Klasszikus

Schiff András és Beethoven találkozása

2004.02.25. 00:00
Ajánlom
Vannak az extrém-sportok kedvelői, akik a veszélyt és a vakmerőségért járó olcsó sikert keresik. És vannak a hegymászók, akik a kevésbé látványos, de annál több erőfeszítést igénylő expedíciókért élnek. Számukra a közvetlen sikernél fontosabb annak a belső igénynek a kielégítése, hogy a csúcsra érve egy pillanatra a Természet legyőzésének illúzióját élhessék át, s így bizonyítsák a hegyet megmászni nem tudóknak, hogy az ember igenis képes lehet felülmúlni önmagát. Ami a hegymászóknak a Himalája, az a zongoristák számára a 32 Beethoven-szonáta.

Schiff András szombat esti koncertjével ennek meghódítása felé tette meg az első lépést: a következő három évben nyolc koncerten kronologikus sorrendben az összes Beethoven-szonátát eljátssza. Tudjuk, hogy Schiff emberfeletti munkabírással és fizikummal bír, s hogy a zeneirodalom nagy zongorazenéit – a többi Himalája csúcsait – szinte már mind meghódította. Enciklopédikus igénye és hibátlan ízlése megóvta attól, hogy a birtokában lévő kifogástalan technika a virtuózkodó extrém-sportok csapdájába csábítsa. Bach, Mozart, Schubert talán összes zongoraművét hallhattuk tőle koncerteken és felvételeken, mindez azonban mintha csak előkészület lett volna az igazán nagy feladat, a Beethoven-összes eljátszásához.

Többször is nyilatkozta korábban Schiff, hogy tervezi a Beethoven-sorozatot, ám 50 éves kora előtt az ember még nem érett arra, hogy a 32 szonátát sorozatban előadja. Nem mintha mondjuk Bach f-moll háromszólamú invenciója, Mozart h-moll Adagiója vagy Schubert nagy A-dúr szonátájának lassú tétele érthető volna 50 éves kor alatt. De mint minden nagy zenésznek, Schiffnek is mindennapi kenyér Bach, Mozart és Schubert pedig zenéjük lényege folytán jelentenek számára személyes ügyet. Ami Beethoven szonátáit megkülönbözteti ezektől, az az emberek megszólításának igénye; az a romantikus gesztus, mellyel a zenét a nevelés eszközévé teszi, az erkölcs és a szellem nemesebbé tételének letéteményesévé. És emiatt igénylik Beethoven szonátái az évtizedekig tartó előkészületet: mert bennük a legszemélyesebb kérdések válnak közüggyé.

És ez már az első négy szonátára is vonatkozik. A Haydnnak ajánlott op. 2 három szonáta (f-moll, A-dúr, C-dúr) és a méreténél és jelentőségénél fogva önálló darabként megjelent op. 7 Esz-dúr szonáta ugyan zeneszerzés-technikai szempontból még sokat köszönhet az idős mesternek, ám a mögöttük meghúzódó akarat és a belőlük áradó erő már teljes mértékben a fiatal Beethovené. Haydn szelleme bújik meg a tematikus munka ökonómiája mögött, melynek segítségével Beethoven már ekkor képes egész tételeket néhány alapgondolatból kibontani, gondoljunk az f-moll szonáta nyitótételére. És Haydn vigyorog ránk e szonáták váratlan fordulatai mögül, őt idézi a meglepő hangnemváltásokban rejlő humor, amilyen például az Esz-dúr szonáta utolsó tételének végén a rondótéma „hibás” E-dúr megszólalása. A szonáták dimenziója és különösen a lassú tételek metafizikája azonban minden másnál jobban jelzi, hogy e szonáták szerzője Beethoven.

Schiff András technikailag feddhetetlen, az interpretáció zenetudományi kérdéseivel száz százalékig tisztában van, s képes bármilyen zenét költészetté emelni – Beethoven-olvasatáról vitatkozni tehát legfeljebb ízlés dolga lehet. El tudom képzelni e Beethoven-szonátákat robusztusabb, nyersebb megfogalmazásban, de Schiff András érzékenységéhez és kifinomultságához inkább illik az az áttetsző és kristálytiszta zongorahang, melynek köszönhetően játéka még a legerőteljesebb, legacélosabb részekben is szép marad, s ebben mintha Mozart szellemét követné, aki a következőket írja apjának 1781-ben a Szöktetés a szerájból kapcsán: „A szenvedélyeket, akár hevesek, akár nem, sohasem szabad az undorodásig kifejezni, s a zenének még a leghátborzongatóbb részekben sem szabad megsértenie a fület, hanem eközben is gyönyörködtetnie kell, tehát mindig zenének kell maradnia.” Talán ennek nyomán is Schiff játékában a beethoveni kontrasztok szélső határai inkább az érzékeny tartományban nyitnak a végtelen felé.

