Idén diplomáztál a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus zongora mesterképzésén. Testvéred, Zoltán, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György zenés színművész osztályának hallgatója. Muzikalitásotokat otthonról hozzátok?
Igen, édesapám kiváló zongorista, és a könnyűzenében találta meg önmagát. Javaslatára kezdtem el én is zongorázni, amit eleinte egyáltalán nem szerettem, akkor még mérnöki pályára készültem. De az évek során ez átfordult bennem, ami főképp Hagyó Lászlóné érdeme, a jászberényi Palotásy János Zeneiskolában kilenc évig voltam a növendéke. Rengeteg plusz órát kaptam tőle, és annak ellenére támogatott, hogy viszonylag későn, csak 10 éves korom körül kezdtem el zongorázni. Emberileg is sokat tanultam tőle. Ami még elengedhetetlen a pályámhoz, illetve a testvéreméhez, az az otthonról jövő szeretet, támogatás, melyet nagyon köszönünk szüleinknek. Később a Zeneakadémián tanáraim voltak Gulyás István, Réti Balázs és Némethy Attila zongoraművészek, párhuzamosan pedig elvégeztem a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében a zongoratanári képzést Gáspárné Dr. Tóth Marica tanárnő növendékeként.
Könnyebb útnak tűnik a fővárosból országos ismertségre szert tenni, kiváló akusztikájú hangversenytermekben fellépni, te a diplomát követően mégis visszaköltöztél Jászberénybe.
Budapesten a klasszikus zenei szakma eléggé telített, így arra jutottam, vidéken több a lehetőségem. Ez nem azt jelenti, hogy nem játszom Budapesten, vagy nem örülök a nemzetközi felkéréseknek, csak pillanatnyilag mást tekintek prioritásnak. Másrészt mindig is missziómnak tekintettem azt, hogy olyan kisebb településekre is eljuttassam a klasszikus zenét, ahol ennek nincs hagyománya. Valójában sosem szakadtam el a szülővárosomtól. Ötödik éve óraadóként tanítok a jászberényi zeneiskolában. Októbertől a Rácz Aladár Zeneiskola megbízott intézményvezetője lettem Jászapátiban. Most úgy érzem, így teljes az életem.
Mi alapján választod ki a koncertek esetében a zeneműveket? A kihívást keresed, vagy vannak kedvelt zeneszerzőid, akiknek a munkásságából választasz?
Vannak szerzők, akik kimondottan közel állnak a szívemhez, például Beethoven, Liszt Ferenc, Bartók Béla és Kodály Zoltán, talán őket játszom leggyakrabban. A legtöbb koncertem némiképp rendhagyó, hiszen edukációs céllal egy zenemű eljátszása előtt mesélek annak szerzőjéről, megszületésének körülményeiről, arról, nekem mit jelent a darab.
Szerintem egyre nagyobb az igény arra, hogy – kilépve a normál, megszokott szólóest keretéből – személyes történeteken, anekdotákon keresztül közelebb hozzuk a klasszikus zenét a hallgatókhoz.
Megmutatva, hogy ezek a zeneszerzők is emberek voltak, akik ugyanúgy szerettek, gyűlöltek, hibáztak, mint az átlagemberek. Nagyon kedvelem a kortárs műveket is, mivel időben közelebb állnak hozzánk, számomra néha jobban vissza tudják adni a mai életérzést. Az egyik meghatározó élményem Dubrovay László Öt zongoradarabjához fűződik, ezzel sikerült egy nemzetközi muzsikustábor nagydíjat kiérdemelnem. Ezt utána beépítettem a repertoáromba, több koncerten műsorra tűztem. Szeretek elfeledett vagy keveset játszott zongoraműveket is feléleszteni, ilyenek például Kodály Zoltán zongoraművei, vagy Viski János Sírfelirat című darabja. A jászsági születésű Tarnay Alajos zongoraművész, zeneszerző születésének 150. évfordulójára hamarosan megjelenik egy CD, mely 25 zongoraművét tartalmazza. Ezeket ugyancsak kevesen ismerik, de mindenképp említésre méltóak, ráadásul a Jászság nem bővelkedik Tarnay Alajoshoz hasonló zeneszerzőkkel.
Számos kisebb-nagyobb zongoraversenyen vettél részt. Hogy látod, mit várnak el ma egy zongoristától? A letisztultságot, sallangmentességet vagy az impulzivitást?
Az alapvető kritérium egyre inkább a CD minőségű játék: a darabok teljesen sterilek legyenek, ne lehessen belekötni semmibe. Emiatt az érzelmek és az önálló gondolatok olykor háttérbe szorulnak. Nekem fontos, hogy a darabot a saját személyiségemen átszűrjem, megőrizzem a szuverenitásomat, ezzel együtt persze képviseljem a szerző gondolatait.
Megoszlanak a vélemények arról, hogy a klasszikus zene előadása puszta interpretáció-e, vagy maga az előadó teszi műalkotássá a darabot, én az utóbbi mellett teszem le a voksomat.
Nem foglalkoztat a zeneszerzés?
