegyi Árpád Jutocsa, az operaház főigazgatója.

- Az egyszeri szegénygyerek jut eszembe a népmeséből, aki elmegy szerencsét próbálni, ugyanis valamennyi szakértő, nagytiszteletű távozó igazgató, ott dolgozó szakmai nagyság úgy látja, viperafészek a Magyar Állami Operaház, és aki ott rendet akar rakni, bizony bátor, ha nem vak.

- Egy kicsit minden színház viperaház. Minden színházban állandóan intrikálnak, minden színházban állandóan lázadnak, minden színházban egy kicsit diktatórikusnak kell lenni ahhoz, hogy az a hajó arrafelé menjen, amerre a kapitány irányítani akarja. Énszerintem ez természetes. A viperaházban, az operaházban valóban régen nem volt rend teremtve sem társulati, sem gazdasági értelemben, és ezt valóban nekünk kell majd most elvégeznünk. De ettől mi egyáltalán nem ódzkodunk, sőt, kifejezetten erre vállalkoztunk – mondta Hegyi Árpád Jutocsa.

- Hárman vannak - mert itt szó van Müller Péter Sziámiról és Keselyák Gergelyről is - vagy azért nagyobb ez a csapat?

- Nagyobb a csapat, de mondjuk a kemény mag - ha szabad így fogalmaznom - az valóban mi vagyunk. Kiegészítve Kunos Józseffel, aki a gazdasági kulcsembere lesz a csapatnak, de nem akarom ezt elárulni, nem akarok számokat mondani. A társulati ülésen, amely valószínűleg szeptember 1-én, 2-án lesz, be fogom mutatni az egész kibővített csapatot balszélsővel, jobbhátvéddel, kapussal mindennel együtt, de valóban, akik a legbelsőbb motorjai vagyunk ennek a munkának az Keselyák Gergely, Müller Péter Sziámi, Závecz Ferenc, aki az ügyvezető igazgató most a színházban és az is marad. Körülbelül így mi vagyunk a csatársor.

- És az ön feladata mi ebben az egészben?

- Az én feladatom, mintegy kormányfő, vagy miniszterelnök, vagy kapitány, az egészet összefogni. Müller Péter Sziámi a stratéga. Egy nagyon jó stratéga, egy művészeti stratéga, ő egy alapvetően művész ember, aki a művészetmenedzselést tudja.

- Azt is mondták, hogy éppen az ő személyes kapcsolatainak köszönhető, hogy az önök pályázata nyert, tehát hogy jóban van a kulturális miniszterrel.

- Hogy neki milyen a személyes viszonya, azt őszintén szólva nem tudom.

- Minek tulajdonítja, hogy önök nyerték a pályázatot? Nagyon sokan pályáztak.

- Ez egy nagyon alaposan megírt pályázat, egy szakmailag nagyon pontosan, határozottan felépített elképzelés, ami tartalmaz minden olyan tudást, amit egy színházról, egy operaszínházról tudni lehet.

- Milyen összeggel számoltak?

- Nem lehet még számokról beszélni, de a lényeg nem is ez, hanem hogy a pályázat egyértelműen tartalmazza azt a fajta szisztémát, ami ma pillanatnyilag a modern operajátszás körülményei között a legköltségkímélőbb, egyszerűen fogalmazva a legolcsóbb, miközben a legmagasabb szakmai és művészi színvonalat eredményezi. A nagy találmány az az, hogy a repertoárszínház minden előnyét és az anszvit színház minden előnyét ötvözve kigondoltunk egy olyan rendszert, ami mind a két szisztémának az előnyeit tartalmazza. Az anszvit az, amikor sorozatban egymásután ugyanazt a darabot játssza egy színház, a repertoár pedig, hogy minden áldott nap egy másik színdarab megy. Ez egy nagyszerű dolog egyébként, de a legdrágább, hiszen állandóan le kell bontani, majd új díszletet kell építeni, be kellene állni műszakilag, szcenikailag, világítási jelekkel stb., ami szinte képtelenség. Van az anszvit játék, amikor egyetlen színdarabot, tehát ugyanazt a darabot játsszuk nap mint nap, így azt a művészi tökélyre lehet fejleszteni. Ezt a kettőt csúsztattuk mi össze, és azt mondtuk, hogy repertoár is legyen, meg anszvit is. Hogy lehet ezt megvalósítani? Úgy lehet megvalósítani, hogy egy héten egyfajta darabot játszunk.

- Lesz ennyi közönség?

- Persze, hogy meglesz. Egyébként ez mindig közönségszervezési kérdés.

- Az elmúlt időkben az emberek nem főképp a dalszínházak művészi gondjairól hallottak, hanem a létszámgondokról, a sztrájkkészültségről, a költségvetési nehézségekről. 79 fővel van több az operaháznál, mint amennyi a költségvetési előirányzat. Ez azt jelenti, hogy bárki jön - jelesül ön - önnek is 79 embert el kell bocsátania.

- Illetve le kell bonyolítani egy átszervezési procedúrát, amit le fogunk bonyolítani, ezt a fenntartó, aki a pénzt adja, kéri a színháztól, nincs mit tenni. A szakszervezettel és a közalkalmazotti tanáccsal egyetértve meg kell hozni ezeket a döntéseket, hogy melyik az a 79 ember, aki úgyis nyugdíjas és el kell mennie. Tényleg fel van duzzadva a létszám, nonszensz módon.

- A balettkarral vannak-e speciális elképzelései?

- A balettkar egy fantasztikus nemzeti kincs. Én úgy gondolom, hogy a világ első legjobb tíz balettegyüttesébe beletartozik. A balettegyüttessel különösebb dolgom azon kívül, hogy menedzselem őket a világsiker felé egyre intenzívebben, nem nagyon lesz.

- Ők is blokkban fognak táncolni?

- Természetesen ők is blokkban fognak táncolni, tehát egy hétig fognak játszani egy balettet.

- Ott a kórus.

- A kórusra abszolút szükségünk van. Pont olyan, amilyen kell, sőt, még egy kicsit kevesen is vannak ahhoz a szisztémához, amit mi kigondoltunk. Tehát a kórusba valószínűleg fel kell majd venni még néhány embert azért, hogy ez a bizonyos blokkszisztéma működjön. Ez megköveteli, hogy három részre legyen osztva a zenekar is, meg az énekkar is, hiszen ha belegondol, egy blokk mindig próbál, egy másik blokk éppen játszik egy előadást, egy harmadik blokk az Erkelben dolgozik, úgyhogy ők kevesen vannak.

- Zenekar. Abból is három lesz?

- Igen. Abból is három, sőt egy negyedik úgynevezett bolygózenekar, ami kiegészíti mindig a nagyzenekari igényű operáknál az alapzenekart. Ez egy világraszóló zenekar, szóval itt semmi baj nincs.

- Épp itt nálunk a múlt héten mondta Placido Domingo, hogy szeretne dirigálni és énekelni a Magyar Állami Operaházban.

- Nekem van egy nagy tervem Domingóval kapcsolatban. Én nagyon szeretném, ha elénekelné egyszer a Bánk bánt, mert akkor a világ rádöbbenne, hogy Magyarországnak van egy hihetetlenül fantasztikus, mindent tudó, nagyhatású nemzeti operája, és abban a pillanatban a világ tudna a Bánk bánról. Most nem tud.