"Másnap reggel sietve átmentem barátomhoz, aki még az ágyban volt, és szokásához híven, szemüveggel az orrán bóbiskolt. - Te vagy az? - kérdezte, mikor megismert. Megigazította a szemüvegét és szégyenlősen kezet nyújtott. Nem tudtam megállni, hogy szóba ne hozzam az előző este történteket. - A csibészek! - mondta Schubert kedélyesen. - Megírom nekik a kért szólókat, és ugyanúgy hízelegnek majd nekem. Ismerem én a fajtájukat." Schubert két, egyenként négy impromptu-t tartalmazó sorozatot írt. Az inpromtu eredetileg olyan költeményt jelentett, amit a művész hirtelen, egy-egy ötletének engedve alkot, nem pedig hosszas érési folyamat következtében vet papírra. Később a zeneművészetben a kifejezés önállósult, leginkább a zongorairodalomra jellemző műformává vált.

Haslinger, a kiadó jól számított, amikor francia című, hatásosnak ígérkező zongoradarabokat piacra dobta, mert ezek a zongora társadalmi térhódításából eredően igen kelendőnek bizonyultak a hangszert tanuló leányok és asszonyok körében. Ezúttal azonban a cím félrevezető volt, mert csapongó ábrándozás helyett szigorú formáló elv jegyében szerkesztett kompozíciókat foglal magában Schubert sorozata. A harmadik, Gesz-dúr darabot Haslinger üzleti szempontokat figyelembe véve önkényesen G-dúrba transzponálva, megváltoztatott hangjegyértékkel nyomtatta ki. A művet végig nyugodt, egyenletes mozgás, a tört hangzatokból kibontakozó, szemlélődő lírájú dallamosság jellemzi.