Klasszikus

Ritmus, hangszín, átváltozás

interjú Gelléri András zeneszerzővel
2020.01.30. 17:00
Ajánlom
Huszonhat éves, de már Európa szerte játszanak a műveiből. Gelléri András egyik, zongorás trióra írt darabja a bécsi Konzerthausban került műsorra novemberben. Ez a Strasse, amelynek címe a fiatal zeneszerző saját útjára is utal.

Sok gyerek vágyik arra, hogy hangszeren játsszon, de kevesebb számára természetes, hogy ő is írhat zenét. Nálad az volt?

Szerintem sok gyereknek természetes, hogy a saját zenéjét játssza, új zenét alkosson. Nekem is több barátom van, akik gyerekkorukban még írtak zenét. Fontos, hogy megőrizzük magunkban a folyamatos „kreatív késztetést”, és hogy ezen a téren valamennyire függetlenek maradjunk az aktuális oktatási rendszertől is.

Én először kedvenc hangszereimen, furulyán és klarinéton kezdtem játszani, illetve audodidakta módon zongorán, de már a kezdetektől egyértelmű volt, hogy nemcsak létező zenei anyagokat fogok visszaadni, hanem újat is akarok alkotni.

Hét-nyolc éves koromban írtam egy darabot furulyára, amit akkor a tanárom kitörő örömmel fogadott és megkérdezte, elviheti-e megmutatni a feleségének. Itt kezdődött tehát a dolog és azóta is komponálok. Később zongorát kezdtem tanulni, mert ez hasznosabb volt a zeneszerzéshez. Tizennyolc éves koromig nem a gyakorláson volt a hangsúly: sokat írtam, improvizáltam, és végigblattoltam a zenetörténet jelentős alkotásait, például Beethoven összes zongoraszonátáját és rengeteg szimfonikus zenekarra írott darabot.

Akkor mégis elég jó zongorista lehettél.

Mondjuk azt, hogy kiemelkedően olvastam lapról, és ez sok mindenen átsegített a konzis időszakban. Később az én hozzáállásom is megváltozott, Kékesi Juditnál és Prunyi Ilonánál tanultam, ezalatt minőségi változáson ment keresztül a játékom. Időközben a zeneszerzés mellett több zongorával kapcsolatos munkát, felkérést is kapok. Augusztusban a svédországi Göteborgs Pianofestivalra hívtak meg, hogy zongorán előadjam Offene Welten című darabomat. A bemutató, a szervezők és a közönség visszajelzése után pedig felkértek, hogy idén nyáron tartsak ott egy zongoraimprovizációs workshopot.

AndrasGelleriPortrait2-114344.jpg

Gelléri András (Fotó/Forrás: Draskovics Ádám)

Kik voltak a tanáraid?

Tizenöt éves koromban lázadó, energiával teli tinédzserként érkeztem meg a Bartók Konzi zeneszerzés szakára, ott pedig inkább hagyományos gondolkodású, idős, tapasztalt zeneszerzők tanítottak. Ez akkor nem volt könnyű. Már csak azért sem, mert a Konzi mellett a Városmajori Gimnáziumot is elvégeztem. Számos kérdés volt akkor az életemben, mégis csodálatos, nagyon produktív időszak volt!

Kocsár Miklósnak remek módszere volt arra, hogyan kell egy kezdő zeneszerzőt az alapoktól, a legkisebb zenei egységektől elindítani. Huszár Lajosnak is köszönhetem a végletes szakmai igényességre való törekvést, hogy nem lehet megnyugodni addig, amíg maradt számunkra akárcsak egy “rossz hang” egy darabban. Csemiczky Miklósnak pedig azt, hogy mindig hitt bennem, akkor is, amikor a zeneszerzéstanulmányaimat a gimnázium miatt egy időre félbeszakítottam. A Zeneakadémián Barta Gergely külön foglalkozott velem, Varga Judittól szakmai rugalmasságot, kezdeményező-készséget és az online és a nemzetközi megjelenés fontosságát sajátítottam el. Yinam Leefnek és jelenlegi mentoromnak, Tornyai Péternek pedig azt köszönhetem, hogy egyszerűen hagynak a saját utamon járni, inkább a profi lejegyzésről, munkamódszerekről adnak tanácsokat, esztétikai kérdéseket vitatunk meg, illetve gyakran szó esik a nemzetközi koncertéletről is.

