Klasszikus

Rondó: Új művészeti vezető az MR Szimfonikusok élén?

2011.08.13. 08:00
Ajánlom
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara zártkörű, meghívásos pályázatot hirdetett az együttes egy évig tartó zenei vezetésére. A kiírás öt résztvevőjét a jövő heti eredményhirdetés előtt pályázatuk tartalmi elemivel és a pályáztatás körülményeivel kapcsolatban szólítottuk meg.

Hamar Zsolt: Megtiszteltetésnek vettem, hogy az MR Szimfonikusok zenei vezető posztjára az én pályázatomra is igényt tartottak, ugyanakkor majd' tíz éves zenekar-építő munkásságomból adódóan lenne pár észrevételem a megküldött pályázati kiíráshoz. A rádiózenekar Magyarország egyik vezető zenei együttese, ugyanakkor túlzások nélkül megállapítható, hogy az együttes elmúlt évek során elszenvedett problémái nem múltak el nyomtalanul. Habilitációs koncertem próbaperiódusa nagyon sok, szívszorító minőségi megalkuvásra és a teljesítmény esetlegességére is rávilágított. A pályázati kiírás számomra éppen ezért szakmailag több pontban is értelmezhetetlen: amennyiben az együttest később más szerepre gyorsan szeretnék átképezni, akkor a kulturális kormányzat feltételezhetően pontosan tisztában van azzal, hogy erre a szerepre ki a legalkalmasabb, ily módon nincs értelme a versenyeztetésnek. Amennyiben azonban az MR Szimfonikusokat továbbra is a magyar klasszikus zenei élet meghatározó zenekarának kívánják megtartani, akkor viszont értelmezhetetlen a megbízás egy éves időtartama. Egy év alatt semmilyen megalapozott szakmai koncepció nem bontakoztatható ki, az ilyen megbízás maximum arra jó, hogy valakinek havi fix jövedelmet biztosítson. Mindezek alapján végül úgy döntöttem, nem adom be a pályázatom. Az MR sorsát ugyanakkor mindig is szívemen viseltem, és ezúttal is kívánok sok, szép koncertet és egy sokkal áttekinthetőbb jövőt a zenekarnak!

Kesselyák Gergely: Pályafutásom során ideáig háromszor volt szerencsém az MR Szimfonikusokkal dolgozni, és mindhárom alkalommal kölcsönösen kedves élményben volt részem, mind szakmailag, mind emberileg. Megtiszteltetésnek vettem, hogy megkerestek ezzel a pályázattal és nagyon szívesen fűzném szorosabbra ezt a kapcsolatot, de sajnos a jövő évadban már nincsen arra kapacitásom, hogy felelősen és lelkiismeretesen tudjam vállalni az ország egyik szakmailag legjelentősebb együttesének vezetését. Az átmeneti időre szóló megbízásról az a véleményem, hogy a pályázatkiírók biztos nem jó dolgukban találták ki ezt az egyéves időtartamot. A kiírást minden bizonnyal törvényi, jogi tényezők determinálták, amit sem elfogadni, sem kritizálni nem akarok. Azt ugyanakkor megjegyezném, hogy művészileg tervezni akkor lehet, ha valakinek nemcsak egy évre van elképzelése. Nagyon sok helyen, de leginkább a kultúrában tapasztalom azt, hogy hiányoznak a célok és a perspektívák. Kell, hogy legyen egy vízió, mert afelé törekedve lehet elérni céljainkat. Meglátásom szerint ez az, amiből a legnagyobb hiány van ma a hazai kulturális életben. Bár a rádiózenekar zenei vezetésére egy személyben "nem érek rá" felelősséget vállalni, szívesem felajánlom segítségemet a megválasztott művészeti vezetőnek az együttes távolabbi jövőjének megszervezésében.

Kollár Imre: Az együttes zenei vezetőjeként kiemelt fontosossággal kezelném az utánpótlás kérdését. A zenekarok életében sorsdöntő szereppel bírhat a következő generáció megkeresése és kinevelése. Ebből a szempontból nyilvánvalóan a Zeneakadémia lenne az az intézmény, amivel a lehető legszorosabbra kötném a szálakat. Érdekes felvetés volt ugyanakkor Horváth Ádám miniszteri biztos úrnak az Erkel Színházzal kapcsolatos elképzelése. Erre most csak annyit tudok mondani, hogy meg kell várni, ki lesz az opera főigazgatója, milyen elképzelései lesznek neki és nem utolsósorban az Erkel Színház felújítását és üzemeltetését illetően nem kis mennyiségű pénznek kell rendelkezésnek állnia. Ebben a történetben még túl sok a ha, viszont csak ezek ismeretében lehet elkezdeni bármilyen együttműködésen gondolkodni. Ezenkívül azt is fontosnak tartom, hogy az együttes visszakapja azt az őt megillető rangot, amit az utóbbi évek viharai egy kicsit megtépáztak. Ezt mint művészeti koncepciót is értem. Természetesen itt nem a színvonal romlásáról van szó, az MR Szimfonikusok fantasztikusan jó zenekar, egész egyszerűen változtak az évek és a körülmények, én pedig úgy érzem a rádiózenekarnak kicsit sérült a renoméja ahhoz képest, amit ők tudnak és amilyen színvonalon a mai napig játszanak. Bár a megbízás mindössze átmeneti, elindítani valamit talán elég lesz ez az egy év. Úgy gondolom egy ilyen helyzetben is hosszabb távon kell gondolkodni. Nem hiszek abban, hogy egy rövid idejű szerződés esetén nem kell a jövővel foglalkozni. A művészeti vezető gyakran 5-10 évre előre is tervez és ezt az egy évet is úgy kell majd végigdolgozni, mintha tíz éves szerződés lenne.

A pályázat másik két résztvevőjét is megkerestük: Vashegyi György nem kívánt nyilatkozni a témában, Vajda Gergely válaszát még várjuk. Amint megkapjuk, nyilvánosságra hozzuk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Vizuál

A belső gyógyulás története: az Akik maradtakkal folytatódik a Filmrendezők klubja

Április 20-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Tóth Barnabás 2019-es rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően ezúttal is mesterkurzus várja a résztvevőket. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mediterrán ünnep – varázslatos tájakra hív a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje

A MÁV Szimfonikus Zenekar április 17-i hangversenye a mediterrán világba kalauzolja el a közönséget, Farkas Róbert, a zenekar vezető karmestere vezényletével és Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével.
Klasszikus ajánló

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Klasszikus ajánló

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.
Klasszikus kritika

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Klasszikus ajánló

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.