Klasszikus

Rondó - énekegyüttesek vezetői válaszolnak II.

2005.08.01. 00:00
Ajánlom
Rovatunkban ezúttal énekegyüttesek vezetőit kérdeztük arról: A kórusmozgalmi eredetű hazai énekkari kultúrában mennyire találhatják meg a helyüket a nyugati típusú hazai énekegyüttesek, és mennyiben más a szakmai és közönség-elismertségük mint a hagyományos kórusoké? A második részben Mészáros Péter, Cser Ádám és Szilágyi Szilárd válaszait olvashatják.

Mészáros Péter (Arpa d’Or Énekegyüttes)

Számomra a kóruséneklés mindig is egyfajta közösségi élményt jelentett. Egyrészt mert több ember közös munkája, akarata van benne, másrészt mert ez a művészet – ahogyan talán az összes többi is – nem csak önmagában-önmagáért létezhet: az éneklés kommunikáció a hallgatóval, aki a „néma” befogadó, mi pedig a közvetítők, a „médium” vagyunk. Jóllehet a közönség – és most értsünk ezalatt laikusokat, szakmabelieket egyaránt – nem abszolút mércéje egy előadásnak, de jelenlétével vagy épp távollétével „szavaz”: elmondja véleményét, kifejezi igényeit. A fenti kérdés tehát megválaszolható az előadók és a befogadók közti viszony bemutatásával is. Mit vár a közönség, mit akar hallani? A nagy többség válasza egyszerű: amit idáig is hallott. A hagyományos hangverseny-repertoárban a szimfonikus zene dominál: „Mindegy, valami csim-bumm zenekaros zene legyen!” – fogalmazta meg elvárásait egy bölcsészhallgató ismerősöm. Ám ha már kórusról van szó, az énekeljen magyarul, és lehetőleg a zene is legyen „érthető” nyelven megfogalmazva.

Az énekegyüttesek azonban létszámuknál és hangzásuknál fogva egyáltalán nem tudnak megfelelni ezeknek az igényeknek, és itthon mindenfajta tradíció nélkül állnak. Kérdés, hogy meg kell-e, meg lehet-e honosítani ezt a műfajt… Létjogosultságunk talán épp abban áll, hogy nem valami/valaki ellen próbáljuk megfogalmazni magunkat, hanem az eddigiek kiegészítőjeként. Mit kell tehát tenni, hogy valódi, „élő” kommunikáció alakulhasson ki? Azt gondolom, úgy „kishercegesen”, lépésről-lépésre kerülhetünk csak közelebb azokhoz, akik még nem nyitottak e műfaj felé: megszólítással, a darabok, a nyelvezet megismertetésével – mindezt lehetőleg a legmagasabb szakmai színvonalon. Ehhez persze nem árt egy kis „hangosítás”, hogy a megszólítás eljuthasson a címzetthez. Ebben segíthet a tömegkommunikáció, még akkor is, ha ez a műfaj talán soha nem lesz a tömegeké. De a mostani konkrét cél mégis az, hogy minél több ember felé megtegyük a „szelídítés” első lépését…

Cser Ádám (Victoria Kamarakórus)

Sajnos Magyarországon a kóruskultúrának – tartozzon akármelyik típusba – nincsen igazi helye. Nem csoda, hogy a zenésztársadalom legnagyobb része egyszerűen nem hajlandó beülni egy kóruskoncertre, hiszen már akkor sem bírták elviselni a kórust, amikor konzis éveikben kötelező volt. Az ún. hagyományos énekkarok által hosszú éveken át gondosan összeválogatott, kb. százötven kórusműből álló repertoár iránt a magát szakmai közönségnek nevező réteg egy része elvesztette az érdeklődését. Hiába minden új próbálkozás, az „amatőr” jelző ott lebeg a fejünk felett. A hagyományos kórusok közönsége minden egyes koncerten ugyanaz, sőt, az elhangzó darabok is majdnem tökéletesen megegyeznek az előző koncert műsorával. Ráadásul a taps is éppen olyan hangos…

A Victoria Kamarakórus olyan emberekből állt össze, akik egymástól független énekkarokból jöttek, mégis fejből tudták a „repertoárt”. Új dolgokat akartunk, új kórushangzást és olyan műveket, amelyeket még sosem hallottunk. A probléma az, hogy saját tanáraink legtöbbje, akik névre szóló meghívót kaptak az elmúlt hét év közel százhúsz koncertjére, egyetlenegy koncertünket sem hallgatták meg, de azt mondják: „sokat hallottunk rólatok”… Talán ez lenne a szakmai elismertség?! Ennél sokkal fontosabb az a nehezen becsalogatott, fél-templomnyi ember, akik valóban meghallgatják, amit csinálunk és ismeretlenül is elmondják a véleményüket, sőt, az érzéseiket is. Fárasztó küzdelem a közönség gyarapítása. De azt hiszem, nem ez a legfontosabb, hanem egy új hangzáskép, a végeláthatatlan repertoár feltárása és megértése mindannak, ami az öt vonal mögött van. És ehhez elég harminc rokonlélek, akiknek mindezt átadhatjuk.

Szilágyi Szilárd (Banchieri Énekegyüttes)

Ami a kérdés első részét illeti: bár a hazai és a nyugati kóruskultúra közt látszólag számottevő az eltérés, mégsem teljesen idegen egymástól a kettő. Kodály elméleti munkáiban a hazai énekkari kultúra egyik lehetséges példájaként hivatkozott az angol kórusiskolák hagyományaira. A magyar énekkarok – ez manapság mindenképpen igaz – inkább a nyugati kóruskultúra hagyományait tartják szem előtt, mint a keletit. Ebben az értelemben tehát nem különösebben jelent gondot, hogy a tizenkét főnél kisebb létszámmal működő ún. énekegyüttesek helyet találjanak maguknak az itthoni énekkari kultúrában. A hazai énekegyüttesek többsége hangképzésben és hangzásképben egyébként is kötődik egy-egy iskolához. Ez nyugat-európai viszonylatban is jellemző, és hazai példák is igazolják a gyakorlatot.

