Klasszikus

Salieri más szemszögből – a Nemzeti Filharmonikusok estje

2022.03.10. 09:50
Ajánlom
Mozart és Salieri zenéje áll a Nemzeti Filharmonikus Zenekar március 10-i koncertjének középpontjában, az együttes a vendégművész Julian Rachlin közreműködésével azt bizonyítja, hogy az idősebb mester művészete is érdemes a figyelemre.

Mozart és Salieri? Erről a zenehallgatók többségének Rimszkij-Korszakov egyfelvonásos operája, Peter Shaffer színműve, az Amadeus vagy Miloš Forman ebből készült filmklasszikusa jut eszébe. Híres jelenetek, emlékezetes poénok, és persze a nagy jelkép: a Zseni és a Középszerű konfliktusa. Ezen az estén nem a két zeneszerző találkozik, hanem mi találkozunk kettejük zenéjével, hogy rájöjjünk: nemcsak Mozart muzsikája élvezetes, de Salierié is.

A zenetörténet legméltatlanabb rágalmainak egyike volt, mely kortársi szóbeszédként kapott lábra a 18. század végén, majd az évszázadok során ráégett az ártatlan Antonio Salierira: elterjedt róla, hogy megmérgezte Wolfgang Amadeus Mozartot, mert irigykedett a hat évvel fiatalabb pályatárs tehetségére.

A valóságban Salieri nemcsak remek zeneszerző volt jelentős sikerekkel, de nagylelkű ember is, a gyermek Schubert felfedezője és segítője, az ifjú Beethoven tanára.

Salierit, aki kiskamasz korában árván maradt, a jó nevű zeneszerző, Florian Leopold Gassmann vitte magával Bécsbe, s ott személyesen állta taníttatásának költségeit. Később Salieri erre emlékezve maga is minden növendékét ingyen tanította. Ezen a koncerten Salieri és Mozart zenéje békén megfér egymással. A második rész első száma, Salieri D-dúr sinfoniája

nem véletlenül kapta a Veneziana melléknevet, hiszen a Velencei Köztársaságban született Salieri gyakran biggyesztette aláírásához: Veneziano.

Mozarttól a hangversenyen hallunk hegedűversenyt és két szimfóniát a jelentős, érett művek közül („Haffner”, „Linzi”). Az est különlegessége, hogy a nagyszerű litván hegedűvirtuóz, Julian Rachlin nemcsak az estet bevezető G-dúr versenyművet játssza, de vezényli is a teljes programot.

Mozart és Salieri
2022. március 10., csütörtök, 19:30 Zeneakadémia Nagyterem

Wolfgang Amadeus Mozart: G-dúr hegedűverseny, K.216
Wolfgang Amadeus Mozart: D-dúr („Haffner”) szimfónia, K.385
Antonio Salieri: Sinfonia Veneziana
Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr („Linzi”) szimfónia, K.425

Közreműködik: Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel és hegedűn közreműködik: Julian Rachlin

Fejléckép: Julian Rachlin (fotó/forrás: Julia Wesely / Nemzeti Filharmonikusok)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Leszámolás a paraszti kultúrával – megnéztük az év egyik legszebb filmjét

A Parasztok című filmet látni olyan, mintha végigjárnánk egy hatalmas múzeumot, és hosszasan elidőznénk valamennyi műalkotás előtt – szellemileg megterhelő, mégis eksztatikus művészi élményt jelent.
Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Vizuál

Elhunyt Andresz Kati

A színházi munkái mellett szinkronszerepeiről is híres színésznőt, akinek különleges hangja számos filmet tett emlékezetessé, hatvannyolc éves korában érte a halál.
Klasszikus

Ragyogó sötétségem – beszélgetés Érdi Tamással

Érdi Tamás zongoraművész december 17-én a Benczúr Házban ad ünnepre hangoló koncertet, az Egész nap karácsony rendezvény záróakkordjaként.
Könyv

Vámos Miklós: Remek megragadása annak, mi is a szépirodalom

Vámos Miklós ebben a hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni. Állandó rovatában ezúttal Sasha Marianna Salzmann Az emberben legyen szép minden című kötetével foglalkozik.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Duplalemezzel ünnepli fennállása hatvanadik évét a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Az együttes új dupla albumán közönségkedvenc felvételek is helyet kaptak. A jubileum alkalmából jelent meg Egy viharos nap című zenés mesekönyvük is. 
Klasszikus gyász

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Klasszikus gyász

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Klasszikus interjú

A revü világát idézi meg a Szolnoki Szimfonikusok újévi gálája

Január 20-án tizedik alkalommal tart újévköszöntő hangversenyt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. A különleges jubileum alkalmából Patkós Imrével, az együttes ügyvezető-szakmai igazgatójával beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Koppándi Jenővel lép fel az Anima Musicae

Folytatódik a zene lelkéről elnevezett kamarazenekar nagy sikernek örvendő sorozata, amelyen hazánk kiváló hegedűművészei vezetik egy-egy hangverseny erejéig az együttest.