Klasszikus

Rolla János az életéről mesél a Fidelio Klasszikban

2019.10.11. 12:25
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása október 12-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú hallható Fila Balázsal, Hámori Mátéval és Rolla Jánossal.

A király beszéde című filmet 2010-ben mutatták be Thomas Hooper rendezésében. A történelmi filmdráma tizenkét Oscar-jelölésből négyet tudott díjra váltani. A Colin Firth és Geoffrey Rush főszereplésével életre keltett történelmi dráma a József Attila Színház Film-évadának első bérletes premierje, mely Lionel Logue és York hercegének barátságát meséli el Mucsi Zoltán és Fila Balázs főszereplésével, Hargitai Iván rendezésében.

A színpadi adaptáció nem csupán a két férfi barátságát vázolja: képet ad az 1930-as évek hangulatáról, a politikai elit és a királyi család viszonyáról. 

Az október 11-től látható előadásról Fila Balázs színművésszel beszélgetünk.

FilaBalazs-114658.jpg

Fila Balázs (Fotó/Forrás: József Attila Színház)

Az Óbudai Danubia Zenekar eddig is gyakran meglepte közönségét repertoárja sokszínűségével, egyedi hangvételű koncertjeivel. Ezt szeretné a következő időszakban még inkább képviselni a zenekar és művészeti vezetője, Hámori Máté karmester.

A 2019/20-as évadban különleges helyszíneken találkozhatunk az ÓDZ-vel: például idősotthonokban, templomokban, iskolákban és a legkülönbözőbb szabadtéri helyszíneken.

De nemcsak a helyszín lesz változatos, hanem a zenei választék is, amelyben Ravel, Brahms vagy Strauss művei éppen úgy megszólalnak a Zeneakadémián, mint Verdié a Budapest Music Centerben, vagy számos ismert zenerészlet a Kalandra fül! című ifjúsági bérletsorozat előadásain.

A 6–12 éves korosztály izgalmas kirándulásra készülhet Hámori Máté segítségével a karmesterek világában, és megismerkedhet közelebbről az ütős hangszerekkel.

A következő hónapokban felcsendülnek majd Csajkovszkij, Mozart és Usztvolszkaja zenéi is, a vendégművészek között pedig Dong Hyek Lim zongoraművész, valamint Vajda Gergely és Halász Péter karmesterek is ott lesznek a zenekarral. Hámori Máté karmestert, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetőjét arról is kérdezzük, mit szeretnének leginkább átadni a fiatalabb korosztálynak; a portrésorozat hogyan és mikor indult, milyen célkitűzéssel; a felkért vendégművészek hogyan kapcsolódnak a zenekar életéhez, és mit kell tudni a Mesterműhely sorozatról?

odz_2018_sajtotajekoztato-1192-153053.jpg

Az Óbudai Danubia Zenekar és Hámori Máté (Fotó/Forrás: Óbudai Danubia Zenekar)

Rolla János 1969-ben szerzett diplomát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol a világszerte ismert Kovács Dénes tanítványa volt. A világ koncerttermeiben elsősorban kamaramuzsikusként vált híressé. Élete során számos kitüntetésben részesült itthon és külföldön egyaránt. A magyar zenei kultúra hazai és külföldi megismertetésében szerzett érdemei elismeréseként 1981-ben megkapta az Érdemes Művész kitüntető címet, 1985-ben pedig a Kossuth-díjat. A francia kormány 1991-ben a művészetek kategóriában a Becsületrend Lovagja címmel, 1994-ben Göncz Árpád a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki. 1979-től volt a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetője, 2009-től két éven át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kamarazene Tanszékét vezette.

IMG_2486-200848.jpg

Rolla János (Fotó/Forrás: Pannonhalmi Főapátság)

Kétrészes interjúnkban a szeptember 30-án 75. életévét betöltő művésszel beszélgetünk pályája indulásáról, első koncertélményéről, a Liszt Ferenc Kamarazenekar első mérföldköveiről, a mai ember zenéhez fűződő viszonyáról, Mozart és Bach szerethetőségéről és azon díjak jelentőségéről, amelyeket élete során kapott.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2019. október 13-án, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

 

Fejléckép: Rolla János a Pannonhalmi Főpátság Szent Márton-díjával (Fotó: Pannonhalmi Főapátság)

„Felemelő érzés együtt játszani a gyerekekkel” - Interjú Rolla Jánossal

Kapcsolódó

„Felemelő érzés együtt játszani a gyerekekkel” - Interjú Rolla Jánossal

A Partitúra legújabb adása Pannonhalmára kalauzol el. Rolla János Kossuth-díjas hegedűművészt ezer szál köti az apátsághoz, az atyák barátságáról, az apátsági pincészet borairól, a templomi koncertekről és a zeneakadémiai életről is beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Vizuál

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Klasszikus

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Jazz/World

Világsztárok a Balaton-felvidéken: jön a Paloznaki Jazzpiknik 

Lukas Graham, Judith Glory Hill, Zaz, Mario Biondi, Lehmanns Brothers, a Kennedy Administration, az Earth, Wind & Fire Experience, valamint a Deladap is Magyarországra látogat július végén.
Klasszikus

Német első, magyar második helyezés született a debreceni Kodály Versenyen

Hét fiatal rézfúvós került a július 5-13. között Debrecenben megrendezett 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny döntőjébe. A zsűri döntésének értelmében a legjobb magyar versenyző Vanyó Karsa lett, aki a második helyet szerezte meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Variációk kamarazenére: klasszikus zene testközelből

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Variációk kamarazenére sorozata 2025-2026-ban is a klasszikus formációk és az egyedi összeállítások széles választékát kínálja. A programsorozatban a zeneirodalom legnagyobb művei éppúgy helyet kapnak, mint a különlegességek és ritkaságok.
Klasszikus ajánló

Kurtág György és Maxim Vengerov lesz a 10. Fesztivál Akadémia Budapest kiemelt művésze

Családi programokkal, világsztárokkal, tematikus napokkal teremt pezsgő fesztiváléletet a főváros emblematikus helyszínein a FAB-Summerfest július 18–28. között.
Klasszikus hír

Időtlen dallamok – kortalan élmények a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon

Kilenc napnyi zenei elmélyülés, találkozás és lelki feltöltődés után július 13-án, vasárnap este ünnepélyesen véget ért a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely idén Johann Sebastian Bach gazdag öröksége köré építette tematikáját.
Klasszikus ajánló

Zenei világesemény a rádióban: itthon is meghallgathatjuk a BBC Proms nyitókoncertjét

A klasszikus zene rajongóinak kihagyhatatlan koncertélményt kínál július 18-án, pénteken este 19:35-től a Bartók Rádió: élőben kapcsolják a londoni Royal Albert Hallt, ahol kezdetét veszi a BBC Proms – a világ egyik legrangosabb és legizgalmasabb nyári komolyzenei fesztiválja.
Klasszikus ajánló

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.