Megkönnyebbülve fordul be egy hűvös kapualjba, ahonnan végre kongóan üres terembe jut, amelyben egy hajlongó, ősz szakállú aggastyán felvilágosítja, hogy ő Mihalovics Ödön, és éppen a Magyar Királyi Opera egyik „Eliana” előadását vezényli.

Robinson Krausznak akkor is hasonló élményben lett volna része, ha térben és időben kicsit távolabb, a Művészetek Palotájánál ér partot 2008. április 21-én, és a Debreceni Filharmonikus Zenekar hangversenyére téved be véletlenül. A koncert a jelek szerint elsikkadt valahogyan a műsornaptárban, olyan meglepően gyér érdeklődést keltve csak, hogy jószerével még az is kérdéses volt, vajon a színpadon, vagy a nézőtéren ülnek-e többen. Pedig az ország egyik legnagyobb városának zenekara érdekes programmal érkezett, amelyben Kocsár Miklós és Weiner Leó kompozícióit cseh mesterek, Smetana és Janácek művei keretezték.

Az első néhány percben úgy tűnt, hogy az együttes testes, tömör, mégis átlátszó, hideg színek fényében pompázó hangzása és Kocsár Balázs lendületes, alapos technikai képzettségről és gyakorlottságról tanúskodó mozdulatai tökéletes egységben építik fel az este folyamán a koncertteremben ritkán hallható kompozíciókat. A kifogástalanul könnyed zenei élmény illúziója azonban hamar elszállt. A hiányérzet első szúrásait a vonóskar okozta, különösen a második hegedű szólama, amelynek zötyögve lassuló futamai kissé vérszegénynek mutatkoztak a fúvósok erejéhez képest. Mivel a hagzásnak ez a sajátos aránytalansága csak tuttikban volt észlelhető, nehezen lehetett volna pusztán a terem akusztikai beállításának számlájára írni a problémát. Sokkal inkább az a lomha nehézkesség okozta, ami a határozott pontosság harsányan egyszerű uralmából fakadt. Az interpretáció fájón nélkülözte a szépség kacérságát és szenvedélyességét, került mindent, ami kétes, mindent, ami az érzelmek hatalmával ásta volna alá a megbízható precizitás egyhangúságát.

Ennek következtében Smetana Az eladott menyasszony című operájának nyitánya és három vidékiesen egészséges cseh tánca egykedvű derűvel szólalt meg, a hangsúlyok mindig pontosan érkező, a ringó magakelletés hanyagul kiszámított vonzásával mit sem törődő dördüléseivel kísérve. A fokozások kizárólag a hangerő növekedésében nyilvánultak meg, lemondva a feszültség megteremtésének és fenntartásának, a fékezhetetlen energiák kirobbanásának vagy éppen a szorongás ellágyuló feloldódásának élményéről. Mindez Kocsár Miklós Szimfonikus balladájának is sajátos, bár az eredetileg Vántus István témájára készült kompozíció keleties és sötét színeihez érdekesen illeszkedő, kíméletlen jelleget kölcsönzött.

Weiner Leó fiatalkori f-moll szerenádjának (op. 3) ugyanakkor nem tett jót a fantázia világát csak távolról érintő előadásmód. A mű azt a benyomást keltette, mintha a verbunkos elemeiből építkező tizenkilencedik századi magyar műzene Bartók és Kodály nyomán sokat kárhoztatott, a városias felületesség és az egészségtelen cikornyásság vádja alatt roskadozó vonásainak kerülendő mivolta olyan mélyen beivódott volna a magyar zenekultúrába az elmúlt száz évben, hogy a zenészek már azt is elfeljetették, hogyan kell az ilyesmit eljátszani. Az előadásból a lassú tétel szépen rajzolt szólóállásai ellenére hiányzott a telivér áradás, a kackiás ruganyosság és a füstösen búbánatos kávéházi magyarság friss vidék-illúziójának minden szeszélyes túlzása. A kompozíció, amely az Európa számára egzotikusnak számító magyar karakter szimfonikus megjelenítésében Brahms magyaros ihletésű műveivel rokon, sápadtan adta át a helyét a műsor zárószámának, Janácek Taras Bulba-rapszódiájának. A kozák harcos véres történetének drámai íve azonban a motívumok kimért egymás mellé illesztése következtében megtört, a szerkezet szétesett, és az áldozat megváltó hatalmának sugárzása csak a végkifeljet váratlansága fölött érzett meglepetés tompító hatásán keresztül érkezett el a közönséghez, béketűrően engedve, hogy Robinson Krausz kipihenje a menekülés fáradalmait.

(2008. április 21. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Debreceni Filharmonikus Zenekar koncertje; Smetana: Az eladott menyasszony - nyitány és három tánc; Kocsár Miklós: Szimfonikus ballada; Weiner: f-moll szerenád, op. 3; Janácek: Taras Bulba; vez.: Kocsár Balázs; Magyar Szimfonikus Körkép)