Klasszikus

Riccardo Mutit megműtötték

2011.02.14. 12:25
Ajánlom
A február 4-i eszméletvesztést szívritmus-zavarok okzták, ezért a dirigens pacemakert kapott.

Az Chicagói Szimfonikusok zeneigazgatójának ájulását, amelynek következtében összeesett és súlyos arcsérüléseket szenvedett, a vizsgálatok szerint szívritmuszavarok okozták. A szívritmus-szabályozó beültetése után a szívfunkciói rendben vannak - idézte Muti orvosait a zenekar által kiadott közlemény.

A 69 éves Riccardo Mutit egy éve nevezték ki a zenekar zeneigazgatójává, és ez már a második alkalom, hogy egészségi gondjai miatt nem tudta ellátni feladatát. A karmester februárban már nem tud pódiumra állni, ezért Gianandrea Noseda veszi át helyét, aki a múlt évadban már vezényelte a chicagói szimfonikusokat. A tervek szerint a Grammy-díjas Muti legközelebb áprilisban vezényli a zenekart a New York-i Carnegie Hallban.

A népesség öregedésével egyre gyakoribb a szívritmus-szabályozók alkalmazása, világszerte jelenleg ötmillió beteg visel beültetett pacemakert vagy implantálható cardioverter-defibrillátort. Az orvosok szerint a szívritmus-szabályozóval rendelkező betegeknek is jó kilátásaik vannak, azaz hosszú és aktív életet élhetnek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Francia operaritkaság és történelmi oratórium is szerepel a Nemzeti Filharmonikusok jövő évi műsorában

Évadot hirdetett a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar, a 2026/27-es szezonban négy koncertből álló operabérletet hirdetnek és felköszöntik Kovács János karmestert hetvenötödik születésnapján.
Klasszikus ajánló

Májustól ismét nemzetközi kiválóságokkal vár a Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál

Az esemény művészeti vezetője Mészáros Zsolt Máté. A május 3. és július 1. között zajló, mostanra már nemzetközi szinten is meghatározó fesztivál valamennyi koncertje ingyenesen látogatható.
Klasszikus ajánló

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Klasszikus ajánló

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Klasszikus ajánló

Magasztos zenei élmények a Concerto Budapesttel

Május 14-én az éteri hangzású modern kórusműtől Beethoven énekkart is szerepeltető monumentális 9. szimfóniájáig emelkedett hangulatú alkotások meghallgatására hívja a közönséget a Müpába a Kossuth-díjas Keller András vezette szimfonikus zenekar.