Klasszikus

Schumann, Beethoven, Ránki

2013.02.14. 13:30
Ajánlom
A Jakobi Koncert "MVM Koncertek - A Zongora" című sorozat következő koncertje február 26-án lesz a Müpában.

Ránki Dezső előadásában a sorozat negyedik estjén Schumann: Waldszenen (Erdei jelenetek) és Davidsbündlertänze (Dávid szövetségi táncok) című ciklusai között Beethoven op. 109-es E-dúr szonátája hangzik fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A zongoraművész 1973-ban Kadosa Pál és Rados Ferenc növendékeként szerzett diplomát a Liszt Zeneakadémián. Tizennyolc évesen megnyerte a Zwickaui Nemzetközi Schumann Verseny első díját, s azóta koncertezik világszerte. Játszott többek között a Berlini és a Londoni Filharmonikusokkal, az amszterdami Concertgebouw Zenekarával, a párizsi Orchestre Nationallal és olyan neves karmesterekkel, mint például Solti György, Végh Sándor, Lorin Maazel és Zubin Mehta. 1985 óta feleségével, Klukon Edittel is koncertezik négykezes és kétzongorás művekkel. 1973-ban Liszt-díjjal, 1978-ban Kossuth-díjjal, 1982-ben Budapest Főváros művészeti díjával, 1984-ben Érdemes művész címmel, 1988-ban Bartók-Pásztory-díjjal, 1990-ben Kiváló művész címmel, 2005-ben Prima Primissima-díjjal tüntették ki. 2006-ban a "Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal" kitüntetésben részesült, 2008-ban pedig másodszor is Kossuth-díjat kapott.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Hiphopra gyúrja a zongorát, és kavicsot dob a klasszikus zene állóvizébe

Chloe Flower az idei Grammy-gálán tűnt fel, most pedig leszerződtette a Sony. Nem, nem klasszikus zenész a szó szoros értelmében, de a hiphopban is előny lehet, ha egy zongoraművész a Juilliard Schoolban tanult.
Vizuál

14 érdekesség Rembrandt épp restaurálás alatt álló Éjjeli őrjáratáról

A Rijks Múzeum július elején megkezdte a festmény nyílt színi restaurálását. A projektet online és a helyszínen is nyomon követhetik az érdeklődők. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány izgalmas tényt a képről.
Zenés színház

Ezek Renée Fleming kedvenc szopránáriái

Az egyik legnépszerűbb amerikai operaénekes, Renée Fleming hat kedves áriáját gyűjtötte össze. Meglepő, de hiányzik egy nagyon fontos darab a listáról.
Klasszikus

Egy este a hangszerek királynőjével: jön az Orgonák Éjszakája

Első alkalommal lesz olyan, hogy Orgonák Éjszakája. Mégpedig július 20-án, országszerte, és a Filharmónia Magyarország szervezésében.
Jazz/World

Ez Amerika egyik legjelentősebb hegedűkollekciója, mégis fel fogják darabolni

David Bromberg 263 historikus értékű hegedűjét tudósoknak, hangszerészeknek kellene tanulmányozni, de az amerikai Library of Congress nem akarja megvenni a gyűjteményt. Pedig megígérték.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Holnap kezdődik a Fesztivál Akadémia a Zeneakadémián

A Budapest legszebb helyszínein július 20. és 28. között zajló kamarazenei fesztiválon hét esti nagy koncert, mesterkurzusok, ingyenes előadások, nemzetközi hegedűverseny és számtalan kísérőprogram várja az érdeklődőket.
Klasszikus ajánló

Mélyreható érzések a Vajdahunyadvárban!

A Budapesti Vonósok idén is különleges műsorral készül a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválra. Július 25-án egy érzelemgazdag koncertet hallhatunk a világszínvonalú kamarazenekartól a Vajdahunyadvár reneszánsz kertjében.
Klasszikus magazin

Hiphopra gyúrja a zongorát, és kavicsot dob a klasszikus zene állóvizébe

Chloe Flower az idei Grammy-gálán tűnt fel, most pedig leszerződtette a Sony. Nem, nem klasszikus zenész a szó szoros értelmében, de a hiphopban is előny lehet, ha egy zongoraművész a Juilliard Schoolban tanult.
Klasszikus ajánló

Sok Bachot hallhat majd a Veszprémi Régizenei Napokon

Idén is a veszprémvölgyi jezsuita templom lesz a Veszprémi Régizenei Napok helyszíne, ami július 22-én kezdődik, és hat napon át tart.
Klasszikus ajánló

Beethoven Tajvanon

Tajpeji zenekar érkezik a Duna Palotába, hogy Beethoven Sors-szimfóniája mellett klasszikus tajvani zeneszerzők műveiből játszanak.