Jövő évtől Johannes Maria Staud osztrák zeneszerzőnél szeretnék folytatni ösztöndíjas tanulmányokat a salzburgi Mozarteumban, a posztgraduális képzést pedig francia nyelverületen szeretném elvégezni.

A közönség nem igazán tájékozott az 1945 utáni klasszikus zenét illetően, nemhogy az utóbbi évek trendjeit ismerné. Számodra mi a legizgalmasabb területe vagy irányzata a kortárs zenének?

A „kortárs zene” tényleg nagyon szerteágazó stílusokat jelent az elmúlt száz évben, egymással párhuzamosan sok érték születik.

Bár a német nyelv és kultúra, amivel felnőttem, elválaszthatatlan tőlem, nagyon tetszik, amit mostanában a francia kultúra, különösen Párizs, Strasbourg és a kanadai Montréal felől érkező zeneszerzőktől hallok, akiknél a középpontban egy dinamikus, színgazdag, kifinomult hangzásvilág áll.

Az akusztikai igényesség, a hangzás, hangszínek középpontba helyezése a befogadóknak is kedvez. Ha Couperintől Debussyn, Ravelen, Messiaenon, Grisey-n át – de említhetem a kortársak közül Philippe Leroux, Yann Robin, vagy Franck Bedrossian nevét is – sorba vesszük a francia zeneszerzőket, ezek mindig is jellemezték ott a zenei gondolkodást. Mindenképpen megemlíteneném a magyar Illés Márton nevét, akinek régóta inspirál mind  dinamikus zenei világa, mind pedig hiteles alkotói attitűdje, pályája is.

A saját zenémben erre a három dologra összpontosítok: ritmus, hangszín, átváltozás

– az utóbbit azért hangsúlyozom, mert szeretek hosszú folyamatokat komponálni, amiben – egy utazáshoz hasonlóan – valamilyen fokozatos átalakulás megy végbe teljesen különböző karakterű anyagok között.

Ilyen darab például a Strasse (Út), amely egy negyedórás mű hegedűre, csellóra és zongorára, a bécsi Konzerthausban mutatták be novemberben. Nem tagolódik tételekre, hanem a szakaszok egymásból bomlanak ki; az egész egy folytonos ív.

Igen.

Hogyan viszonyulsz a zenei eksztázishoz vagy a transzállapothoz? Számomra ez egy olyan jellemző, amelyről mintha elfelejtkezett volna a klasszikus zene.

Régóta foglalkoztat ez a kérdés… Hagyományosan a nyugati klasszikus zene a katarzis, a „szórakoztató zene” inkább az eksztázis elérésére törekszik. A könnyűzenéből jó példa erre az általam is kedvelt Radiohead zenéje, de a – Franz Schubert-i esztétikára is gyakran hivatkozó – minimalisták is (Steve Reich, Terry Riley nevét mindenképp érdemes itt megemlíteni). Az eksztatikus állapot eléréséhez valamilyen folyamatosan ismétlődő, pulzáló ritmusra van szükség. Ligeti számos darabjára is gondolhatunk itt: őt nagyon érdekelte „az elromlott gépek” szabálytalanul ismétlődő hangzása. Egyik kedvenc kortárs zeneszerzőm, az olasz Francesco Filidei műveiben is mindig találunk valamilyen ősi, törzsi rituáléra emlékeztető, repetitív elemet.

Én is hiszek abban, hogy az ismétlés lehet erős, friss hatású a kortárs zeneművészetben. Strasse című darabom első perceiben például a zongorista mindvégig egy olyan szövetet játszik, amiben ugyanazok a hangok, motívumok, ritmusképletek ismétlődnek folyamatosan, de egyszer sem ugyanúgy.

