Klasszikus

Rost Andrea és Kovács Zoltán kapta az idei Bartók-Pásztory-díjakat

2021.03.25. 17:35
Ajánlom
A kuratórium 2021-ben Rost Andrea operaénekesnek és Kovács Zoltán zeneszerző-fagottművésznek ítélte a Bartók–Pásztory-díjat, az átadóünnepséget a hagyománynak megfelelően Bartók születésnapján, de online tartották.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem minden évben Bartók Béla születésnapján, március 25-én hozza nyilvánosságra a Bartók–Pásztory-díjjal kitüntetett két művész – egy hangszeres zenész és egy komponista – nevét. Az elismerést a zongoraművész-zeneszerző özvegye, Pásztory Ditta alapította végrendeletében, és 1984 óta minden esztendőben egy-egy kimagasló tevékenységet végző magyar anyanyelvű előadó és zeneszerző kaphatja meg. Olyanoknak ítélik oda, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai zenei élet fejlődéséhez, a bartóki szellemiség megőrzéséhez. Idén a járványhelyzet miatt zárt körben, fokozott egészségvédelmi intézkedések mellett zajlott az ünnepélyes ceremónia.

A kitüntetettekről határozó kuratórium elnöke a Zeneakadémia mindenkori rektora, jelenleg Dr. Vigh Andrea, tagjai pedig az intézmény oktatói: Fekete Gyula Erkel- és Bartók–Pásztory-díjas zeneszerző, tanszékvezető egyetemi tanár, nemzetközi és tudományos rektorhelyettes, Dr. Kutnyánszky Csaba karvezető, tanszékvezető egyetemi tanár, oktatási rektorhelyettes, Onczay Csaba Kossuth-díjas gordonkaművész, professor emeritus, Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester, címzetes egyetemi tanár, Hőna Gusztáv Liszt-díjas harsonaművész, professor emeritus, valamint Dráfi Kálmán Liszt-díjas zongoraművész, egyetemi tanár.

Rost Andrea Dobos Tamás2

Rost Andrea (Fotó/Forrás: Dobos Tamás)

Rost Andreáról szóló méltatásában Medveczky Ádám így idézi fel az operaénekes zeneakadémiai felvételijét:

„megjelent egy kedves fiatal hölgy, megállt a színpadon, és kinyitott egy könyvet. Természetesen rögtön sejtettük, hogy Norina áriáját fogja énekelni, hiszen az kezdődik egy romantikus regény felolvasásával. Ahogy dalra nyitotta ajkait, elfelejtkeztünk könyvről, mindenről. Elmerültem hangjának színében, kifejezésének gazdagságában.”

Mint hozzáteszi, Rost Andrea pályafutása viharos gyorsasággal ívelt fölfelé, hiszen még növendékként debütált Gounod Júliájaként, ám sűrű foglalkoztatottsága ellenére lelkiismeretesen, felkészülten látogatta a szerepgyakorlat órákat, és nem felmondta a leckét, hanem előadta. „Szakmai tökéletesség és költészet, ezek sikerének alappillérei. A bel canto nála anyanyelvként szerepel, de koncertjein bebizonyította, hogy minden zenei stílusban képes nagyszerűt produkálni. Gyönyörűen énekel dalokat, és megigéző kedvességgel olykor operettet” – hangsúlyozza Medveczky Ádám.

kovacs_zoltan-lpr-173443.jpg

Kovács Zoltán

Kovács Zoltánról Fekete Gyula írt laudációt, amelyben rámutat: akadémiai székfoglalóját a komponista „Beszéld el nekem a múltat, s megismerem belőle a jövőt!" – ókori legenda egy XXI. századi programzenében címmel tartotta meg 2015-ben, és a választott idézet egyben hitvallása is, hiszen egész életművét áthatja e konfuciusi gondolat.

Műveinek hosszú sora a szóló művektől a kamarazenén át a versenyművekig, szimfóniákig, oratorikus kompozíciókig terjed – olvasható a méltatásban. Hangszere, a fagott természetesen több kompozíciójában is kiemelt szerepet kap. Legutóbbi művei közül kiemelkedik többek között a Missa Pannonica című oratóriuma, valamint a Három tánc és a Taorminai képek című szimfonikus alkotásai.

Fekete Gyula szerint a díjazott ars poeticája egy korábbi interjújából is kiderül, amelyben azt mondja: fagottművészként Mozarton, Puccinin, Verdin éli mindennapjait, és e komponistákhoz kötődik zeneszerzőként is.

„A veretes, klasszikus, megkérdőjelezhetetlen mesterségbeli tudást érezzük és tapasztaljuk. Azt a fajta tudást, amelyet a mi Zeneakadémiánk tradicionálisan és meggyőződéssel képvisel; azt, amit korábbi mestereinktől mi mindannyian itt tanultunk, és amit mi is próbálunk – a jelen tanáraiként – átadni a következő generációnak”

– hangsúlyozza a laudáció.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Mentorprogram indult Rolla János emlékére

Új művészekkel bővül az Óbudai Társaskör rezidenseinek köre: 2026-ban a Szigeti Quartet és Magyar Valentin zongoraművész viselheti a címet. Ugyancsak jövőre elindul a Rolla János Kamarazenei Műhely Alapítvány mentorprogramja az intézményben.
Klasszikus magazin

A mi Zeneakadémiánk – vallomások a 150 éves Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről

Iskola, koncertterem, a zene szentélye – a Zeneakadémia palotája sok-sok mindent jelent muzsikusok és hétköznapi zenebarátok számára. Az intézmény 150. születésnapja alkalmából kiváló művészeket, egykori zeneakadémistákat kértünk, akik azóta már fellépőként vagy oktatóként is visszatértek az épületbe, hogy osszák meg egy kedves vagy más okból emlékezetes történetüket az intézményről.
Klasszikus interjú

Keller András: „A művészet a világ átörökítésének nagy lehetősége”

Ismét megrendezi egynapos kortárs fesztiválját a Concerto Budapest, november 16-án a BMC-ben. A hallgatás napja központi szerzője a nemrég elhunyt Szofija Gubajdulina lesz. A vele való közös munkárólis kérdeztük az együttes főzeneigazgatóját.
Klasszikus ajánló

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Klasszikus ajánló

Az opera ezer arca – fiatal énekesekkel koncertezik a Szent István Filharmonikusok

Varázslatos operavilág a Zeneakadémián: a Gaudeamus 2 – Az opera ezer arca című koncerten Mozart, Verdi, Donizetti és Rossini legismertebb áriái kelnek életre, hősies, komikus és tragikus pillanatokat tárva a közönség elé.