Klasszikus

Rolla Jánosra emlékeznek az Óbudai Társaskörben

2024.09.19. 16:15
Ajánlom
Kelemen Barnabás és Perényi Miklós lép színpadra az Anima Musicae Kamarazenekar szólistájaként, de Jávori Ferenc Fegya is közreműködik a Rolla János 80 című emlékkoncerten az Óbudai Társaskörben, szeptember 30-án.

A korszakos, Kossuth-díjas hegedűművészre, a tavaly elhunyt Rolla Jánosra emlékeznek az Óbudai Társaskörben a hazai zenei élet meghatározó egyéniségei. Olyan művészek, akiket személyes kapcsolat fűzött a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének egykori oktatójához, tanszékvezetőjéhez. A szeptember 30-i koncerten közreműködik Jávori Ferenc Fegya zeneszerző, zongorista, Gazda Bence hegedűművész és Tomasz Máté csellóművész, Kelemen Barnabás hegedűművész és Perényi Miklós csellóművész pedig szólistaként lép színpadra az Anima Musicae Kamarazenekarral. 

Ő volt az elsődleges ösztönző erő, ami, illetve aki miatt csak és kizárólag hegedülni szerettem volna, amióta elkezdtem beszélni.

A 20. század második felének s a 21. századelőnek megkerülhetetlen előadóművésze volt. Felnövő s kibontakozó generációk sorának meghatározó inspirációja” – nyilatkozta Kelemen Barnabás Rolla Jánosra emlékezve 2023-ban. 

Az Anima Musicae alapító-művészeti vezetője, G. Horváth László így fogalmaz: „Rolla Jánosnak köszönhető, hogy választott utam a kamarazenekaros formáció lett – a vele való találkozásom döntött, a személyisége, egyénisége meghatározta a zenei létformámat.”  

Rolla János több mint ötven évig a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertmestere, 1979-től visszavonulásáig művészeti vezetője volt. Kamarazenészként is nemzetközi hírnevet szerzett, olyan muzsikusokkal játszott együtt, mint Isaac Stern, Msztyiszlav Rosztropovics, Maurice André, Jean-Pierre Rampal vagy Helmuth Rilling. 2008-tól haláláig tanított a Zeneakadémián. Munkásságáért 1981-ben Érdemes Művész elismerést, 1985-ben Kossuth-díjat, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, 2011-ben Hazám-díjat, 2015-ben pedig Weiner Leó-díjat vehetett át. 1991-ben a Francia Köztársaság becsületrenddel tüntette ki.  

Rolla János idén lett volna nyolcvanéves. A tiszteletére szervezett koncerten Bánó András személyes emlékezése is elhangzik, az est házigazdája Mácsai János lesz. Vass Lajos, az Óbudai Társaskör igazgatója a koncertet szomorú kötelességként aposztrofálta és hozzátette:

Rollának a Társaskör volt az egyik otthona, ezt a tényt az intézmény őrizni fogja, csakúgy, mint ennek a kivételes művésznek az emlékét.

2025-ben emléktáblát tervez avatni az Óbudai Társaskör Rolla János emlékére.

A koncertről további információ itt érhető el. >>>

Fejléckép: Rolla János (fotó/forrás: Éder Vera / Óbudai Társaskör)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Klasszikus ajánló

Leonidasz Kavakosz lép fel a Cziffra Fesztiválon

Igazi szenzáció, hogy tíz év után újra hazánkban koncertezik Leonidasz Kavakosz: május 25-én a Cziffra Fesztivál keretében a muzsikus Enrico Pacéval ad koncertet.
Klasszikus hír

Ismét a Világom Alapítvány támogatására buzdítanak a zeneakadémisták

Az idei évben is folytatódik a Diplomázók a Világom Alapítványért című kezdeményezés, amelynek során a Zeneakadémia végzősei arra kérik diplomakoncertjeik közönségét, hogy egy koncertjegy árával támogassák az alapítványt.
Klasszikus ajánló

Jótékonysági hangversenyre készül a Budapesti Vonósok

A zenekar folytatja többéves jótékonysági koncertsorozatát: április 19-i barokk estjükön a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Általános Iskola és Gimnázium részére gyűjtenek támogatást.
Klasszikus ajánló

Mediterrán ünnep – varázslatos tájakra hív a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje

A MÁV Szimfonikus Zenekar április 17-i hangversenye a mediterrán világba kalauzolja el a közönséget, Farkas Róbert, a zenekar vezető karmestere vezényletével és Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével.