Klasszikus

Rendszerkritikusság miatt törölve

2014.10.21. 11:20
Ajánlom
Törölte Fazıl Say, a kormányt erősen kritizáló zongoraművész és zeneszerző alkotásait az állami zenekar éves programjából a török kulturális minisztérium.

A hírt a török világsztár hétfőn a Twitter közösségi oldalon is megerősítette. A Radikal című lap egy kulturális honlapra hivatkozva közölte, hogy a Török Köztársaság Elnöki Szimfonikus Zenekara Say két darabját akarta játszani, a minisztérium azonban azt "javasolta" a zenekarnak, változtassa meg erre vonatkozó terveit.

Say Törökország legismertebb zeneszerzője és zongoristája, az iszlám-konzervatív kormánypárt kritikusa. Az elmúlt nyáron a Gezi parkban demonstrálók ellen irányuló erőszakos rendőri fellépést kritizálta, tavaly pedig tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért a Twitteren úgymond a muzulmán vallást sértő kijelentéseket tett.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

„És tudod, ő Tóbiás” - mozikban a Tobi színei 

Bakony Alexa személyes, őszinte és rendkívül érzékeny dokumentumfilmje a család megtartó erejéről mesél. Középpontjában a 16 éves transznemű Tobi és támogató édesanyja, Éva kapcsolata áll, de a történet messze túlfeszíti a ráhúzott LMBTQ-perspektívát. Lebilincselő felnövéstörténetet látunk.
Könyv

Nem a kutya a hibás - Esterházy Miklós és Kovács Dóra a Lírástudók vendégei

A könyvesboltok újdonságai között segít eligazodni a Líra Könyv és a Fidelio irodalmi podcastja. A friss könyvajánlókat és tartalmas beszélgetéseket kínáló műsor házigazdája Szabó T. Anna, az adás vendége Esterházy Miklós és Kovács Dóra, akik Az új kutyád című kötetükről mesélnek.
Klasszikus

Zongorabillentyűzetet formázó virágkompozíció Cziffra György tiszteletére

A Cziffra György-emlékév keretében különleges virágkompozíciót készített a FŐKERT Nonprofit Zrt a Szent István Parkba.
Klasszikus

„Minél kevesebb szó hangzik el egy próbán, az annál eredményesebb”

Két fiatal zongoraművész, Balog Alexandra és Berecz Mihály lép fel a dörgicsei Landhausban, a Klassz a pARTon fesztiválon. A július 22-i koncert előtt arról kérdeztük őket, milyen együtt játszani, számít-e, hogy egy generációból valók, a közös iskola, és van-e missziója a klasszikus zenének.
Zenés színház

"Science fictionszerű fantáziatúra" – Dömötör András a Figaro³ című előadásról

Tematikus évadot hirdetett a Magyar Állami Operaház A Francia Múzsa Szezonja címmel, amelynek záró darabja a Beaumarchais Figaro-trilógiájának (A sevillai borbély, a Figaro házassága és A bűnös anya) operaváltozataiból készült, Figaro³ című előadás. A produkció rendezőjét, Dömötör Andrást kérdeztük.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus arcus temporum

Középpontban Liszt Ferenc és Dukay Barnabás munkássága Pannonhalmán

Augusztus 27-29. között rendezik meg az Arcus Temporum Pannonhalmi Kortárs Művészeti Fesztivált, amelynek zenei gerincét idén Liszt Ferenc és Dukay Barnabás munkássága adja. A programot Klukon Edit és Ránki Dezső művészházaspár állított össze. 
Klasszikus ajánló

A természet, a mozgás és a művészet egysége

Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivált július 30. és augusztus 1. között.
Klasszikus interjú

Herboly Domonkos: „Még jobban megbecsüljük a közönséget”

Megpróbáltatásokkal teli koncertévad van mögöttünk, ami az ország első számú együtteseit is próbára tette, szakmailag és lelkileg egyaránt. A Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójával, Herboly Domonkossal beszélgettünk a tapasztalatokról és a következő évadra vonatkozó terveikről.
Klasszikus hír

Zongorabillentyűzetet formázó virágkompozíció Cziffra György tiszteletére

A Cziffra György-emlékév keretében különleges virágkompozíciót készített a FŐKERT Nonprofit Zrt a Szent István Parkba.
Klasszikus videó

Itt a titokzatos, első dal iamyank új lemezéről

A titokzatos Sarah megszületése vezeti fel az iamyank Live Ensemble új, július 28-án érkező stúdióalbumát és annak lemezbemutatóját. Ehhez a dalhoz készült a most megjelent videó. Mutatjuk.