Szabó Dénes (ének-zenetanár, karnagy)

Garamvölgyi Zsolt talán nem találkozott még Kodály elméleti írásaival. Talán nem hallotta még Platon híres megállapítását: „jó zene – jó államvezetés.” Talán nem részesült semmilyen értékes zenei képzésben. Szerencsétlen ember, aki úgy nevelkedik, hogy csak a gyorsan múlóval, a populárissal találkozik. Bartók azt mondta: „csak tiszta forrásból”. Mi a tiszta forrás? Ő és Kodály is rámutatott: olyan értékek, amelyek kiállták az idő próbáját – és ezek egyik napról a másikra nem alakulnak ki. Természetesen a könnyűzenében is születhetnek maradandó értékek, de hogy melyek ezek, azt majd az utókor dönti el. A gregorián zenének vagy a népdaloknak például nagyon sok „vizsgát kellett letenniük” s az idők során kikristályosodtak, mint a gyémánt szerkezete A valódi műalkotások koruktól függetlenül képesek eljuttatni az embert a katarzisig, akár Palestrina miséiről, akár Bach Goldberg-variációiról, akár a Trisztán és Izoldáról, akár Bartók III. zongoraversenyéről van szó.

A fiatalok persze érdeklődnek a populáris zene iránt, már csak azért is, hogy ne nézzék ki őket a „klubból”. De akár akarják, akár nem, a könnyűzenébe úgyis folyton „belebotlanak” az utcán, az áruházakban, a buszon, a rádióadók kilencven százalékán – miért kellene ezt még külön tanítani is? Nem egy tanítványom volt egyébként, aki könnyűzenét játszott. Társai csodálták – klasszikus képzettségének köszönhető – tudása miatt, amit jól tudott hasznosítani a populáris zenében is. Innen oda tehát van átjárás – de a könnyűzenéből a klasszikus zenébe nincs. Ami a legfontosabb: a gyerekeknek értékeket kell mutatni, és megadni számukra az igényes választás lehetőségét. Az oktatásügy, a felnőttek felelősséggel tartoznak az ifjúságért. Tizennyolc éves koruk után a fiatalok már úgyis maguk döntenek, de a társadalomnak addig is az a dolga, hogy „vitamindús táplálékot” nyújtson nekik. És ebben nincs pardon.

Dr. Szapu Magda (etnográfus, A zűrkorszak gyermekei c. könyv szerzője)

E kezdeményezésre reagálva tapasztalataimról, terepmunkám eredményéről tudok itt beszámolni. 1997-2000 között szóban és írásban mértem fel Kaposvár hét középiskolájának (gimnáziumok, szakközépiskolák) félezer – 17-18 éves – diákját azzal a céllal, hogy a zene csoportképző hatását vizsgáljam. A fiatalok által választott, hallgatott, kedvelt zenei stílusirányzatoknak meghatározó, domináns szerepe van az ifjúsági csoportstruktúrák és csoportkultúrák kialakulásában, az életmódban és életstílusban, a fogyasztásban, a szabadidő eltöltésében, az öltözködésben, a viselkedésben, egyáltalán a fiatalok gondolkodásában, szemléletében. Mindezt megerősítette a Kárpát-medencére kiterjesztett 2001-2002. évi kutatás, amely már a 15-25 éves fiatalokat mérte fel.

A reprezentatív kaposvári felmérésből kiderült, hogy a megkérdezett diákok 100 %-a hallgat zenét. A felsorolt tizenöt zenei irányzatból csupán 4 % kedvel minden zenei stílusirányzatot. Legtöbben technot, rock- és diszkózenét hallgatnak (44, 43 ill. 37 %), de népszerű az alternatív zene (20 %) és a funky is (20 %). Tizedük hallgat rappet és jazzt (11 és 10 %), 7 %-uk hardcore-t és punkot, 6 %-uk reggie-t. Az oi zene kedvelői (a szkinhed fiatalok) megtagadták a válaszadást.

Érdekelt bennünket a klasszikus zene, a népdal és a nóta kedveltségi foka. Az előbbire a megkérdezettek 25 %-a igennel válaszolt. Ám a későbbi interjúk világossá tették, pontatlan volt a kérdésfeltevés, hiszen a diákok itt a klasszikus rockra és a klasszikus popra gondoltak. A népdalt 4 %-uk, a nótákat 2 %-uk jelölte meg. A népdalok alacsony hallgatottságát a fiatalok azzal indokolták, hogy az általános iskolában kötelezően oktatott, hallgatott népdalokat – a pedagógusnak vagy módszerének köszönhetően – objektív vagy szubjektív okok miatt nem sikerült megszerettetni. A tapasztalat azt mutatja, hogy a fiatalok zenei ízlését elsősorban a közvetlen környezet és a média alakítja, de kimutatható a baráti kör és a partner hatása is. Alig kimutatható az iskola és a pedagógus hatása. A leggyakrabban hallgatott zene a középiskolások körében a rock és a metál (25 %), a diszkó (21 %) és a techno (20%). Ez utóbbiak tábora pedig egyre nő. Mindez – miként az elején jeleztem – nem csak a zene szeretetét, de annál sokkal többet jelent. A zene – szövegével – üzenetet közvetít. Lázad, olykor uszít (pl. az oi-zene), máskor azt sugallja, „csak a mának élj!”.

Célunk csak az lehet, hogy minél szélesebb látókörű, más eszmék és irányzatok felé is nyitott, toleráns embereket neveljünk. Nyilván csak olyan eszmeiséget, filozófiát kívánatos tanítani, amely nem veszélyes a társadalomra. Nem gondolom, hogy a zenei nevelésben a kizárólagosság elvének kell működnie. Lehet, hogy nagy az igény a rockzene iskolai oktatására, csak meg ne feledkezzünk arról, hogy a rock jóval több egy zenei stílusirányzatnál: filozófia és életforma is.

Lovasi András (a Kispál és a Borz együttes frontembere)

A cikket elolvasva szándékaival nagyjából igen, érveivel azonban nem értek egyet, hiszen a magyar iskolákban alapvetően nem komolyzenét tanultunk(unk), hanem folk- és klasszikus zenét. Inkább az a baj, hogy a 20. század zenei történései semmilyen módon nem jelennek meg a tananyagban. Nem hiszem, hogy az általam is kívánatosnak tartott változásokat úgy kellene hangsúlyozni, hogy műfajokról ítélkezünk sommásan, ugyanakkor a könnyűzenei kultúra tananyagba kerülésével jóval élményszerűbbé válhatna az ének-zenetanítás.