58842258_826472677733171_1344904090311720960_n-160911.jpg

Gelléri András (Fotó/Forrás: Draskovics Ádám)

Milton Babbit hírhedt mondata volt: „Who cares if you listen?” Ezzel azt fejezte ki, hogy a kortárs zeneszerzőt nem az érdekli, ha értik vagy hallgatják a darabját. Hogyan viszonyulsz ehhez?

Én embereknek, mégpedig ma élő embereknek írok. Fontos, hogy a gondolataim követhető formában legyenek tálalva. Szerintem a „laikusok” – kénytelen vagyok ezt a szót használni, pedig nem kedvelem – ugyanúgy érzik a minőséget.

Sőt, lehet olyan is, hogy egy nyitott fülű laikus könnyebben befogad új, meglepő zenei világokat, mint akár egy klasszikusan magasan képzett valaki.

Nekem, mint zeneszerzőnek, jó darabokat kell írnom, eredeti műveket, amik átütőek, elgondolkodtatóak és újszerű, izgalmas hangzásélményt adnak a hallgatónak. Az a cél, hogy bármilyen nyitott fülű hallgatóhoz eljusson a zene, legyen az laikus vagy szakmabeli.

Ha nyilvánvalóan megbukna egy műved, újraírnád?

Ha nagyon rossz fogadtatása lenne? Az az igazság, hogy kicsit örülnék is, ha előfordulna ilyen, mert az azt jelentené, hogy az emberek őszintén kimutatták a véleményüket.

Sok koncerten azonban legtöbbször minden darabnak egyformán tapsolnak. Pedig a legnagyobb dicséret is az egyszerű koncertlátogatóktól érkezik, amikor egy koncert után személyesen megosztják velem, nagy hatást tett rájuk a zeném és következő előadásokra is eljönnek. Szerencsére gyakran előfordul az ilyesmi.

Egyébként javítgatós típus vagyok: a próbák során és minden előadás után változtatok kis dolgokon a darabjaimban. Ahogyan magammal szemben is kritikus vagyok, meghallgatok minden kívülről jövő kritikát is. Ha nyilvánvalóan rossz egy darab, akkor kidobom. Az újraírás felesleges időpocsékolás lenne, írok inkább egy jó darabot!

Kontrabasszus-klarinétra írtad Burst of Evidence című darabodat, amit én is hallottam. Ebben a műben szokatlan módon, rendkívül ritmikusan kell játszani a hangszeren, az előadótól megköveteli, hogy a teljesítőképessége határait feszegesse…

Valóban sokszor nagy energiabefektetést követelnek a darabjaim az előadóktól, ahogyan én is nagy energiát fektetek a megírásukba. Burst of Evidence című darabom megalkotása egy, az előadóval közös zenei felfedezés volt, hiszen akkor mindkettőnk számára új volt a hangszer és az abból kicsalható, lenyűgöző hangzások is, többek között azok az ősi, ritmikus, szinte rituális hatású gesztusok, amiről itt korábban beszélgettünk!

Nagyon fontos számomra az, hogy amikor az előadókkal dolgozunk, meglegyen egymás felé a kölcsönös bizalom. Hogy higgyünk benne: a zene megéri az erőfeszítést. Segít, hogy határozott elképzeléseim vannak róla, mit szeretnék hallani, a zenészek érzik rajtam is az elköteleződést. Ha van rá lehetőség, sokat próbálunk. Célom, hogy a próbák közvetlen hangulatban teljenek és személyes élmény legyen minden előadó számára a darab, vállalják fel a saját interpretációjukat. Akkor is, ha világsztárok, mint például a Boulanger Trio, akikkel csak 1-2 próba és a koncert erejéig dolgozhatunk egymással, de akkor is, ha a szintén kiváló zenészbarátaimmal elmélyülten próbálunk a Zeneakadémián. Itt megjegyezném, nagyon hálás vagyok, hogy jelenleg itthon is olyan hihetetlenül magas színvonalat képviselő előadókkal dolgozhatok a közeljövőben is, mint például a Strasse hazai bemutatóját adó Trio Y! Fantasztikus érzés, ha az ember egy olyan előadáshoz mehet ki meghajolni, ahol tényleg megszületett az a hangzásvilág, amit elképzelt!

Yann Robin mondta nekem ezen a nyáron, Semmeringben: az egyik legfontosabb számára a zeneszerzésben, hogy a barátaival zenéljen az ember. Nekem is ez a célom. Csináljunk zenét barátokkal!

Mit veszel még figyelembe komponálás közben?

Egyre fontosabb nekem az, hogy amit írok, ne csak elképzeljem, de ki is kipróbáljam az adott hangszeren, legyen vele fizikai kapcsolatom.

Most épp egy szóló gitárdarabot komponálok Nadav Lev New York-i gitárművésznek, így most van nálam egy klasszikus gitár. Ennek több előnye is van: amatőrségemből fakadóan akár új hangzásokat, technikákat is megtalálhatok a hangszeren. Természetesen sok olyan mozgásformát írok, amit én csak elképzelni tudok, de azt például meg tudom nézni, kézre áll-e az adott futam. Ez később az előadó segítségére lesz, hiszen hangszerszerű anyagot kap kézhez.

Hogyan és mikor komponálsz?

Kora reggel általában pár perc jógával kezdem a napot, aztán egy kiadós reggeli után leülök írni vagy gyakorolni és egész délelőtt dolgozom. Délután van időm más típusú munkáimra, tanítani, olvasni, sportolni. Este, amikor már nem olyan friss az ember feje, de impulzív és inspiratív, még lejegyzek ötleteket, aztán alszom rájuk egyet és másnap reggel újra tiszta lappal kezdek.

Mennyit komponálsz?

Egy nap három-négy órát. Nem írok sok darabot, de azokat nagy igénnyel. Extrém eset volt, de Strasse című darabom majdnem egy teljes évig készült.

Az improvizáció milyen szerepet tölt be az alkotói folyamatban?

Improvizáció nélkül nincsenek zenei ötletek, viszont nekem teljesen külön kell választani, mikor szerzek zenét, mikor improvizálok. A zeneszerzésben inkább az alkotói folyamat elején fontos az improvizáció, utána a világos koncepció kialakítása, a tudatos szerkesztés sokkal fontosabb.

Ha pedig improvizálok, szeretek 20-30 perces, nagy érzelmi és szerkezeti ívet bejáró folyamatot játszani. Szerencsére erre volt lehetőség a Vukán György által alapított Creative Art versenyen is.

Azt a felvételt, amit én hallottam tőled (nem a versenyről, hanem egy korábbit), én kész darabnak is elfogadnám…

Ez is a cél! Ha improvizálok, akkor is egy teljes darabot építek fel.

Kortárs zeneszerzőként a szakmában talán könnyebben, de a szélesebb nyilvánosság előtt pokoli nehéz nevet szerezni.

Már a szakmában sem könnyű, folyamatosan tenni kell ezért. Igyekszem zeneszerző mesterkurzusokra, nemzetközi újzenei fesztiválokra járni, benne lenni az európai vérkeringésben, eszmét cserélni az elismert nagymesterekkel, a kortársaimmal, meghallgatni egymást, miket csinálunk. Természetesen az is fontos, hogy a kortárs zenére szakosodott nemzetközi előadókkal, együttesekkel is folyamatosan tartsa az ember a kapcsolatot. Jelenleg a versenyeredményeim is hoznak még számomra felkéréseket, de a későbbiekben ezek nélkül is boldogulnom kell. Ebben az időszakban az is fontos, hogy az Alban Berg Alapítványhoz hasonló mentorokat találjon az ember.

A szélesebb nyilvánosság más, külső tényezőkkel is összefügg, mint a megfelelő marketing, online megjelenés. Többször szólalt meg darabom teltházas eseményen: legutóbb itthon, a 2020-as Átlátszó Hang Fesztivál „Next Generation” című kortárs zenei koncertjén a közönség nem fért be a terembe! Nagyon fontos, hogy az emberek értesüljenek a koncertekről!