Nem, ami viszont nagyon érdekel, az az improvizáció. Szeretem a jazz zenét, és gyakran bemelegítésként a skálák helyett improvizálok, népdalokra, standardekre vagy éppen klasszikus témákra. Felszabadító érzés.
Klasszikus Utazás címmel életre hívtál egy edukációs jellegű hangverseny-sorozatot.
Már a gimnáziumi évek alatt is tartottam előadásokat az iskolatársaimnak: kitaláltam egy műsort Mozarttól Fluor Tomiig címmel, amely rámutatott a hasonlóságokra és a különbözőségekre a könnyűzene és a klasszikus zene között. Az előadáson feltettem a kérdést, vajon a Mizu című számot is fogják 300 év múlva játszani, mint Mozart műveit? Szerepeltek művek Liszt Ferenctől, Mozarttól vagy éppen Debussytől, de elhangoztak Lady Gaga- és LGT-dalok is. Ezzel azt szerettem volna megmutatni, nem kell választanunk: hallgathatunk a reggelinél Republic számot, este Brahms szimfóniát.
Általában sikerül a gyerekek érdeklődést felkeltenem. A klasszikus zene örökzöld, korok felett áll.
Mennyire motiváltak a mai gyerekek abban, hogy hangszeres tudásra tegyenek szert?
Sajnos csökken a zeneiskolai növendékek és a klasszikus zene iránt érdeklődő gyerekek száma, de hiszem, hogy ez ellen lehet és kell is tenni – az igény megteremtésével. A gyerekek többsége, akiket a zeneiskolákban tanítok, feltehetőleg nem lesz zenész, de az biztos, hogy zenekedvelő, zeneértő emberekké válnak. A zenetanulás az élet számos területén hasznos: azt tapasztalom, a növendékeim sokkal jobban teljesítenek az iskolában, miután fejleszti az agyi működést, illetve széleskörűbb és nyitottabb gondolkodásra nevel, emellett sokkal érzékenyebbek lesznek a világ történéseire.
Rögtön meg tudod állapítani, kiből lehet a későbbiekben zenész? Olyankor tereled is abba az irányba?
Mindig vannak olyanok, akikből egyszer csak váratlanul előtör a tehetség, de általában a felvételin vagy az első pár évben már bizonyos jelek utalnak erre: a tiszta énekhang, nagyon jó ritmusérzék, kiemelkedő zenei memória és zeneérzékenység, és persze a magasfokú muzikalitás. Viszont ez még közel sem biztosíték semmire, mert ehhez a pályához az egy százalék tehetség mellett 99 százalék szorgalom és a kemény munka kell.
Egyik fő célom a zongoraórákon – a minőségi oktatás mellett –, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, élvezzék a hangszeren való játékot.
A testvéreddel közös előadásban ötvöztétek kettőtök szakmáját: ő verseket szaval, amit te zongorán kísérsz.
Tulajdonképpen mi mindig is együtt zenéltünk, van egy családi felvétel, ahol az öcsém nagyjából hatévesen énekli Varga Miklós Európa című számát, én pedig zongorán kísérem. Zoli mindig is szerteágazó, ösztönös tehetség volt, a prózai vonal mellett őrületes a muzikalitása is: szinte autodidakta módon, minimális gyakorlással tanult meg zongorázni és dobolni, kiváló énekhangja is van. Mindketten szenvedélyesen szeretjük az irodalmat, testvérem megszállottan falja a könyveket. Teljesen mindegy, hogy én esetleg éppen gyakorlok, ha valami fontos szövegre vagy idézetre bukkan, azt azonnal kérdés nélkül felolvassa. Amikor felvettek a Zeneakadémiára, akkor jött az az ötlet, csináljunk egy közös estet, ahol különböző zenéket és verseket vegyítünk, majd koncertformájában előadjuk. Voltak ebben nagyon direkt kapcsolatok is, mint például Petőfi Sándor Az őrült című verséhez Liszt Ferenc Petőfi szelleme című zeneművét társítottuk, vagy Illyés Gyula Bartók című versét körbevettük Bartók Béla darabokkal. Fantasztikus, ahogy egyes művek egymásra találnak és egybeolvadnak. A mai napig nagy öröm a testvéremmel együtt színpadra állni vagy bármiféle közös projektet létrehozni, nagyon tudjuk inspirálni egymást.
Vannak további közös terveitek?
Kosztolányi Dezső A szegény kisgyermek panaszai kötetéből testvérem készített egy egyszemélyes darabot – egy felnőtt visszaemlékezik a gyermekkorának emlékeire –, melyben a részeket a zene köti össze, és a zongorista mint porondmester irányítja a visszaemlékezést. Ezt jövőre szeretnénk bemutatni, mely jelenleg Kacatok címen fut. Tervezünk Legyen a zene mindenkié! címmel egy klasszikus zenei rendhagyó koncertsorozatot is, melyet Jász-Nagykun-Szolnok megye 50 településén adnánk elő, többnyire a Jászságból származó művészek közreműködésével. Jelenleg folyik az esemény szervezése, és a támogatók, szponzorok felkutatása.