Schubert zongoraszonátáinak tovább kellett várniuk a széleskörű elismertségre, mint más hangszeres műveinek és a daloknak. Hosszú éveken át elutasították őket hosszúságuk és rendkívüli technikai nehézségeik miatt, s mivel ugyanakkor nélkülözik azt a fajta virtuozitást, amely a Schubert utáni nemzedék - Schumann, Chopin vagy Liszt - zongoramuzsikájára jellemző, még talán ma sem tekinthetők igazán hálás hangversenydaraboknak.
A dalokhoz hasonlóan nagyon széles az érzelmi-hangulati árnyalatok skálája: megtaláljuk a Die schöne Müllerin otthon-lírájának, a Winterreise sötét melankóliájának megfelelőit és azt a baljóslatú drámai erőt is, amelynek a Doppelgängerben leljük párját. Schubert nem a virtuózoknak komponált és jellemző, hogy a zongoraszonáta nagy mesterei közül az egyetlen, aki sosem írt zongoraversenyt. Számára a szonátaírás műhelymunka volt, állandó küzdelem azért, hogy az új, romantikus hangot a klasszikus szonáta kereteivel összeegyeztesse. A középső A-dúr szonátában egyfajta kivételes egyensúlyba és összhangba kerülnek a drámai és lírai elemek.
hírlevél