Mivel foglalkoznál még szívesen a zeneszerzésen túl?

Jelenleg is tanítok zeneszerzést, később szívesen folytatnám ezt egy zeneakadémián, itthon vagy Nyugat-Európában. Ellenponttal kezdeném, ez az a terület, amiről úgy gondolom, elméleti és gyakorlati szinten is mély tudással rendelkezem.

A közeljövőben szeretnék nyitni zeneszerzőként más művészeti ágakkal való együttműködés felé, jelenleg elsősorban a kortárs képzőművészet, grafika érdekel. Bár alapvetően a tisztán hangszeres „abszolút” zene híve vagyok, a táncosokkal, filmesekkel való közös munkára is nyitott vagyok.

Vannak hobbijaim is, például a városfejlesztés, urbanisztika. Ezzel is foglalkozom kiskorom óta, hogyan lehet élhetővé tenni egy nagyvárost és annak közlekedési infrastruktúráját megszervezni. Nem zárom ki, hogy ezzel is komolyan foglalkozzak később.

Arra kértél, hogy olyan helyen találkozzunk, ahol nem nagyon szól zene. Zavar, hogy ma bárhol, bármikor bármilyen zene elérhető?

Az én elveim szerint nagyon fontos az információhoz való hozzáférés. Szerintem nem baj az, hogy ma minden egy kattintással elérhető, így mindenfajta zene is. Ez egy olyan tény a korunkban, amit minden ma élő alkotónak vállalni kell.

Persze ez azt is magával vonja, hogy az emberek mindig azonnali hatásokat akarnak, kevesebb türelmük és nehezebb dolguk van, hogy megtalálják, mi az értékes, maradandó a művészetben. Én olyan koncertdarabokat igyekszem komponálni, ami – remélhetőleg – teljesen leköti a hallgató figyelmét, ad valami újat első és sokadik hallgatásra is.

A háttérzene fogalma azért furcsa számomra, mert ösztönösen arra is ugyanúgy odafigyelek, nehéz kizárnom olyankor, ha valami teljesen mással foglalkozom. Ha nem zenét hallgatok, akkor szeretem a csendet. Ugyanez igaz arra, ha valakivel beszélgetünk.

Kevés zenét hallgatsz?

Elég keveset. Amikor hallgatok, akkor viszont igyekszem megtalálni a megfelelő időt, hogy száz százalékig belehelyezkedhessek.

Milyen nem klasszikus zenei hatások érnek?

Tizenéves koromban a metal zene mellett erősen hatott rám a free jazz is. Például Keith Jarrett vagy Brad Mehldau improvizált zongora szólókoncertjei. De hatott rám a közel-keleti népzene is: 2017-ben rezidens zeneszerző voltam a Zeneakadémia egy izraeli kamaraprojektjében, majd később ösztöndíjjal tanultam is Jeruzsálemben, ahol sokat tanultam például az arab skálákról, a „makámokról” – egészen különleges skálák, melyekben a standard európai hangolástól eltérő hangmagasságokat (negyedhangokat) is találunk.

Bécsben pedig azt mondták nekem, hogy magyar népzenei hatások nyomait is felfedezték a darabomban.

Erre is törekedni kell egy mai zeneszerzőnek: befogadni, integrálni azt a rengeteg zenei élményt, ami a modern embert éri?

Mindig törekedni kell arra, hogy informált legyen az ember, nyitott az újra, hogy meghallgassa a bemutatókat, akár itthon, akár külföldön. Sokkal nehezebb és fontosabb viszont a saját, szűkebb ösvényt megtalálni, megtartani és végigjárni rajta. Nekem ez a célom.

A Strasse című darabban ott van az én utam is, a fiatal zeneszerzőé, ahogyan elképzeli az egész életútját. Minden darabomban kinyitok egy új ajtót az előzőhöz képest, de meg is tartok mindig a korábbi anyagaimból valamit, amit frissnek, értékesnek, eredetinek érzek. Megvan így a műveimben egy folytonosság, ami mögött mindvégig ugyanaz az ember áll. Megvan ugyanakkor a folyamatos épülés, megújulás is.

