Rozsonits Ildikó, Farkas Gábor és Némethy Attila növendéke, a helyi zeneművészeti egyetem által szervezett 6. Liszt Ferenc Nemzetközi Ifjúsági Zongoraverseny II. életkori kategóriájában érdemelte ki a két elismerést.
A különdíjat a Ligeti-etűd legjobb interpretációért vehette át, a zeneszerző Ördöglétra című darabjáért.
Az előválogatás után tizenkilenc, 2005 és 2009 között született fiatal zongoraművész indulhatott el a háromfordulós versenyen, amelynek döntőjében Grieg a-moll zongoraversenyét kellett megszólaltatniuk. A győztesek november 5-én koncertet adtak a Weimarhalléban, ahol Rozsonits Ildikó Liszt h-moll balladáját adta elő.
Rozsonits Ildikó ötévesen kezdett zongorázni, tízévesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe, és az Akadémia legfiatalabb diákja lett. Azóta számos versenyen ért el kimagasló eredményt,
a szélesebb közönség pedig a Virtuózok 2020-as V4+ sorozatából ismerhette meg.
A fiatal zongoraművész 2022-ben Junior Prima Díjat kapott.
Fejléckép forrása: Rozsonits Ildikó Facebook-oldala