Klasszikus

Schiff András mesterkurzust tart

2008.01.17. 00:00
Ajánlom
2008. február 8-án jeles zongoraművészünk kurzust tart a Zeneakadémia Kistermében délután háromtól hatig. Szeretettel várnak minden érdeklődőt, a kurzusra a belépés díjtalan.

Zongoraművész, Budapesten született 1953-ban. Zenei tanulmányait öt éves korában kezdte Vadász Erzsébet irányításával. A Liszt Ferenc Zeneakadémián Kadosa Pál, Kurtág György és Rados Ferenc növendéke volt, Londonban George Malcolm mellett tanult.

Schiff András a világ legnevesebb zenekaraival és karmestereivel dolgozott együtt, napjainkban többnyire szólistaként és karmesterként lép fel. 1999-ben alapította saját kamarazenekarát a Capella Andra Barca-t, mely nemzetközileg ismert szólistákból, kamaramuzsikusokból és barátokból áll. Azon kívül, hogy ezzel az együttessel rendszeresen dolgozik, minden évben koncertezik a Philharmonia zenekarral és az Európai Kamarazenekarral.

2000-ben, a Bach-évben számos szólókoncertet adott és elvezényelte a Máté-passiót. 2001-ben koncertszerű előadásban Mozart Cosi fan tutte című operáját adta elő Vicenzában és az Edinburgh-i Fesztiválon. A Philharmonia élén 2004 tavaszán Bach h-moll miséjét vezényelte Londonban, 2005 júniusában, ugyanitt Haydn Teremtését dirigálta.

Művészi munkájának fontos részét képezik azok a szólóestek és koncertsorozatok, melyeken Bach, Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, Chopin, Schumann és Bartók kompozícióit játssza. 2004-ben kezdte el Beethoven valamennyi szonátájának előadását, a művek keletkezésének sorrendjében. A művekből lemezfelvételt is készít az ECM kiadónál, melyhez 1997 óta kötődik. Ennél a kiadónál rögzítette Janacek valamennyi zongoraművét, Schumann kompozíciókat és Bach Goldberg Variációit. Számos lemezt készített a megelőző években is, 1981-től 1994-ig a Deccának, 1994-től 1997-ig a Teldecnek.

Gyermek kora óta vonzódik a kamarazene játékhoz, 1989-től 1998-ig művészeti vezetője volt a Salzburghoz közeli minden évben megrendezésre kerülő egyhetes kamarazenei fesztiválnak a Musiktage Mondsee-nek. 1995-ben, a svájci Ittingenben, Heinz Holligerrel közösen fesztivált alapított, 1998-tól a Vicenzai Teatro Olimpicóban "Hommage to Palladio" címmel hirdet koncertsorozatokat. 2004 szeptemberében Weimarban felkérték egy új német fesztivál művészeti vezetésére.

Többek között olyan díjak birtokosa, mint a Bartók-díj (1991), a düsseldorfi Robert Schumann Társaság Claudio Arrau Emlékérme (1994), Kossuth-díj (1996), a koppenhágai Leonie Sonnings Zenei Díja (1994), Vicenza város Palladio Díja és a Brémai Zenei Díj különösen gazdag nemzetközi zenei tevékenységéért. 2001-től brit állampolgár. Feleségével, Yuuko Shiokawa hegedűművésszel Firenzében és Londonban élnek.

Érdeklődni lehet Mondok Yvettnél, a Zeneakadémia PR Marketingkommunikációs osztályán, a pr@lfze.hu e-mail címen.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Zsótér Sándor Törőcsik Mariról: „Az idegrendszere feltépte a szobát”

Törőcsik Mari „kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem” – emlékezett vissza Zsótér Sándor rendező a pénteken elhunyt színésznőre.
Vizuál

Nézze meg Törőcsik Mari három felejthetetlen alakítását

Törőcsik Mari emléke előtt tiszteleg a Nemzeti Filmintézet streaming platformja, a Filmio, ahol szerda éjfélig ingyenesen megtekinthető a pénteken hajnalban elhunyt színművész három meghatározó filmje.
Színház

Egy vidám tekintet, egy izgalmas száj – és a kettő között az évek múlása

Évtizedekig kutatta Törőcsik Mari arcait. Fotózta színpadon és magánéletben egyaránt, közel hetven esztendőn át. Kivételes szakmai kapcsolat és mély barátság fűzte a nemrégiben elhunyt színésznőhöz a Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművészt, Keleti Évát, aki személyes történetei és képei segítségével járult hozzá, hogy fölidézhessük Törőcsik Mari különleges alakját.
Színház

Az emlékezés rózsái a Nemzeti Színház előtt

Gyűlnek a virágok a Nemzeti Színház épülete előtt, ahol a pénteken elhunyt Nemzet Színésze, Törőcsik Mari tisztelői róhatják le kegyeletüket.
Jazz/World

„A jazz passzol a lázadáshoz” – Harcsa Veronikával indul a Fidelio új podcastja, a Fülbemászó

Örök kísérletező, akinek nem kell kompromisszumokat kötnie, ha jazzről van szó. Pályája szorosan összefügg a budapesti Fringe Fesztivállal, ahol először adhatta elő saját dalait közönség előtt, mégpedig komoly sikerrel. Harcsa Veronikával Tompa Diána beszélgetett a Fülbemászóban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Várjon Dénes szólóestjével folytatódik az MVM Koncertek

A Kossuth-díjas zongoraművész live-streaming módon közvetített koncertjét április 20-án tartják Zeneakadémia Nagytermében.
Klasszikus nekrológ

„Így kell dolgozni, így kell élni” – Tallér Zsófiára emlékezünk

A Fidelio felkérésére Tallér Zsófia három egykori tanítványa – ahogy ő fogalmazott, Petrovics unokák – emlékezik a fiatalon elhunyt Erkel-, Bartók–Pásztory-, Fonogram-, valamint Artisjus-díjas zeneszerzőre.
Klasszikus hír

Kamara a karmesterrel - Új online sorozatot indít az Óbudai Danubia Zenekar

Vasárnap este 18 órakor debütál a zenekar Facebook-oldalán az ÓDZ legújabb sorozata. Hámori Máté vezetésével kötetlen beszélgetések és kamarazenélés során ismerkedhetünk meg a muzsikusok zenéhez fűződő viszonyával és az újrakezdés terveivel.  
Klasszikus hír

Fiatalítást ígér Gustavo Dudamel, a Párizsi Opera új zeneigazgatója

A venezuelai karmestert nevezték ki a Párizsi Opera zeneigazgatójának, aki hat évre szóló szerződést kötött az intézménnyel – írta meg a Papageno, a Slipped Disc zenei portálra hivatkozva.
Klasszikus hír

Idén is tehetségek után kutat a Virtuózok

2021-ben is várja a fiatal előadóművészek jelentkezését a legnépszerűbb hazai komolyzenei tehetségkutató. A felhívás már elérhető a műsor oldalán.