Névjegy

1993-ban született Budapesten. A Bartók konziban tanult, 2014 óta a Zeneakadémia zeneszerzés szakos hallgatója. Művei olyan koncerttermekben szólalnak meg, mint a hamburgi Elbphilharmonie, a bécsi Konzerthaus, Mozarthaus és Ehrbarsaal, a portói Casa da Música, az izraeli Elma Hall, a göteborgi Konzerthus, a hágai Zuiderstrandtheater, a stuttgarti Magyar Kulturális Intézet, a FUGA Budapest Center of Architecture, a Zeneakadémia több koncertterme és az MTA Zenetudományi Intézete.

Gelléri András közelgő bemutatói 2020-ban

  • március 26. Budapest, Régi Zeneakadémia Kamaraterme, Csalog Gábor tanítványai
  • május 2. Budapest, FUGA, Trio Y kamaraestje
  • május 7., Berlin, Maison de France, „Boulangerie” Boulanger Trio
  • május 8. Hamburg, Elbphilharmonie,  „Boulangerie” Boulanger Trio

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Megtalálni az emberit – három fiatal karmester a Magyar Állami Operaházban

Három olyan fiatal karmestert szólítunk meg, akikben egy dolog biztosan közös, az OPERA művészeti vezetése látja bennük a tehetséget, a lehetőséget, ezért kellően komoly feladatokat is rájuk bíz.
Színház

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Jazz/World

Ajtai Péter: „Édesanyám kinyitotta a telefonkönyvet, és másnap már mentem bőgőórára”

Improvizációesztétikából doktorált, tanult klasszikus zenét, hagyományos jazzt, ma már legfőképpen free jazzt vagy szabad improvizációs zenét játszik. Tanít, számos zenekarban muzsikál, egy százhúsz éves bőgőt nyüstöl. Ajtai Péter bőgőssel beszélgettünk.
Színház

Hatott az összefogás: 80 milliós támogatást ad a minisztérium Gobbi Hilda nyaralójának helyreállítására

Alkotóházként újul meg Gobbi Hilda visegrádi villája, a Kulturális és Innovációs Minisztérium döntése alapján 80 millió forintos támogatásban részesül az épületet tulajdonló alapítvány.
Vizuál

Magyar filmesek Orbán Viktornak: „A független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya”

„A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával, méltatlan feltételek között” – olvasható a nyílt levélben.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Újabb világsztár tart kurzust fiatal magyar tehetségeknek a Concerto Mesteriskola keretében

Február 11-én a klasszikus zenei élet egyik kiválósága, Pierre-Laurent Aimard a zeneszerető közönség számára is ingyenesen látogatható mesterkurzust tart a Concerto Mesteriskola keretében kiemelkedően tehetséges magyar zongoraművész-növendékek számára.
Klasszikus ajánló

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Klasszikus kritika

Egy kézfogás múlt és jövő között

Snétberger Ferenc és Tehetség Programjának négy növendéke adott koncertet január 26-án a berlini Collegium Hungaricumban az auschwitzi haláltábor felszabadításának nyolcvanadik évfordulója alkalmából, a holokauszt szinti és roma áldozataira emlékezve.
Klasszikus ajánló

Cseh ínyencségeket tálal februári műsorán a Budapesti Fesztiválzenekar

Közép-Európa gazdag zenei öröksége áll a Budapesti Fesztiválzenekar közelgő hangversenyének középpontjában, amelynek február 15-én, 16-án és 17-én a Müpa ad otthont. Az esemény három kiemelkedő cseh zeneszerző műveit mutatja be.
Klasszikus ajánló

Hangot a télnek – február 22-én rendezik meg a Kórusok Téli Éjszakáját

A már hagyománnyá vált eseménynek a Magyar Zene Háza az otthont, amelyet az ország minden tájáról érkező énekkarok töltenek meg. Az egynapos minifesztivál idén nyolcadik alkalommal megrendezett téli kiadását is a Csíkszerda kórus önkéntesei szervezik.