A minél homogénebb hangzás elérésének feltétele – bár kivételek mindig akadnak –, hogy az énekegyüttesek tagjai egy iskolából kerüljenek ki, és a hangzásideáljuk is megegyezzen. Problémásabbnak mondható a reneszánsz korabeli hagyományokat felelevenítő férfi szopránok (kontratenorok) alkalmazása az énekegyüttesekben. A korábbi években még a Zeneakadémián sem volt ritka a gúnyos megjegyzés e különleges hangfaj hallatán. Magas szintű képzést e téren pedig csak Nyugat-Európában lehetett elsajátítani. Örvendetes, hogy néhány hazai énekegyüttes koncertekkel és mesterkurzusok szervezésével itthon is igyekezett népszerűsíteni ezt a fajta énektechnikát.

Ami a kérdés második részére vonatkozik, azt a következőkben tudnám összefoglalni. Mivel a hazai kóruskultúra korábban nem bővelkedett az ilyen típusú együttesekben, ezért– főként a közönség körében – mindenképpen szokatlannak tűnhet e csoportok hangzása. Ez még akkor is igaz, ha az előzőekben utaltam arra, hogy a hangzásideál sokszor kötődik egy adott iskolához, esetleg kórushoz, így végső soron rokon a nagyobb együttes megszólalásával. Ugyanakkor a kisebb csoportban való éneklés megköveteli az egyéni hang képzettségét, helyenként a szólisztikus megszólalást, és épp emiatt talán nagyobb a rangja, mint a nagy tömegben való éneklésnek. Ezzel együtt az egyéni felelősség is nagyobb, mint a nagy létszámú kórusoknál. Ha a kórus hibázik, akkor általában a kórusvezetőn verik el a port. Ha egy énekegyüttesben történik baki, ott általában jól hallható és azonnal észrevehető a felelős: nem feltétlenül a művészeti vezetőt fogják hibáztatni. Mind a szakmának, mind pedig a közönségnek nagyobbak az elvárásai egy énekegyüttes esetében. A nagyobb elvárás optimális esetben magasabb szintű munkát is eredményez. Ezt támasztja alá az is, hogy a tapasztalatok szerint a nemzetközi kórusversenyek kategóriái közül általában az énekegyüttesek versenyén születnek a legmagasabb pontszámok. Mindezek ellenére a hazai gyakorlatban még mindig nincsenek igazán értékükön kezelve ezek az énekes formációk, bár a tendenciák bíztatóak e téren.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Domingo fia írta a Virtuózok új évadának főcímzenéjét

A spanyol zeneszerző egy hollywoodi stílusú, erőteljes és nemes, klasszikus dallamot komponált a műsorhoz.
Klasszikus

„Rondo alla Mambo!” – Mi lett volna, ha Mozart Kubában születik?

A Mozart y Mambo című lemez egy berlini kürtművész és egy kubai ifjúsági zenekar szerelemprojektje, amelyben a zenélés öröme köt össze két világot.
Vizuál

Gyűjteményes kiállítás nyújt bepillantást a 20. századi magyar fotótörténetbe

A Mai Manó Ház július 14-től látogatható tárlata a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből öt kiemelkedő magyar fotográfus életművének egy-egy szeletét mutatja be öt eltérő kurátori koncepció alapján.
Klasszikus

Csáth és a 100 évvel ezelőtti Magyarország zenei világa - VIDEÓ

Egyszerre készült zeneszerzőnek, festőművésznek és orvosnak, az utókor mégis elsősorban íróként tartja számon Csáth Gézát. Most egy félórás dokumentumfilm idézi meg alakját.
Klasszikus

Ismét lesz OrgonaPont koncertsorozat és Orgonák éjszakája

Augusztusban tizenkét városban rendezi meg a Filharmónia Magyarország az OrgonaPont koncertsorozatot, augusztus 8-án pedig második alkalommal tartják meg az Orgonák éjszakáját.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus klassz a parton

Elkezdődött a Klassz a pARTon! fesztivál a Balatonnál – Itt a teljes program

Balatonfüreden indult Érdi Tamás fesztiválja, Balatonkenesén, Balatonalmádiban, Keszthelyen, Gyulakeszin folytatódik majd – a teljes programot alább találja.
Klasszikus magazin

Csáth és a 100 évvel ezelőtti Magyarország zenei világa - VIDEÓ

Egyszerre készült zeneszerzőnek, festőművésznek és orvosnak, az utókor mégis elsősorban íróként tartja számon Csáth Gézát. Most egy félórás dokumentumfilm idézi meg alakját.
Klasszikus hír

Domingo fia írta a Virtuózok új évadának főcímzenéjét

A spanyol zeneszerző egy hollywoodi stílusú, erőteljes és nemes, klasszikus dallamot komponált a műsorhoz.
Klasszikus lemezajánló

„Rondo alla Mambo!” – Mi lett volna, ha Mozart Kubában születik?

A Mozart y Mambo című lemez egy berlini kürtművész és egy kubai ifjúsági zenekar szerelemprojektje, amelyben a zenélés öröme köt össze két világot.
Klasszikus ajánló

Ismét lesz OrgonaPont koncertsorozat és Orgonák éjszakája

Augusztusban tizenkét városban rendezi meg a Filharmónia Magyarország az OrgonaPont koncertsorozatot, augusztus 8-án pedig második alkalommal tartják meg az Orgonák éjszakáját.