Hosszan lehetne értekezni a négy első Beethoven-szonáta Schiff-féle előadásáról: ahogy az f-moll egyes tételeiben a különböző karaktereket és az f-moll színeit szembeállította egymással, ahogy csodálatos fénnyel vonta be az A-dúr szonáta humorát és tágította filozófiai jelentőségűvé a D-dúr lassú tételt, ahogy a C-dúr szonáta váratlan kitöréseit és meglepő fordulatait pusztán az idő kezelésével a forma szerves részévé tette és az E-dúr lassú tétel békéjét, fájdalmát és töredezettségét megragadta, vagy ahogy az Esz-dúr szonáta második tételének csendjeivel a Zeneakadémia közönségét hipnotizálta.

És mindegy, hogy Schiff interpretációja hogyan illeszkedik a Beethoven-előadás hagyományába, hogy mennyire hű a kottaszöveghez, hogy történetileg hitelesen formálja-e meg a dallamíveket, vagy hogy két zongorán játssza-e ezt a négy szonátát. Mert amikor az ember egyszer csak képtelen megállapítani, hogy hogyan is szól a zongora, hogy hogyan játszik a zongorista, és azt veszi észre, hogy emelkedni kezd körülötte a világ, hogy hirtelen értelmét veszti és jelentéktelenné válik minden, ami addig fontosnak tűnt, és csak az számít, hogy két akkord hogyan kapcsolódik egymáshoz, vagy hogy egy disszonancia mikor oldódik végre fel – ilyenkor a tapsvihar zúgása által visszarántva e világra az ember rádöbben, hogy igen: ezért érdemes élni. Hogy a zene valahol ott kezdődik, ahol Schiff András és Beethoven találkoznak egymással.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Átadták a legjobb magyar filmelőzetesnek járó díjakat

Az idei Arany Blende a zsűri szavazatai szerint A létezés eufóriája-trailerhez került, míg a közönségdíj az Apró mesék előzeteséé lett. Mutatjuk a nyertes videókat!
Vizuál

Angyallal a vállán – Hajduk Károly a Kult50-ben

Hisz benne Hajduk Károly, hogy a színész, amikor valami igazán lényegit érez meg szerepében, akkortól az a nehezen megmagyarázható „valami” kisangyalként ül a vállán, és játéka minden egyes pillanatában a fülébe sugdos. Hajduk Károly alakítását látva, minden bizonnyal ezt a segítséget is megkapta, amikor az Akik maradtak című, számtalan rangos elismerést begyűjtő film főszerepét forgatta.
Vizuál

Akár telefonról is bejárhatóak a Nyitott Műhelyek az idei Budapest Design Weeken

Online cukorvirág-készítés, környezettudatos esőkabát előállítás, vicces kerámiák vagy kézműves cipők műhelytitkai. Az idei Design Hét félig a netre költözött, így a nyitott műhelyekbe akár otthonról is bepillanthatunk! Mutatjuk, hogyan!
Klasszikus

Arany Oroszlánt nyert a Concerto Budapest koncertfilmje Velencében

Szabó Stein Imre koncertfilmjét díjazták a Velencei TV Fesztiválon, amely májusban debütált a Mezzo TV-n. A Concerto Budapest és Gidon Kremer közös hangversenyét örökítette meg a felvétel.
Színház

Kiosztották a MOST FESZT díjait

A legjobb monodrámát, stúdiószínházi előadást és a legjobb alakítást ismerte el a zsűri, de a közönségzsűri is osztott ki díjat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Kocsis Zoltán Emlékházat hoznak létre Budafokon

A 2016-ban elhunyt zongoraművész-karmester egykori lakóhelyén, a XXII. kerületben jön létre az emlékház több mint félmilliárd forintból.
Klasszikus hír

Arany Oroszlánt nyert a Concerto Budapest koncertfilmje Velencében

Szabó Stein Imre koncertfilmjét díjazták a Velencei TV Fesztiválon, amely májusban debütált a Mezzo TV-n. A Concerto Budapest és Gidon Kremer közös hangversenyét örökítette meg a felvétel.
Klasszikus hír

Kelemen Barnabás és Kokas Katalin a Gramophone díjazottjai között

Kihirdették a rangos brit zenei szaklap 2020-as győzteseit.
Klasszikus magazin

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Klasszikus hír

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.