Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

2025.03.20. 10:35
Ajánlom
A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.

Schiff András elmondta, Donald Trump megválasztása után várt néhány hétig, hogy lássa, hogyan alakul az elnök második ciklusa, ám több intézkedés is heves ellenérzéseket váltott ki belőle. Mint nyilatkozta, bár egyetért azzal, hogy az Ukrajnában zajló háborúnak véget kellene érnie, elítéli azokat a módszereket, amelyeket az elnök ebben a kérdésben alkalmazott.

A bevándorlók deportálása kapcsán pedig azt mondta: már maga a szó is rettenetes emlékeket idéz fel benne, hiszen családja egy része a holokauszt áldozata lett.

Emellett további külpolitikai lépéseket is kifogásolt Grönlandot, Kanadát vagy a Gázai övezetet illetően, valamint riasztónak tartja, hogy az elnök támogatja a németországi szélsőjobboldalt.

„Talán ez csak csepp a tengerben” – nyilatkozta elhatározása kapcsán a zongoraművész. „Nem számítok rá, hogy túl sok zenész fogja követni a példámat. De nem számít.

A saját lelkiismeretemről van szó.

A történelemben az embernek el kell döntenie, hogy reagál valamire vagy sem.”

Schiff András döntése nem példa nélküli, korábban a hegedűművész Christian Tetzlaff is bejelentette, hogy nem lép fel többé az Egyesült Államokban.

(Forrás: The New York Times)

Fejléckép: Schiff András (fotó/forrás: ECM Records / Nadja Sjöstrom)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Bonjour Paris! – a francia kultúra nagyjait idézi meg a Szegedi Szimfonikus Zenekar budapesti koncertje

A Szegedi Szimfonikus Zenekar május 15-én a Zeneakadémián népszerű darabokkal és egy igazi különlegességgel tiszteleg Maurice Ravel 150. és Arvo Pärt 90. születésnapja előtt – ráadásul utóbbi szerző is egy emblematikus francia műalkotásnak szentelte alkotását.
Klasszikus ajánló

Az Őrség varázslatos tájaira hív a Fesztivál Akadémia Budapest

A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész házaspár által alapított Fesztivál Akadémia Budapest május 30. és június 1. között első alkalommal rendezi meg tavaszi fesztiválját, a Springfestet.
Klasszikus hír

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Klasszikus ajánló

Oxford címmel indul turnéra a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Az együttes háromállomásos koncertsorozata különleges zenei válogatással és nemzetközi szólistagárdával valósul meg április utolsó három napján, Szolnokon, Kismartonban, valamint Budapesten.
Klasszikus ajánló

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.