Klasszikus

Restaurálják Liszt Ferenc egykori orgonáját

2016.11.22. 11:46
Ajánlom
A burgenlandi Doborján településen működő Liszt Ferenc Egyesület fennállásának közelgő 50. évfordulója alkalmából megkezdték annak a hangszernek a felújítását, amit gyermekkorában a zeneszerző-zongoraművész is használt.

Liszt Ferenc az orgonán még gyerekként játszott a helyi templomban, azonban a hangszert már évtizedek óta nem szólaltatták meg. Az 1770-ben készített orgona 1924-ig a templomban állt, ezt követően Liszt szülőházába került. 1840-ben, amikor Liszt Ferenc a településen járt, a zeneszerző 100 guldent adott a hangszer felújítására, azonban a restaurálás ekkor nem történt meg.

Megújult a doborjáni Liszt-ház

Kapcsolódó

Megújult a doborjáni Liszt-ház

A raidingi Liszt-ház március 19-ével ismét megnyitotta kapuit és a Liszt Fesztivállal együtt köszönti az új kiállítási szezont.

Az egyesület a november 22-én, hétfőn kezdődött felújítás költségét, mintegy 85 ezer eurót (26 millió forint) támogatásokból teremti elő.

Orgona szimulátor

Orgona szimulátor

Az orgona restaurálását Wolfgang Karner alsó-ausztriai orgonaépítő végzi. A becslések szerint a restaurálás 1200 munkaórát tesz majd ki. A munka során kicserélik a hangszer fa- és fémsípjait és a hiányzó arany berakásokat is pótolják.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Vizuál

Újra Magyarországon látható a Fejedelmek aranya

Március 15-én lenyűgöző időszaki kiállítás nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 16-17. századi erdélyi pénzérmék mellett ötvösmunkákat, díszfegyvereket is megtekinthetünk.
Plusz

P. Howard szellemében – 5 Rejtő-program Budapesten

Közeleg március 29-e, azaz hazánk talán legkedveltebb írójának, Rejtő Jenőnek születésnapja, a páratlan zsenijű és kivételes humorú szerző 120 éve ezen a napon látta meg a napvilágot. Számos program esedékes a következő hetekben, amely Rejtőhöz kapcsolódik. Ezekből válogattunk.
Klasszikus

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?
Klasszikus ajánló

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Klasszikus ajánló

A szélességi körök visszhangjai – spanyol vonósnégyes kalauzol az európai és amerikai zene világában

A Cuarteto Matrice programja északról dél felé haladva navigál keresztül a 20. századi Európán és Amerikán. A spanyol kvartett a hiánypótló MERITA – európai kamarazenei együttműködés keretében érkezik Magyarországra, és ad koncertet a BMC-ben, április 7-én.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sofia Gubaidulina zeneszerző

Napjaink egyik legjelentősebb orosz zeneszerzőjét, aki élete utolsó évtizedeit Németországban töltötte, kilencvenhárom éves korában, március 13-án érte a halál.
Klasszikus ajánló

Végh Sándor egykori tanítványa tart kamarazene kurzust a Concerto Mesteriskola keretében

A kamarazenei élet egy újabb kiválósága, Arvid Engegård tart ingyenes, nyilvános, angol nyelvű mesterkurzust március 17-én, a zenekar Páva utcai székházában.