Klasszikus

Salzburgi hangok

2005.07.21. 00:00
Ajánlom
Bár már Salzburgban is megkezdődtek az előkészületek a jövő év nagy eseményére, Mozart születésének 250. évfordulójára, mindez még nem látszik a július 25-től augusztus 31-ig tartó, idei Salzburgi Ünnepi Játékok gazdag programján, amellyel a mindössze négy évig igazgató Peter Ruzicka búcsúzik a fesztivál közönségétől. Elődjével, a botrányhős Gerard Mortier-val szemben hagyományőrzés és a jó ízlés határain belüli újítás jellemezte a Ruzicka-korszakot.

Idén is több hangversenyt adnak a Bécsi Filharmonikusok Christian Thielemann, Daniel Gatti és Riccardo Muti vezényletével. A vendég zenekarok között fellépnek a Berlini Filharmonikusok sir Simon Rattle, a Berlini Szimfonikusok Kent Nagano, valamint az amszterdami Concertgebouw Mariss Jansons irányításával. A drezdai Staatskapelle Bartók A csodálatos mandarinját játssza Esa-Pekka Salonen dirigálásával. Szólóestet ad többek között a világhírű hegedűművésznő, Midori, valamint Maurizio Pollini, Arkagyij Volodosz, Lang Lang és Schiff András zongoraművész.

Dietrich Fischer-Dieskau nyolcvanadik születésnapját méltó keretek között kívánta a fesztivál megünnepelni. A baritonból karmesterré váló legendás művész egy egész estét betöltő Schumann-koncertet vezényelt volna, de vállsérülése meghiúsította a tervet. Így csak narrátorként lép fel azon az izgalmasnak ígérkező koncerten, amelyen a német kortárs zeneszerző, Bernd Alois Zimmermann a Prédikátorok könyve és a Karamazov testvérek szövegére komponált, nagy hatású Ekklesiastische Aktion című oratóriumát mutatják be. Folytatódik a fiatal művészek salzburgi debütálásának sorozata, bemutatkozik a Londonban élő román Belcea vonósnégyes. Az avantgárd zeneszerzők programján hallhatják a nézők Karlheinz Stockhausen, Brian Ferneyhough, Erik Satie, Charles Ives és az ismét felfedezett Giacinto Scelsi műveit.

Fischer Ádám menti meg az idei Cosi fan tutte előadást, ugyanis a kibékíthetetlen művészi ellentétekre hivatkozó svájci Phillipe Jordan karmester visszalépése után ő vezényli Mozart remekművét. Sztárszereposztásban, az orosz szoprán, Anna Netrebko, a mexikói szenzációs tenor, Rollando Villzón és az amerikai bariton, Thomas Hampson főszereplésével mutatják be Verdi Traviatáját. Riccardo Muti vezényletével hallhatja a közönség Mozart Varázsfuvoláját. A szentpétervári Kirov Opera Csajkovszkij egy kevésbé ismert operáját, a Mazeppát mutatja be Valerij Gergyijev dirigálásában. Az osztrák Franz Schreker Die Gezeichneten című operáját, a fesztivál idei felfedezését Kent Nagano vezényli majd.

A színházi programban Európa rangos társulatai képviseltetik magukat. A fiatal rendezők sorozatában itt tartják Tasnádi István Phaidra című darabjának ősbemutatóját a Krétakör Színház és a stuttgarti Staatstheater közös produkciójában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Ezeket a könyveket vásárolták legtöbben karácsonyra

A könyv az egyik legjobb dolog, ami a fa alá kerülhet – legalábbis szerintünk. A decemberi eladási adatokból az is kiderül, hogy melyik kötetekkel lepték meg szeretteiket a vásárlók.
Tánc

Szergej Polunyin elvesztette a józan eszét?

Először a mellkasára tetováltatta egy politikus arcképét, majd homofób és kirekesztő üzeneteket posztolt Instagram oldalán. A táncvilág komoly aggodalmát fejezte ki a táncos mentális állapota miatt.
Klasszikus

Mit játszhat egy fagottista a tévémacin túl?

A kérdésre a választ Stefán Zsófia koncertje adhatja meg, aki a Concerto Zeneházban lép fel január 14-én.
Vizuál

Pont a Mona Lisánál nem működik a Mona Lisa-hatás

Leonardo da Vinci híres portréjához számos rejtély kapcsolódik a hölgy személyétől a mosoly okáig. Az egyik legutóbbi kutatás annak járt utána, tényleg követi-e a tekintetével a titokzatos asszony a nézőit.
Könyv

Rovarokkal, penésszel, idővel való küzdelem a corvinák védelmében

Vegyészek, restaurátorok, ötvös- és textilművészek is munkálkodtak azért, hogy Mátyás király világhírű kódexei fennmaradjanak.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus üvegplafon

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus hír

Egy részeg férfi vonóshangszereket hajított ki egy mozgó vonatból

A Büchenből Hamburgba tartó vonaton mintegy 14 ezer eurós kárt okozott a randalírozó német férfi.
Klasszikus hír

Három fontos elismerésben részesült Oláh Vilmos Ázsiában

Japán, hongkongi és thaiföldi szervezetek választották tiszteletbeli taggá a magyar hegedűművészt, derül ki a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből.
Klasszikus cziffra györgy

Nem gyöngyszem, gyémánt – 25 éve hunyt el Cziffra György

Huszonöt éve, 1994. január 15-én hunyt el meg Franciaországban Cziffra György zongoraművész, akit gyakran emlegetnek Liszt Ferenc méltó, sőt egyetlen igazi örököseként.
Klasszikus hír

Tagokat toboroz a Vass Lajos Szimfonikus Zenekar

A 70. évadját játszó ifjúsági együttes, a Vass Lajos Szimfonikus Zenekar az új évben új arculatot és lendületet kíván adni saját történetének. Ebből viszont nem hiányozhatnak az új és lelkes tagok.