Klasszikus

„Rondo alla Mambo!” – Mi lett volna, ha Mozart Kubában születik?

2020.07.14. 09:15
Ajánlom
A Mozart y Mambo című lemez egy berlini kürtművész és egy kubai ifjúsági zenekar szerelemprojektje, amelyben a zenélés öröme köt össze két világot.

Sarah Willis, a Berlini Filharmonikusok kürtművésze úgy véli, érdekes irányt vett volna a zenetörténet, ha Mozart Salzburg helyett Havannában születik. Ha félretesszük a történelmi és szociokulturális tényezőket, beláthatjuk legalábbis, hogy a folyton tréfálkozó és mókázó zseni megtalálta volna a helyét a színes, féktelen atmoszférájú közép-amerikai országban.

A kürtművész évekkel ezelőtt utazott először Kubába, hogy mesterkurzust tartson, ahol nemcsak egy hatalmas Mozart-domborműre bukkant, hanem a salsa, a mambo és a son cubano anyaországára.

A mozarti zene könnyedsége, öröme és a kubai életérzés ekkor kapcsolódott össze számára, s a gondolatból idén nyáron album született. A Mozart y Mambo című lemezen szerepel a két Esz-dúr kürtverseny (K. 370b és K. 447), az Esz.dúr rondó (K. 371), az Egy kis éji zene mambós átirata, valamint eredeti kubai mambók.

Az albumon (Alpha Records, 2020) a Havana Lyceum Orchestra játszik José Antonio Méndez Padrón vezényletével, akiből a kürtművész szerint világhírű karmester lehetne, ha vágyna a nemzetközi karrierre. Pardón számára azonban fontosabb, hogy szülőhazájának tehetséges fiataljaival foglalkozzon. Az új kiadvány bevételeinek egy részét a havannai líceum hangszerállományának gyarapítására szánják.

(DW)

5 őrült és zseniális sztori Mozartról

Kapcsolódó

5 őrült és zseniális sztori Mozartról

Wolfgang Amadeus Mozart géniusz volt, de nem a komoly, súlyos fajtából: néha úgy nyávogott, mint egy macska, fel-alá rohangált a házban, mint egy eszelős, és mocskos leveleket írt az unokahúgának. Milyen ember volt a marcipángolyók "reklámarca"?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Színház

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Ősi rítust idéző Eötvös darab is elhangzik a MIKAMO koncertjén

A MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar legújabb programjában az emberi létezés különböző állapotait, az identitást és az érzékelést helyezi középpontba: az erre reflektáló darabokból összeállított műsorukat május 17-én a BMC-ben mutatják be.
Klasszikus ajánló

Filmzenétől balettig – amerikai zenei különlegességek hallhatók az Opera koncertjén

A Csillagok háborúja főcímzenéje, az Egy amerikai Párizsban, valamint Bernstein Candide című operettjének részletei is elhangzanak az Operaház Aranykor: Amerikai szépség című hangversenyén, május 18-án.
Klasszikus hír

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Klasszikus hír

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Klasszikus ajánló

Az amerikai zene dékánjától Spielberg zeneszerzőjéig – az Újvilágba kalauzol a Danubia Zenekar

Az amerikai klasszikus és igényes könnyűzene világába vezet el a Danubia Zenekar június 1-ji koncertje a Budapesti Kongresszusi Központban, ahol Copland 1943-as fanfárjától a jelen amerikai ihletéésű muzsikájáig utazhatunk.