Klasszikus

Schumann-Brahms-Mendelssohn est Bogányi Gergellyel

2013.01.28. 15:00
Ajánlom
A Jakobi Koncert "MVM Koncertek - A Zongora" című sorozat következő koncertje február 4-én lesz a Müpában.

Bogányi Gergely méltán a világ hangversenytermeinek egyik legkedveltebb művésze. Repertoárján több, mint harminc zongoraverseny és a zongorairodalom jelentős része szerepel, beleértve Chopin összes szólózongorára írt kompozícióját is. Bogányi Gergely rendkívül fiatalon, 22 éves korában, 1996-ban elnyerte szülővárosa legnagyobb kitüntetését, a "Vác város díszpolgára" címet, majd 2000-ben a Magyar Köztársaság Liszt-díját. 2004. március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki, 2007. augusztus 20-án Zebegény város díszpolgárává avatták. 2010 őszén a Pro Urbe Budapest díjat vehette át, 2011-ben pedig Prima-díjat kapott. Részletes életrajza ide kattintva olvasható el.

A zongoraművész tolmácsolásában február első hétfőjén Schumann op. 22-es g-moll szonátája és Kreisleriana című műve között Brahms op. 79-es Két rapszódiája és Mendelssohn Variations sérieuses című sorozata lesz hallható a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

5+1 filmújdonság könnyű nyári estékre

Régen volt ilyen bőséges kínálat nyáron a mozikban, sőt őszre is számos filmbemutatót ígérnek a forgalmazók. Könnyű, nyári estékhez gyűjtöttünk össze néhány új filmet, amelyeket a kertmozik műsorán is érdemes keresgetni.
Zenés színház

„Azért dolgozunk, hogy értéket teremtsünk” – amerikai turnéra készül az Operettissima

Egyedülálló nemzetközi együttműködés jött létre az Operettissima és a legnagyobb amerikai közszolgálati televízió, a PBS között, melynek eredményeképpen egy stream koncerten, valamint egy nagyszabású turné keretében ismertethetik meg az alkotók az operettet a helyi közönséggel.
Vizuál

Nagyszabású Cézanne- és szürrealista tárlat nyílik a Tate-ben

Cézanne alkotásai mellett a Surrealism Beyond Borders (Határok nélküli szürrealizmus) című kiállításon a szürrealisták világába nyerhetnek betekintést a látogatók, de az egyik legjelentősebb brit kortárs művészeti díj, a Turner nyerteseinek műveit is bemutatják – adta hírül a The Guardian.
Tánc

Augusztusban Miskolcon táncol a világ

Augusztus 24. és 28. között rendezik meg a tavaly elhalasztott Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált Miskolcon. A hazai és nemzetközi táncvilág legkülönlegesebb produkció érkeznek Miskolci Nemzeti Színház színpadára, de nem maradnak el a hagyományos kísérőprogramok sem.
Klasszikus

Ismeretlen ismerősök: Mexikó klasszikus zeneszerzői

María Granillo Reflejos-Tükröződések című művét hallgatva úgy érzékeltem, hogy ez az alkotás számos kulturális utalást vet fel. Jó példája ez a mexikói zeneszerzők tradícióból inspirálódó, de szüntelen az új hangzásokat kereső alkotói szemléletének.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Ismeretlen ismerősök: Mexikó klasszikus zeneszerzői

María Granillo Reflejos-Tükröződések című művét hallgatva úgy érzékeltem, hogy ez az alkotás számos kulturális utalást vet fel. Jó példája ez a mexikói zeneszerzők tradícióból inspirálódó, de szüntelen az új hangzásokat kereső alkotói szemléletének.
Klasszikus ajánló

Összművészeti esttel emlékeznek a legendás bűvészre

Rodolfo születésének 110. évfordulója alkalmából, augusztus 8-án Zene+Bűvölet címmel rendeznek összművészeti estet a Várkert Bazárban, ahol fellép a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Junior Prima Díjas zongoraművész, Vida Monika Ruth.
Klasszikus interjú

A szaxofon ismeretlen hangja – interjú Szepesi Bencével

A Budapest Saxophone Quartet alapítója úgy véli, van a szaxofonnak egy klasszikus hangja, amelyet alig ismerünk, de szépséggel kecsegtet. Beszélgetésünkben annak eredetéről és komolyzenei szerepéről mesélt, aztán kiderült, hogy még a szaxofonnál is jobban szereti másik hangszerét.
Klasszikus hír

Olasz, spanyol turnén járt a Fesztiválzenekar

Olaszországban és Spanyolországban játszott óriási sikerrel a Budapesti Fesztiválzenekar július végén. A turné utolsó állomásán, az újabb lezárások előtti utolsó pillanatban, Kodály zenéje szólt az Adán Martín Auditórium fantasztikus épületében.
Klasszikus klassz a parton

Klasszikus zene szólt „a magyar Salzburgban” - Beszámoló Tatáról

Egy hete ért véget Tatán a Klassz a pARTon fesztivál, a Cimbora Alapítvány rendezvényét támogatta és második alkalommal fogadta be a város. A szervezőket nemcsak a kisváros festői Öreg-tavának szépsége vonzotta Tatára, hanem a város múltja is, hiszen itt is, mint minden Esterházy-birtokon a zenének is fontos szerepe volt. A tatai Esterházyak is igen sokat tettek a helyi zenei élet fellendüléséért, a kastély történeti múltja és a kortárs zenei élet így mára összeért.